2004. január. 21. 10:43
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Izrael: vádemelés Saron vesztegetője ellen
Korrupció miatt emeltek vádat egy tel-avivi férfi ellen, aki állítólag Ariel Saron izraeli miniszterelnököt fián keresztül próbálta megvesztegetni.
A szerdán nyilvánosságra hozott vádirat szerint David Appel építési vállalkozó korábban 3 millió dollárt fizetett Saron fiának azért, hogy befolyásolja apját, az akkori külügyminisztert beruházási terveinek megvalósításában. Appel görögországi ingatlanügyeit akarta ilyen módon előre mozdítani. Egyes források szerint maga Saron 1999-ben szintén több százezer dollárt kapott az üzletembertől, más jelentések szerint nem bizonyított, hogy a politikus is kapott-e pénzt az üzletembertől. A vád képviselője mindenesetre kijelentette: Saron tudhatott arról, hogy fia milyen pénzügyi előnnyel járó kapcsolat fűzte a vállalkozóhoz.
A vádirat szerint az építési vállalkozó Ehud Olmert miniszterelnök-helyettest, korábbi jeruzsálemi polgármestert is megpróbálta megvesztegetni. Az ügy kirobbanása megfigyelők szerint árnyékot vethet a miniszterelnökre, ennek következményeképpen pedig akár távozhat is hivatalából a kormányfő. (MTI)