2003. október. 14. 10:35 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kofi Annan nem megy el az Iszlám Konferencia Szervezetének csúcstalálkozójára

Az előzetes tervekkel ellentétben nem vesz részt az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) a malajziai Putrajayában csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóján Kofi Annan, az ENSZ főtitkára. A találkozó legfőbb témája az iraki helyzet megítélése.

A szervezet egy magát megnevezni nem kívánó illetékese kedden úgy nyilatkozott, hogy Annan részvételének lemondásáról faxon tájékoztatták őket, de a döntést nem indokolták semmivel sem. Annan a múlt szombaton már lemondott egy háromnapos indiai látogatást. Egy ENSZ-tisztviselő akkor azzal indokolta a döntést, hogy a főtitkárnak igen sűrű a programja az Irak jövőjéről szóló biztonsági tanácsi határozattervezet kidolgozása miatt.
Az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) tegnap kezdődő konferenciáját – amelyen ötvenhét ország külügyminiszterei tanácskoznak – csütörtökön csúcsértekezlet váltja fel, melynek során a legfőbb állami vezetők tárgyalnak majd. A csúcsra várják Vlagyimir Putyin orosz és a Gloria Macapagal Arroyo Fülöp-szigeteki elnököt is.
A találkozó legfőbb témája az iraki helyzet megítélése. A szervezet főtitkára, Abdelvahid Belkeziz nyitónyilatkozatában sürgette, hogy minél előbb vonják ki Irakból a megszálló erőket és adják az ENSZ kezébe az ország újjáépítésének lehetőségét.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.