2003. október. 07. 08:16 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Koreai atomválság: Japán nem lehet ott a tárgyalásokon

Phenjan nem fogja megengedni, hogy Japán részt vegyen az észak-koreai nukleáris fegyverprogramjáról tartandó sokoldalú tárgyalásokon, közölte az észak-koreai külügyminisztérium. Közben Kína, Japán és Dél-Korea megállapodtak abban, hogy együttműködnek az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság rendezésében.

Japán távoltartását az észak-koreai külügyminisztérium azzal indokolta, hogy Tokió kétoldalú problémákat is megpróbált belekeverni a tárgyalásokba. A külügyminisztérium szóvivője kifejtette, hogy Japán az egész atomproblémát igyekszik saját érdekének megfelelően kihasználni. Szerinte Japán ma akadályozza az atomválság békés rendezését, mint partner elveszítette a bizalmat, ezáltal elvesztette a jogát a tárgyalásokon való részvételre.
Japán külügyi szóvivője válaszul leszögezte: országa nem fogad el semmi olyan elgondolást, miszerint a hatoldalú tárgyalások egyik résztvevője megtilthatná bármelyik másik fél részvételét azokon.
Kína, Japán és Dél-Korea kedden megállapodtak abban, hogy együttműködnek az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos válság rendezésében. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök, Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) kétnapos csúcstalálkozóján vesznek részt az indonéziai Bali szigetén. A három vezető politikus síkraszállt a válság békés megoldásáért, és újra megerősítette: közös céljuk, hogy a Koreai-félsziget mentes legyen az atomfegyverektől.
A dél-koreai kormány egy névtelenségbe burkolózó hivatalnoka elmondta: a három vezető megállapodott arról is, hogy együttműködik a hatoldalú tárgyalások második fordulóján. Az Egyesült Államok, Oroszország, Dél-Korea, Kína, Japán és Észak-Korea augusztusban Pekingben kezdett tárgyalni az észak-koreai atomprogram leállításáról.(MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.