2003. október. 06. 19:32 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kalifornia: csökkent a kormányzót visszahívni akarók aránya

Arnold Schwarzenegger filmszínész vasárnap Sacramentóban seprűvel a kezében azt ígérte híveinek, hogy a keddi választáson kitakarítja hivatalából Gray Davis kormányzót. A legújabb felmérés szerint ugyanakkor 52-ről 44 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik visszahívnák a hivatalt jelenleg betöltő demokrata politikust - jelentette a New York Times.

A Terminátor-filmek hőse négynapos választási kampánykörútját zárta vasárnap Kalifornia fővárosában. A kaliforniai választópolgárok kedden döntenek arról, hogy az állami költségvetés óriási deficitje miatt visszahívják-e hivatalából Gray Davis kormányzót s ha igen, kit állítanak a helyébe. Minden választónak két szavazata lesz, az egyikkel Gray Davis sorsáról dönt, a másikkal pedig arról, hogy ki legyen az utódja, ha a többség útilaput köt a kormányzó talpára.
Az Egyesült Államok legnépesebb és leggazdagabb állama lakosainak 54 százaléka a felmérések szerint Davis menesztését akarja, Arnold Schwarzenegger pedig 36 százalékkal vezeti a mezőnyt, Cruz Bustamante demokrata párti kormányzó-helyettes 29 százalékkal követi őt. Az Elway-McGuire közvéleménykutató legutóbbi felmérése szerint ugyanakkor szerdától szombatig 52-ről 44 százalékra csökkent azok aránya, akik a kormányzó visszahívására kívánnak szavazni - olvasható a New York Times weboldalán.
A keddi választások a visszahívást lehetővé tevő, de eddig sohasem alkalmazott 1911. évi törvény próbája is egyben. Kalifornia 1911-ben lényegesen különbözött a maitól, 2,3 millió lakosából 1 millió volt bejegyzett szavazópolgár és 80 százalékos volt a részvételi arány a választásokon. Kalifornia népessége ma 35 millió, de a felnőtt lakosságból csak 15 millió a bejegyzett szavazó és közülük is csak minden második jelent meg a szavazóurnáknál tavaly novemberben, amikor Gray Davist újraválasztották. Egy felmérés szerint tíz kaliforniaiból nyolcnak tetszik ugyan, hogy a törvény módot ad a hivatalnokok elmozdítására, de sokan úgy érzik, hogy jelenlegi formáján mindenképpen változtatni kell.
A visszahíváshoz elegendő a legutolsó választáson leadott szavazatok 12 százaléka, ami mindössze 900 ezret jelentett - ez könnyen elérhető küszöb kellő anyagi támogatás esetén. A visszahívandó hivatalnok helyére pedig bárki pályázhat 65 támogató aláírással és 3500 dollárról kitöltött csekkel, így nem csoda, hogy nagy a tülekedés: 135 jelölt indul a kormányzói tisztség elnyeréséért. Gray Davisnek a szavazók 50,1 százalékának a támogatása kell hivatala megtartásához, amelyet tavaly ősszel szavazatok 47 százalékával nyert el másodjára is. Ha neve szerepelne a jelöltek között, az sem lenne elképzelhetetlen, hogy egyszerre hívnák vissza és választanák meg saját maga utódjául. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.