2003. június. 06. 13:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Megszűnnek a postavonatok Nagy-Britanniában

A brit királyi posta beszünteti a küldemények vasúti továbbítását, mert szerinte a szolgáltatás olyan drága és megbízhatatlan lett, hogy közúton, illetve repülővel is jobban megéri a belföldi piac kiszolgálása. A közlekedési alkalmazottak szakszervezete ellenzi a döntést, és a kormány beavatkozását sürgeti.

A hosszú ideje veszteséges Royal Mail pénteki döntésével a brit postavonatok 170 éves hagyományának szakad vége. A posta előzőleg két évig tárgyalt a legnagyobb brit vasúti teherfuvarozóval, a postavonatokat is üzemeltető EWS-szel. A postának évi 65 millió fontos szolgáltatási szerződése volt a vasúttársasággal; az EWS teljes forgalmának 15 százalékát ez adta. A postavonatok ritkítását azonnali hatállyal megkezdik, és jövő márciusig teljesen felszámolják a járatokat.
A postai szolgáltatásokat felügyelő hivatal nemrég nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, hogy a naponta feladott 27 millió első osztályú postai küldeményből 1 millió nem ér célba az előírt egy napon belül Nagy-Britanniában. A brit posta naponta összesen 82 millió levelet és csomagot vesz fel kézbesítésre.
Az EWS értetlenségének adott hangot a döntés miatt, mondván: az elmúlt két évben 20 százalékkal csökkentette a postavonatok üzemeltetésének költségeit, és a postának tett új árajánlatokban ehhez képest is jelentős engedmények voltak. A vasúttársaság számításai szerint a posta döntésével évente 160 ezer kamionúttal több terheli majd "a máris szinte járhatatlanul zsúfolt" brit országutakat. A közlekedési alkalmazottak szakszervezete, amely szerint ötszáz állás szűnik meg a postavonatok felszámolása miatt, a kormány beavatkozását kérte. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.