2003. március. 16. 15:13 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Szerbia: az eddigi belügyminiszter lesz Gyingyics utóda; elfogták a "zimonyi klán" egyik vezetőjét

Vasárnap a várakozásoknak megfelelően Zoran Zsivkovics volt jugoszláv belügyminisztert javasolta Szerbia kormányfőjévé a meggyilkolt szerb miniszterelnök pártja, a Demokrata Párt (DS). A belgrádi Újtemetőben szombaton végső nyugalomra helyezték Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt, akit szerdán gyilkoltak meg ismeretlenek. A magyar kormányt Lamperth Mónika belügyminiszter és Bársony András külügyi politikai államtitkár képviselte a temetésen. Közben a szerb hatóságok szombaton elkönyvelhették az első nagyobb sikert a Gyingyics gyilkosai után folytatott hajtóvadászatban: letartóztatták a zimonyi klánként ismert bűnbanda egyik vezetőjét.

Zoran Gyingyics holttestét Szerbia legnagyobb pravoszláv katedrálisában, a belgrádi Szent Száva székesegyházban ravatalozták fel. A sors kegyetlen fintora, hogy éppen Zoran Gyingyics volt a hat évtizede épülő templom körüli munkálatok legfőbb mecénása. A főtemplomban a meggyilkolt miniszterelnök családján kívül külföldi és szerbia-montenegrói közjogi méltóságok, politikusok sokasága rótta le kegyeletét Gyingyics előtt. A magyar kormányt Lamperth Mónika belügyminiszter és Bársony András külügyi politikai államtitkár képviselte a temetésen. A temetésen részt vett Orbán Viktor volt miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó is.
A halottszentelés után a gyászmenet elindult a belgrádi Újtemetőbe, ahol az Európai Unió nevében Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter, az EU soros elnöke a meggyilkolt miniszterelnökhöz intézett utolsó szavaiban azt ígérte, hogy víziója valóra válik, s Brüsszel segíteni fog mindazoknak, akik a közös Európa felé haladva a békéért, a demokráciáért és a fejlődésért küzdenek. Zoran Zsivkovics volt jugoszláv belügyminiszter, a meggyilkolt miniszterelnök várható utódja hasonlóképpen azt ígérte politikus és párttársához intézett utolsó szavában, hogy álma megvalósul: Szerbia európai, demokratikus, hatékony és gazdag ország lesz.
Vasárnap a várakozásoknak megfelelően Zoran Zsivkovicsot javasolta Szerbia kormányfőjévé a meggyilkolt szerb miniszterelnök pártja, a Demokrata Párt. A DS főbizottsága vasárnapi ülésén úgy döntött, hogy a DS másik alelnökét, Csedomir Jovanovicsot javasolja szerbiai miniszterelnök-helyettesnek. A DS vezető testülete Gyingyics helyébe nem választ pártelnököt, s a jövő évig nem is tart tisztújító kongresszust. Zsivkovics ezt azzal magyarázta, hogy a DS-nek "még van elnöke" a meggyilkolt pártelnök személyében, illetve elegendő tér és tisztség van ahhoz, hogy a DS folytathassa az elkezdett munkát, és megvalósítsa Gyingyics célkitűzéseit, megteremtse az "egészséges, és demokrácia tekintetében erős Szerbiát".
A Gyingyics merénylői ellen folytatott hajtóvadászatban eddig több mint kétszáz bejegyzett bűnözőt fogtak el. A sikeres rendőrségi fellépésre a rendkívüli állapot bevezetése nyújtott lehetőséget, s a rendkívüli intézkedések mindaddig érvényben maradnak, amíg Szerbiát "nem tisztítják meg vasseprűvel, amelyet eddig Zoran Gyingyics tartott a kezében" – nyilatkozta vasárnap Csedomir Jovanovics.
Közben a szerb hatóságok szombaton elkönyvelhették az első nagyobb sikert a Gyingyics gyilkosai után folytatott hajtóvadászatban: letartóztatták a zimonyi klánként ismert bűnbanda egyik vezetőjét. A szerb belügyminisztérium szombat esti közleménye szerint a rendőrség egy Belgrádtól nyolcvan kilométerre keletre fekvő faluban tartóztatta le Mlagyan Micsicset (alvilági nevén "Pacov", ami magyarul patkányt jelent). Az akcióban elfogták a Micsics vezette bűnbanda további hat tagját. A belügyminisztériumi közlemény szerint a szerb kormány a szomszédos országokkal együttműködve folytatja az intenzív nyomozást és a hajszát az említett bűnszervezet többi tagja ellen.
A szerb miniszterelnököt szerda kora délután gyilkolták meg, s a kormány még aznap közleményében a zimonyi klánt tette felelőssé a gyilkosság megszervezéséért és elkövetéséért. A hatóságok állítólag a merénylet előtt éppen csapást akartak mérni a Balkán egyik legnagyobb és legjobban szervezett alvilági csoportja ellen. A bűnbanda mintegy kétszáz tagot számlál, három vezetője - Milorad Lukovics „Legija”, Dusan Szpaszojevics „Siptar” és Mile Lukovics „Kum” - állítólag még szökésben van, s nem fogták el a kormányfő merénylőit sem. Dusan Mihajlovics szerb belügyminiszter egy belgrádi televíziónak azt mondta, hogy a hatóságok előtt ismert a kormányfő gyilkosainak kiléte, s elfogásuk csupán "technikai" kérdés, mert az egész világ megadta a szükséges segítséget a szerb rendőrségnek. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.