2002. szeptember. 12. 14:40
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Újvidéki szembenézés a balkáni háború képeivel
Viharos körülmények között nyílt meg a Vajdaság fővárosában Ron Haviv amerikai fotóriporter kiállítása. A Vér és Méz című tárlat a horvátországi, boszniai és koszovói háború történetét beszéli el. Szerbiában azonban sokan nem fogadják el, hogy mindaz, amit látnak, megtörtént.
Ötven, trikóján Ratko Mladics képét viselő nacionalista rontott be a kiállításnak helyet adó Vojvodina sport- és üzletközpontba Szerbiát és a "honvédő háborút" éltető rigmusokat kiabálva - adja hírül a B92 rádió honlapja, a Beta hírügynökségre hivatkozva. A megnyitót ennek ellenére megtartották. Szlavisa Gurics, a vajdasági Apollo televízió vezetője, aki a balkáni háború évei alatt haditudósító volt, azt mondta: "Magam is láttam és lefényképeztem mindezt. Nekem senki nem mondhatja, hogy nem történt meg. Így volt, és jobb, ha mindannyian szembenézünk ezzel. Nem létezik szerb vagy horvát igazság, csak egyféle." Ugyan a hivatalos programban nem szerepelt, de a mikrofonhoz lépett a vajdasági parlament elnöke, Nenad Csanak is. "Személyesen láttam mindezt" - kezdte Csanak, aki 1991-ben Vukovárban járt a háborús színtéren - "Egyetlen nép sem nézhet a jövőbe anélkül, hogy ne szembesülne a múltjával." A vajdasági politikus beszédét egy százötven fős csoport akarta félbeszakítani bekiabálásaival. Csanak így reagált: "Valaki lefizette ezeket az embereket, hogy tönkretegyék a megnyitót. Egy láda sörért megteszik." A tárlat rendezői lehetővé tették, hogy a nézők kommentárokkal lássák el a képeket, többségükben azonban nacionalista szövegek kerültek a képek mellé: "Állítsátok meg a szerbellenes politikát!"; "Szerbia bűnös nemzet - hazugság!"
Ron Haviv 1991-ben tudósítani érkezett Vukovárra, végül azonban a balkáni háború egészét végigkísérte. Járt az ostromlott Szarajevóban, az etnikai tisztogatások helyszínein, a muzulmán és horvát deportáltakkal teli táborokban, a szrebrenicai vérengzés színhelyén, végigkísért katonai konvojokat, elűzött szerb, horvát, muzulmán családokat. A szerbiai Kragujevácban, Csacsakban és Uzsicében is szerepeltek volna képei, ám a tiltakozás miatt végül is ezekben a városokban elálltak a tárlat megrendezésétől. Ron Haviv kiállítása szeptember 20-ig látható Újvidéken.