"Széklet a jászolban" címmel adta hírül a varoskurir.hu tavaly decemberben, hogy Füzesabonyban karácsony előtt valaki beleszart a Betlehembe, majd Jézus pólyáját használta vécépapírnak.

Erre a brutális tettre mentség nincs. Olyan helyzetet el tudok képzelni, amikor valakinek muszáj közterületen elvégeznie a dolgát, de olyat nem, amikor ezt csak úgy tudja megtenni, hogy azzal súlyosan sértse, megalázza embertársait és belerondítson a hitükbe.

Viszont. Hogyan lehet konsternáló pusztán az a tény, hogy szar van a jászolban? Hiszen Füzesabonyban is direkte beletették a jászolba a jámbor hívek a pólyát. És senkinek nem jut eszébe, hogy ezen fennakadjon. Holott mindenki tudja, mi kerül egy baba pólyájába. Akik Jézust Megváltóként tisztelik, azok is természetesnek veszik: volt ő annyira ember, hogy anyagcsere-folyamatok játszódjanak le a testében. Miként szűz édesanyjáéban és az összes szentekében. Nem tudok róla, hogy ezt bárki, bármikor kétségbe vonta volna a kereszténység körében.

Máté evangéliumának az utolsó ítéletről szóló közismert fejezetében Jézus elmondja a jóknak, akik a mennyeknek országába menendenek, hogy enni adtak néki, amikor éhezett, inni adtak néki, amikor szomjazott, felruházták, amikor meztelenül didergett, befogadták, amikor jövevény volt, meglátogatták, amikor beteg volt, és elmentek hozzá, amikor börtönben volt; míg ellenben a bal keze felől állók, akikre az örök kárhozat vár, minden bajában és szükségében magára hagyták, elárulták őt. Mert hát vele tették és vele nem tették mindazt, amit eggyel is a legkisebbek közül tettek vagy nem tettek. Nos hát, a szükség nem jár egyedül. Aki eszik és iszik, az pisil és szarik. Ha a kis Jézust "meg is kéne szoptatni már", akkor nyilván tisztába is kell tenni. Az evangéliumba értelemszerűen azokat a szükségeket is bele kell érteni, amelyek nem szerepelnek a felsorolásban, de elkerülhetetlenül következnek azokból, amelyek szerepelnek benne. Mint az ivásból a pisilés. Pisilnem kellett, szarnom kellett, és befogadtatok a buditokba. Illetve nem fogadtatok be. Máté evangéliuma ezt is implikálja.

Ezt az implikációt azonban kizárjuk a közbeszédből. Amilyen természetes dolog szükségleteinket végezni, annyira kellemetlennek és természetellenesnek érezzük, hogy beszéljünk róla. Mert nem a természetest érezzük természetesnek, hanem azt, ami a belénk nevelt normáknak megfelel. És nem a természetellenest érezzük természetellenesnek, hanem azt, ami ezekkel a normákkal ellenkezik. Természetes, hogy nem természetes állapotunkban lépünk ki az utcára, mint a kutyánk, hanem mesterséges tárgyakba csomagolva. Akkor is, ha a természet adta hőmérséklet ezt a nyári verőn nem indokolja.

Ürülék és húgy között születtünk – mondta Szent Ágoston, és ez a megállapítás alaptételként szolgált sok évszázadon át. Ágoston ezzel nem azt akarta mondani, hogy anyagcsere-folyamataink természetes termékét nem kell valamiféle gátlások alá szorított, alacsonyrendű, szégyellni való dolognak tekinteni, hanem éppen ellenkezőleg: mivel fogantatásunk és az életbe vezető utunk testünk ugyanazon tájékához kötődik, mint szarunk és húgyunk, a testi szerelem és maga a testi lét is éppoly undorító.

A test megvetésének ez a nagyon hosszú és nagyon mély hagyománya már jelentős részben elkopott. De ugyancsak jelentős részben velünk van még. Bennünk van még. Ezért a legtermészetesebb és legelemibb életszükségleteink egy részéről sokkal nehezebb és kínosabb beszélni, mint másokról.

Elénk léphet egy koldus azzal, hogy éhes vagyok, nem tudom kiváltani a gyógyszeremet, beteg a gyerekem. De kitől kértek már pénzt nyilvános vécére? Holott azért a többségünk és mindenesetre azok többsége, akik elé érdemes koldulási szándékkal lépni, az éhezést már nem ismeri. De a sürgető szükséget az anyagcserénk másik végén, azt annál jobban ismerjük. Valamennyien átéltük már az ezzel kapcsolatos kínokat, szorongást, a megszégyenüléstől való rettegést, hiszen ez velünk jön gyerekkorunk mélyéről, amikor szobatisztaságra szoktattak minket, és egyébként sem lehet leélni egy életet hasmenések tapasztalatai nélkül. Tehát a koldus racionálisan inkább számíthatna rá, hogy át tudjuk élni a szenvedését, ha vécére kérne pénzt, de a koldus is tudja, hogy nem racionálisan reagálnánk, és a megértésünk helyett csak a megvetésünkre számíthatna.

Ezért annyira bátor és fontos A Város Mindenkié csoport Közvécéket Budapestre kampánya. Ha a közbeszéd arányainak lenne valami közük a közérdekek fontossági sorrendjéhez, akkor a vécékérdés a nyilvánosság és a választási kampány jelentős témái között szerepelne. Akkor a tájékozottabb polgártársak és a komolyabb közéleti emberek nagyjából tisztában lennének azzal, hogy mennyi közvécé működik a fővárosban, hogy az a 70-80 miért nagyon kevés, hogy a vidéki városokban még rosszabb a helyzet, hogy a közvécék nagyrésze sem ingyenes stb. Akkor közbeszéd tárgya lenne, miért nem érvényesül a gyakorlatban sok helyen az az elv, hogy a közintézmények vécéit mindenki szorongás, zaklatás és magyarázkodás nélkül használhassa. Hogy köztudott legyen: azok nem csak az ügyeiket intézőké, hanem mindenkié. És persze a kapacitásuknak is ehhez kellene igazodnia.

Amikor a Fedél Nélkül február 8-i számát megvettem, és ott is elém került a VM vécékampánya, eltöprengtem, mennyit költenék én vécére, ha életmódom és társadalmi helyzetem folytán csak pénzért végezhetném el a dolgomat. Arra jutottam, hogy erre egy átlagos napomat alapul véve és zöld házanként 250 forinttal számolva jóval többet költenék, mint amennyit azért a lapszámért adtam, pedig nem voltam szűkmarkú, és azt a lapot az eladó sem ingyen kapta. Bizony egy hajléktalannak, ha az önbecsüléséből futja még, nem kevesebbet kell vécére költenie, mint ebédre. A leépülés kritikus határvonala a vécézéssel kapcsolatos normák megtartása, illetve feladása. Egy hajléktalannak a legnehezebb az ezzel kapcsolatos gondjairól beszélnie.

Annak a nevét sem ismerjük, akinek a versét A Város Mindenkié csoport honlapján olvashatjuk:

Perzselő utcákon, jártamban
Sokat ittam a kánikulában
Sokat kellett utaznom
Mert messze volt a napi dolgom.

Lassanként erősen éreztem
WC-t kell találnom hirtelen
Körbenéztem, sehol semmi!
Pedig nagyon kell pisilni!

Rohantam, futottam
Éttermekbe beugrottam
Sehol nem volt sikerélmény
WC-re nem jutottam be, én!

És akkor befordultam az utcába
és Lám! mobil WC teljes valójában!
Arcomon derű, lelkemben könnyedség,
mire észrevettem, hogy lakattal zárt a helység!

Mit csináljak? Hova menjek?
Kétségbeesésembe mit cselekedjek? 
Kerestem egy óriási bokrot
A többit majd gondolatba hozzárakod!

Nem tudjuk ugyan, hogy hívják, de a szerző biblikus értelemben nem ismeretlen. Ő az egy a legkisebbek közül, akit nagy szükségében magára hagytak, kirekesztettek a társadalom budijából. És aki a legkisebbet…., az Jézust. Jézus pisil a bokorban.