A közhangulatnak megfelelően arról kellene írnom, hogy 2017 miért lesz még rosszabb, mint 2016. De nem is olyan biztos, hogy rosszabb lesz. Hogy miért? Mert a hülyeség egy bizonyos ponton túl már nem fokozható. Vagy totálisan győz, és akkor a Facebookon megtanulható bölcsességgel szemben  már „nincs lejjebb”, azaz csak fölfelé vezet út. Vagy nem győz, mert az emberek végre megunják; akkor meg attól lesz jobb.

Az év vége legizgalmasabb belpolitikai eseményét (milyen a többi?) Kiszelly Zoltán politológus ingyenebéd-ügyi nyilatkozatát kiváló kollégák már bőven elemezték, de egy mondattal mintha nem foglalkoztak volna eleget. Éspedig ezzel: „Megszokott dolog, hogy a liberálisok kiszolgáltatott emberek szívfacsaró képeivel akarják a felső 1% érdekét eladni.”

Amikor először olvastam, nem értettem, mi a kapcsolat a krisnások és a felső 1% között, hogyan tudja, és miért akarja a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége nevű bejegyzett egyház a felső 1% érdekét eladni? Mi közük a krisnásoknak a Puskás Akadémia és más futtballklubok támogatói köréhez Mészáros Lőrinctől Garancsi Istvánig, s utóbbiaknak miért érdekük a Blaha Lujza téri szívfacsarás.

Második olvasásra bekattant, hogy ez az „1%” nem más, mint az Occupy mozgalom szlogenje, és vajon minek áll be egy állítólag konzervatív kormánypárti, sőt a konzervatív kormánnyal üzleti kapcsolatban lévő blogger a nyugati anarcho-szélsőbal hívei közé?

Kiterjedt olvasottságomnak köszönhetően rögtön volt egy feltételezésem: a Miniszterelnöki Kabinetiroda tudós üzletfele és a prekariátus Manhattanben felbuzgó képviselői között van némi átfedés egy kis felületen – abban a kérdésben, hogy ki az ellenség. Azt pedig úgy hívják, hogy a Wall Street reakciós, imperialista körei (van tehát némi átfedés Rákosi Mátyással is), beleértve Soros Györgyöt. A Kodolányi Főiskola tanult docense tehát valójában azt a nyugati tőkét szidja, ami a magyar felső 1% üzleti versenytársa lehetne, ha engednék. Valamint sorosozik.

És tényleg, a kifejtésben szóba kerülnek „azok a nyugati befektetők, akik a Kádár-rendszer, vagy a Horn- és Gyurcsány-Bajnai kormányok államadósságát kamatfelárral = extraprofittal finanszírozták” (ki finanszírozott micsodát mivel?), valamint – körülírva – azok az aljasok, akik milliárdokat adnak „szegénység- és cigányságkutatásokra, projektekre és konferenciákra”, magyarul a Sorosok, akár saját néven, akár valamelyik norvég álnevükön.

A közszolgálati blogposzt aljasságán már felháborodtak sokan mások, vitatkozni nem érdemes vele, átlagos nyelvi és fogalmazótehetséggel összerakott publicisztikai legó. Sürgetett a határidő, valamin sürgősen műfel kellett háborodnia, más ötlete nem volt. Viszont nagyon jó példa a magyar gazdaság és politika valóságos működésére. Sok mindenben párhuzamos ugyanis azzal a rendszerrel, amit dicsér, vagyis a közmunkáéval. Csak sokkal magasabb szinten, és sokkal több pénzt hozva a luxusközmunkásnak.

Félreértés ne essék, nem azokat a szegény, sőt mélyszegénységben élő embereket akarom bántani, akiket a kormány rotációs alapon juttatott, rendkívül kis termelékenységű munkával csap be, hagy meg a nyomorban, és kényszerít politikai függőségbe. Ezért csak a párhuzam felső vonalát elemzem.

Az pedig a következő: erre a célra kiválasztott személy vagy vállalkozás hülyeségeket beszél, illetve tesz, és ezért busásan honorálják olyan adófizetők pénzéből, akik kevésbé hülye dolgokat beszélnek és csinálnak sokkal kisebb fizetségért. Utóbbiak nem azért csinálnak, vagy legalábbis szeretnének csinálni okosabb és hasznosabb dolgokat, mert annyival okosabbnak és erkölcsösebbnek születtek, hanem mert ha olyan szakmai, szellemi és erkölcsi teljesítményt akarnának értékesíteni a piacon, mint Kiszelly, akkor még ennél is rosszabbul állnának anyagilag, netalán kukázniuk kellene hétköznaponként, és csak pirosbetűs napok előtt állhatnának sorban a Blahán a krisnásoknál.

Ez azonban nem élősködés valamilyen egészséges rendszeren, hanem ez a rendszer, és ily módon tartja fenn magát. A hülyeségmondás célja ugyanis nem az, hogy használható tanácsokkal segítse a finanszírozók tevékenységét. Nem célja az sem, hogy a finanszírozókkal eleve rokonszenvező olvasókat hergelje, és indulatilag szinten tartsa, mint némelyek teszik a Magyar Hírlaptól a 888-ig. Végül is finom értelmiségiről van szó, nem holmi nyegle bértollnokról, aki megélhetésből szemét.

Az végképp nem lehetett célja Kiszellynek, hogy a kattintásszámot és ezáltal közvetve a bevételt  növelje, nem érdeke. A blog a „közszolgálati” médiához tartozik, azon belül látogatottsága elenyésző, hirdetés nincs rajta. Teljes mértékben a kevésbé hülye dolgokat beszélő és csináló adófizetők pénzéből finanszírozzák. Az egyes posztok facebookos megosztásainak száma rendszerint néhány tucat, legfeljebb pár száz; ha Kiszellynek ezt a posztját nem veszi észre a független média, megmarad ebben a szerény ismertségi tartományban.

Mi hát a cél? Egyrészt a pénz áramlásának kontrollja: hogy az adófizetőktől kényszerítéssel elvett pénz ne kerüljön megbízhatatlan kezekbe. Olyanokhoz, akik ellenőrizhetetlen dolgokat művelnének vele, például elköltenék saját belátásuk szerint, befektetnék, vagy akár a szegényekre költenék, és ezzel megingatnák őket abban a hitünkben, hogy csak az állam kegyéből lehet pénzük, ennivalójuk. Másrészt a nyilvánosság kitömése hülyeségekkel, és ezáltal a nemhülyeségek devalválása. Minden vélemény egyenrangú, és tessék, Kiszelly politológusé is megjelenik, lehet ám vitatkozni vele, aztán ha nem nyersz, ha még ki is röhögünk, meg a véleményedért csak morzsákat kapsz, az a te bajod, élhetetlenkém.

Ez a rendszer ragyogóan van kitalálva, és tulajdonképpen ugyanúgy önfenntartó, mint ha valóban hasznos lenne a köznek. Minél több pénzt veszek el attól, akiben nem bízom meg, és minél többet adok oda annak, akiben megbízom. Ha ez nem csak egyedi eset, hanem a szabály, a rendszer maga, akkor kettős, sőt hármas hatást érek el vele.

Egy: megakadályozom, hogy a megbízhatatlanok bármivel többre vigyék. Kettő: a megbízhatókban és a még formálhatókban megerősítem az érzést, hogy megbízhatónak kell lenniük. Három: a megbízhatók nem politikai ellenfelet, hanem – ami sokkal súlyosabb!  – gazdasági vetélytársat látnak a megbízhatatlanokban. Akik egy zérus összegű játszmában potenciálisan tőlük veszik el a pénzt, legyen szó akár leadózott közmunkabérről, aminek nagy része még elmegy a világrekord áfára, akár hat- vagy hatszázmilliós kormánymegrendelésről. Így a megbízhatók már csak önfentartási ösztönből is egyre jobban utálják a kormány szempontjából megbízhatatlanokat.

Van még egy negyedik hatás, de az nem szándékolt, hanem magától jön: az ellenzéki politikusok zöme, az MSZP-től a Jobbikig, ugyanígy gondolkozik, úgyhogy nincs, ami őket ebből a hitükből kizökkentse, és lényegében nem kínálnak mást a politikai piacon, mint a Fidesz, csak kevesebb pénzzel és kapcsolattal meg több – a Fidesz által jól kivilágított – támadási felülettel. Azaz vesztésre vannak ítélve, teljes joggal.

Minden politikai-jogi firnyákon túl: választások megnyerve, állampolgárok glédában, rendszer lebetonozva. A mesterségesen előidézett nyomor és tudatlanság: az első lépés a tisztes megélhetés felé. A térségi viszonylatban kivételesen pancser és kártékony kormányzás: útmutatás Európának. A szolgaság: szabadság. Mészáros Lőrinc: zseniális vállalkozó. Kiszelly Zoltán: közíró, akinek eszébe jut valami.

Mégis, miért bízzon az ember bízva 2017-ben? Azért, amit az elején mondtam: van egy szint, ahonnan nincs lejjebb. Ha az adóhivatal elnöke bambán bámul a kamerába, tudatva, hogy fogalma sincs arról, mi adózik, és mi nem, akkor nincs az az isten, hogy az adóhivatal rendben működjön tovább. Ha a miniszterelnök Trumpnak drukkol, akármiért, akkor utánanéz, hogy kiket szoktak meghívni a beiktatásra, mielőtt az emberei elkezdik híresztelni, hogy meghívják a csodálatossága elismeréseként. Ha olyan bérbloggerekkel reklámoztatom a politikámat, akiket, izé, kevesen olvasnak, akkor nem hagyom rájuk, hogy olyat írjanak, amiért a fél ország utálja és megveti őket.

És így tovább, és nemzetközileg is. Ha valahol totálisan amatőr blöffmesterek kerülnek kormányra Görögországtól Amerikáig, akkor előbb-utóbb vagy kínos helyzetbe kerülnek, vagy kénytelenek lesznek profikra hagyatkozni, azaz feladni valamit a hülyeségükből, vagy kikészítik őket az ellenfeleik és ellenségeik.

Meg hát van olyan is, hogy önérzet. Eljöhet a perc, amikor a potenciális ellenzéki szavazók nem amiatt fognak megbolydulni, mert őket bántják, hanem mert hülyének nézik. És megsértődnek azon, hogy Orbán, Tállai, Havasi, Rogán, Balog, Hiller, Botka, Vona stb. stb. stb. nyelve a magyar politikai nyelv, és amiről beszélnek, az van.

És eszükbe jut megkérdezni: Kik ezek? Miről beszélnek? Minek néznek engem? Miért nincs más?

Megtörténhet ez 2017-ben is. Vagy valamikor, kibírható időtávban.

A hülyeség önromboló. Néha nem árt félreállni az útjából, hogy minél kevesebb kárt okozzon bennünk, és megvárni, amíg saját magát veri fejbe. Megteszi. Olyan.