“Si fueris Romae, Romano vivito more, si fueris alibi, vivito sicut ibi”

Aurelianus Ambrosius

Amennyiben igaz, hogy akinek a halálhírét keltik, az hosszú életű lesz, úgy a multikulturalizmus öröklétre van ítélve. Nem csupán terjedelmes, de egyben nagyon rangos is azoknak a névsora, akik már eltemették. Angela Merkel 2010-ben egy potsdami CDU-konferencián kertelés nélkül kijelentette, hogy a multikulturalizmus halott, de hozzá hasonlóan vélekedett David Cameron brit, Aznar korábbi spanyol miniszterelnök és Sarkozy volt francia köztársasági elnök is (a sor még hosszan folytatható). Nem kevés bátorság szükséges ahhoz, hogy ellentmondjunk ezeknek az illusztris személyiségeknek. A multikulturalizmus igenis létezik, csak tegyünk végre különbséget egy adottságként meglévő társadalmi jelenség és az ahhoz kapcsolódó ideológia és az azt megvalósító politikai gyakorlat között.

Az ideológiáról és annak politikai érvényesítéséről valóban elmondható, hogy a gyakorlat próbáján elbukott, míg az alapjául szolgáló jelenség nagyon is létezik.

A multikulturalizmus a világ számos országában meglévő társadalmi jelenség: az eltérő etnikumok, tradíciók, vallások, civilizációk együttélése egy adott politikai-adminisztratív közösségen belül (ez lehet egy önkormányzat, régió vagy ország). Sokban hasonlít a globalizációhoz (terjedése és erősödése is összefügg a globalizációs folyamatokkal): lehet szeretni és utálni, előmozdítani vagy hátráltatni, de létezését kétségbe vonni nemigen. Véget vetni neki csak embertelen, barbár eszközökkel lehet: kényszer-asszimilációval, elűzéssel, etnikai tisztogatással, deportálással. Tehát az európai értékek mellőzésével. Azonban erre nincs szükség, ahol létrejött, ott már nincs vállalható, tisztességes visszaút a korábbi monokulturalizmushoz.

Aki nem csukja be a szemét, az látja, hogy a multikulturális társadalmak számos kihívással szembesülnek: az eltérő etnikumok, vallások, tradíciók együttéléséből gyakran származik súrlódás, feszültség, konfliktus. Ezek letagadása vagy lelkiismereti kérdéssé alakítása nem csökkenti, hanem éppenséggel növeli a multikulturális együttélést övező feszültségeket. Ezt a tévutat követte a multikulturalizmus ideológiája és az abból levezetett politika, amiről valóban kijelenthető, hogy zsákutcába vezetett.

A multikulturalizmus jelensége egészen másképp jelenik meg az erős nemzeti identitással rendelkező európai országokban, nemzetállamokban, mint a kezdetektől nagyon sokszínű társadalmakban. Nem véletlen, hogy Kanadában 1971 óta, Ausztráliában pedig 1973 óta a hivatalos állami politika szintjére emelkedett, és törvénnyel védett államrezonnak számít a multikulturalizmus (az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ausztráliában a kilencvenes évek közepétől nagyon erős viták övezik és igen erőteljes ellenzéke van).

Európa nemzetállamainak többségében a hetvenes évekig a nemzeti identitás meghatározó eleme volt a monokulturalizmus, a kanonizált nemzeti kultúra és hagyomány elsőbbsége, sok esetben kizárólagossága. A multikulturalizmus ideológiája ezt a hegemóniát törte meg, és a befogadó nemzet identitásában kitüntetett szerepet játszó értékeket és hagyományokat relativizálta. Ez a befogadók közül sokakat elbizonytalanított és rossz közérzettel töltött el, gyengítette a kötődést a saját hagyományhoz, de új, számukra is inspiráló, vonzó alternatívát nem ajánlott fel. Sokan érezték úgy, hogy nekik – a befogadóknak - sokat fel kell adniuk abból, ami számukra fontos és tiszteletreméltó, csak azért, hogy mások – a jövevények – korlátozás nélkül megőrizhessék és ápolhassák saját hagyományaikat, vallásukat, szokásaikat. Érezhetik méltánytalannak, hogy a jogegyenlőség és diszkriminációmentesség jegyében nagyobb védelmet élveznek a befogadottak kulturális, vallási hagyományai, mint az őslakosoké.

A multikulturalizmus ideológiájával és politikai gyakorlatával kapcsolatos igazi súlyos probléma abból származik, hogy ez nem csupán az eltérő értékek, életformák, hagyományok tiszteletét írja elő (ezzel nincs is semmi baj), hanem aktívan – törvényhozással, adminisztratív intézkedésekkel – támogatja, szorgalmazza ezeknek a különbségeknek a fennmaradását és érvényesülését, sokszor a befogadó ország uralkodó jogrendje és értékrendje ellenében is. Ez a politika nem szándékoltan ugyan, de kifejezetten nehezíti az érintettek integrációját és ösztönzi az elkülönülést.

Ennek egyik aggasztó következménye a párhuzamos társadalmak létrejötte, amelyeken belül nem csak a nemzetállamtól eltérő értékrend, de gyakran eltérő jogrend is érvényesül. Gondoljunk csak az ún. elrendezett házasságok  elterjedt intézményére, a “becsületgyilkosságokra” stb. Ezeknek  a párhuzamos társadalmaknak létrejötte több okra vezethető vissza, de fennmaradásukban egyértelmű felelőssége van a multikulturalizmus ideológiáján alapuló politikának. A multikulturalizmus mint politika nem az eltérő kultúrák, hagyományok, vallások együttélését, egy közös társadalmi szövetbe integrálódását, hanem a közösségek izolációját, elkülönült egymás mellett élését eredményezi. Márpedig e társadalmi jelenségből fakadó problémáknak, feszültségeknek csak egyetlen kipróbált, működőképes megoldása van: a társadalmi integráció.

“Ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak, ha másutt élsz, élj úgy, ahogy ott élnek” – ezt a megfontolandó bölcsességet Szent Ambrusnak tulajdonítják. Akár ő mondta, akár más, egy igazi multikulturális világbirodalom, a Római Birodalom több évszázad alatt összegyűlt tapasztalatait összegzi és közvetíti felénk.

Ma sem tudunk ennél jobb és használhatóbb receptet ajánlani a multikulturális társadalmak legfőbb együttélési (és nem egymás mellett élési) szabályaként. Ezt nevezhetjük akár a sikeres társadalmi integráció alapszabályának is, amely mindkét féltől egyenlő mértékű erőfeszítést követel meg: az őslakosoktól valódi befogadást, a befogadottaktól beilleszkedést.

Nem vitatom el, hogy a multikulturalizmus ideológiája is valami hasonlót szeretett volna elérni, de a gyakorlata ezzel éppen ellentétes következményekkel járt. Itt Európában a multikulturalizmus ideológiájának búcsút kell intenünk azért, hogy a multikulturális társadalmak békés és sikeres integrációja megvalósulhasson. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a befogadó ország értékrendjét, jogrendjét annak minden polgára tiszteletben tartja és az adott ország identitását elfogadja, magáévá teszi. Ezt az elvárást kell közvetítenie az állam intézményeinek, ezt kell erősítenie a jogrendnek és a végrehajtás szerveinek is.

Végezetül Magyarországon szükségesnek látszik a multikulturalizmus ideológiájával kapcsolatos nagyon általános félreértés eloszlatása. Az ideológia az itthoni általános hiedelemmel szemben nem liberális alapokon nyugszik. Alapvetően ellentétes a liberálisok felfogásával, akik az egyén szabadságát és önrendelkezését állítják középpontba, míg a multikulturalizmus idelógusai a közösségnek és a tradiciónak adnak elsőbbséget. Gyakran még akkor is, amikor ez konfliktusba kerül az egyén alapvető jogaival. Ez különösen tetten érhető abban az elnéző, megengedő magatartásban, ahogy az egyes közösségeken belül a női jogok megsértéséhez, vagy éppen a szólásszabadság univerzális jogának korlátozásához viszonyulnak a multikulturalisták.

A liberálisok az egyén és közösség konfliktusában alapvetően az individuum oldalára állnak és nem fogadják el az egyén univerzális jogainak korlátozását a közösség sajátos hagyományaira, vagy bármely vallás előírásaira való hivatkozással. Ugyanez vonatkozik a modern Európa értékrendjének védelmére, az alapvető szabadságjogok (mint például szólás- és sajtószabadság) érvényesülésére is. A liberálisok ezen a téren sem fogadnak el semmiféle kompromisszumot.

Magyarországon a liberalizmusról egy félrevezető torzkép alakult ki, aminek valójában semmi köze ahhoz, amit a liberalizmus képvisel. Itthon gyakran tapasztaljuk, hogy egy liberálisnak, libsinek, libbantnak, ballibnek becézett, senki által nem képviselt nézetrendszerrel vitatkoznak, ezt szidják, ócsárolják, miközben fogalmuk sincs arról, vagy nem hajlandók tudomásul venni azt, hogy a liberálisok általában vagy egy konkrét ügyben valójában mit képviselnek.

A multikulturalizmus kapcsán nevezetesen a társadalmon belüli elkülönülésen alapuló, kommunitárius, poszt-68-as baloldali ideológiával szemben az multikulturális társadalom sikeres  integrációs modelljének létrejöttét szorgalmazzák, amely Szent Ambrus idézett bölcsességét követi.