Személy szerint örülök Heisler András újraválasztásának, de azért mindenkit óva intenék a túlzott örömtől, pláne a Facebookon látott parádés önünnepléstől. Hogy miért is? Leginkább azért, mert mostanra már eléggé világosan látszik, hogy semmi, de sajnos tényleg semmi (és senki) sem lesz már képes megállítani Magyarország legnagyobb zsidó szervezetét az enyészet felé vezető úton.

Ez a szervezet, ahogy a teljes magyar zsidóság is, napról napra fádabb, erőtlenebb, fantáziátlanabb. Messze túl van már a rendszerváltozás utáni eufórikus csúcspontján, lehetőségei az elmúlt évtizedekben rendre száraz homokként peregtek át az ujjai között, és mindent elrontott, amit csak lehetett. Ahova nézünk, diszfunkcionális szervezeteket, feleslegesen felújított épületeket és semmitmondó emlékműveket látunk.

De lassú agóniáját, unalmas kremlinista belharcait, korrupciós botrányait nem csak én, de a még megmaradt kevés számú hazai zsidó is egyre messzebbről, és amennyire meg tudom ítélni, egyre kevesebb együttérzéssel vagy odavágyódással figyeli. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor be kell látnunk: sem egy altneu elnök megválasztása, sem a Mazsihiszhez korábban semmilyen formában sem kötődő, ahogy azt mondani szokás, neves értelmiségiek látványos kiállása, sem pedig a hangzatos választási ígéretek nem vezetnek már sehova.

Három betonbiztos jele biztosan van annak, hogy ez a szervezet már lényegében teljesen diszfunkcionális – és minden, ami vele történik nem más, mint halott ujjain a tovább növő köröm.

Egy

Lehetetlen komolyan venni a nyilvánosság elé lépő szereplőit. Tetszik vagy sem, de egy szervezetet elsősorban nem annak tagsága, hanem a nyilvánosságban és közbeszédben megjelenő, már csak a szerepüknél fogva is a társadalmi diskurzus részét képező, első számú képviselői minősítik. Ők jelenítik meg és képviselik a külvilág felé a zsinagógai padsorok, a zsidó (köz)intézmények, a vallásos és nem vallásos szervezetek tagságát. Az egyszerűség kedvéért, még ha most pongyolán is fogalmazok, de en bloc a hazai zsidóságot. Ha érint ez a kérdés, akkor téged, kedves olvasóm meg engem. A Teleki téri fröccsöntő kisiparost, a budai belgyógyász professzort, meg az izraeli-magyar vegyesházasságban élő lauderes kisgyereket. Mindannyiunkat, akik így vagy úgy, de zsidónak tartjuk magunkat.

Ha nem lett volna elég az elmúlt hosszú hónapok tragikomikus közjátéka, az azóta is vehemens belső ellenzéki szerepbe fungáló, vallás- és identitás-szédelgő transzvesztita dizőz, katolikus kántor és evangélikus lelkésztanonc Schwezoff Dávid kínos és méltatlan szereplése (vigyázat! itt nem azt állítom, hogy nem volt joga kóstolódó fiatal éveiben változatos életet élnie S. D.-nek, hiszen azzal az égadta világon semmi gond sincs, sőt!, hanem azt, hogy ilyen előélettel rendelkeznie kellett volna azzal az önmérséklettel és belátással, hogy azok után nem képviselheti Magyarország legnagyobb, a zsidó hagyomány és vallás alapjain álló egyházi szervezetét) vagy egy jogerősen elítélt pénzember dicstelen hatalomba kerülése, akkor is elég lenne csak végigvenni azokat az elnök-aspiránsokat, akik a választási folyamatban challengelték Heisler Andrást.

Megannyi szerény képességű, nyilvános szerepléseik során szinte lebirkózhatatlan kihívásokkal küszködő jelöltet láthatunk. Olyanokat, akik a hatalom nyers akarásán túl csak azt mutatták meg, milyen az, amikor valakit elkerülnek az új és izgalmas gondolatok. Amit a kortes kampányokban láttunk, az nem volt más, mint hazug és álságos, negédesen romantikus tevjei előadásban bemutatott teljes ötlettelenség, kimaxolt közhelyesség és dermesztő középszer.

De ha már itt tartunk, próbálta már valaki azt elképzelni, hogy milyen lenne, ha életének egy jelentős részében egyszerű és becsületes sofőrként dolgozó jelölt próbálna meg egy árnyalt, összetett és jól megfogalmazott keynote speechet adni egy nemzetközi vallásközi konferencián? Valószínűleg egy tál betűlevesben is több értelmes mondat lenne, mint az övében. Vagy esetleg amikor egy hitközségi liftberuházással kapcsolatos ügyben magát mostanáig tisztázni képtelen, ám a fotókon a legröhejesebb módon a B-közép vállalkozó huligánjait idéző pózban mutató, köldökig kigombolt ingben és öklömnyi arany Dávid-csillaggal pózoló társa azért állna ki a nyilvánosság elé, hogy meghirdesse a „tiszta kéz” politikáját?

Hol van az önmérséklet, szerénység és alázat? Szerencséje volt Heislernek ezekkel az indulókkal – csak nekünk nincsen szerencsénk egyikükkel sem. Milyen az a szervezet, amelynek ilyen elnökaspiránsai törekednek a hatalomba, vagy amelyiknek ilyen vezetői vannak?

Kettő

Egyenes és büszkén vállalt elvek nélkül egyetlen szervezetet sem lehet komolyan venni. Nem lehet, hogy egy szervezet egyik nap még vehemensen támadja a kormányzatot, majd másnap meghunyászkodva, gerincét puhára hajtogatva nyelvével fényesre nyalja a vele szemben álló (politikai) erő egyik legemblematikusabb képviselőjének a csizmáját.

Egy tudatosan vállalt értékekkel és átgondolt politikai elképzeléssel működő szervezet egyszerűen nem engedheti oda kampánynyitó sajtótájékoztatójára a jelenlegi kormányzat legsötétebb elképzeléseit (legyen szó az internetes adóról szóló bóvli és velejéig hazug „társadalmi vita” elnevezésű színjátékának lelkiismeretlen levezényléséről, vagy a hazai gazdaságot szinte megroppantó stadionépítési őrület haszonélvezőjeként az MTK-stadionnal 3 milliárdot elégető vállalkozásról) rendre az első sorban képviselő, és a szinte a teljes vállalhatatlanságig közönséges twitter-szájkaratés „fiatal” „demokrata” képviselőt. Természetesen lehet a pillanatnak szólóan, elvek nélküli opportunista politikát is folytatni, de akkor nem érdemes azon keseregni, hogy miért nem tekint senki sem komoly és elfogadható tárgyalópartnerként erre a szervezetre.

Igen, bármennyire is kényelmetlen, nem lehet mindenkivel mindig jóban lenni. Legyen az bármennyire is zsenáns, de az elvek már csak olyanok, hogy vállalni kell értük a konfrontációt. Minden elvtelen politikai cikcakk, kiszámíthatatlan (illetve nagyon is opportunista módon kiszámítható) aktus csak elvesz a szervezet emlékezetpolitikai ütközetében felvállalt dicsőséges szerepéből. Az ominózus beléptető rendszer ügyében egykor már pecsenyére sült fideszes képviselővel való nevetgélős közös fotók, és az ehhez hasonló átgondolatlan közszereplések ára morális veszteségben (ha ez érdekel persze még bárkit is) mérve szinte felbecsülhetetlen. Még akkor is, ha a szinte lehetetlenül rövid politikai emlékezettel bíró országunkban ezért még nem kell holnap a kasszához fáradni.

Három

Nincs válasza a legfontosabb társadalmi kérdésekre. Miközben az országunkat az utolsó kihúzható szögig szétlopják, inkompetens első számú vezetőnknek köszönhetően számos olyan téma kering a közbeszédben, amelyben kötelessége lenne (lett volna) megszólalnia Magyarország első számú zsidó szervezetének.

Az a szervezet, amelynek alig titkolt vágya, hogy megszólítsa és magához édesgesse a hazai zsidó értelmiséget, a legkevesebb, amit megtehet, hogy felemeli a hangját a halálbüntetés ellen, közleményt ad ki a romagyilkosság ítélethirdetése után, harcosan támogatja és megvédi a hozzánk menekülő bevándorlókat és meleg barátainkat.

Elítéli ha országa miniszterelnöke úgy gondolja, a magyarok nem akarnak „tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani...". Felszólal, ha kormányzati direkt marketing kampány indul, amiben szembeállítják „a magyar családok és a születendő gyermekek támogatását” és a segítségre szorulók iránti szolidaritást. És mindezt nem csak azért, mert szánalmas és ostoba ez az önmagába forduló, szabadságellenes, avítt és idegengyűlölő Európa-kép. Vagy mert ezek a mondatok alkalmasak a legalantasabb idegenellenes ösztönök felkorbácsolására.

Sokkal inkább azért, mert egy évszázadok óta fenyegetett és üldözött, hányattatott történelme során végtelen számú kiüldözést és pogromot átélt nép képviseleti szervezeteként, hagyományának talán egyik legfontosabb mondatának ismeretében („szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén”) teljes mértékben elfogadhatatlan és embertelen, ha ilyen alkalmakkor közönyös és néma marad, nem szólal meg a szülőföldjüket elhagyni kényszerülők, a sértettek és bántalmazottak mellett.

A középszerű vezetés, az átgondolatlan politikai aktusok, és a fontos ügyekben való cinkos hallgatás elégtelen teljesítmény ahhoz, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (legyen bármilyen hangzatos is a neve) érdemben képviselhesse a hazai zsidóságot. Ehhez ma már több kell. Remélem, senki sem csodálkozik azon, ha más is bejelentkezik erre a feladatra. Joggal teszi.