Igenis nemzetbiztonsági kockázat lenne, ha kiderülne, ki mit lop Paksból.
Milyen nemzetbiztonsági kockázat? – merül fel a kérdés rövidlátó polgártársaink ebédlőasztalainál, amikor arról értesülnek, hogy a paksi beruházásnak nemcsak a műszaki, hanem az üzleti részleteit is titkosította az országgyűlés röpke harminc évre. Hiszen az világos, hogy az önmegsemmisítő gombról nem kell tudniuk a megélhetési bevándorlóknak, de hogy mit mennyiért betonoznak, azt akár közzé is lehetne tenni, ha már közpénz. Sajnos úgy tűnik, még a kormánypárti képviselők többsége is segghülyén gurulgat ide-oda a folyosón, és fogalma sincs, miért azt a gombot kell nyomnia, amit mondtak neki.
Pedig elég némi madártávlat ahhoz, hogy mégis belássuk a mai titokvédelmi akcióprogram értelmét.
Tudjuk, hogy Magyarország egyik legfőbb versenyelőnye a stabil kormányzás, vagyis a fent említett, segghülyén gurulgató képviselők. Mármost képzeljük el – szigorúan csak elméletben -, hogy a Pakson elköltött háromezermilliárdból öt-hatszázmilliót LED-ekre fordítunk tomboló szuverenitásunkban, és ezeket a LED-eket István herceg, a miniszterelnök úr veje szállítja, darabját mondjuk félmillió forintért.
Az egyik megoldás az lenne, hogy ilyet nem csinálunk, és akkor jöhetnek jupiterlámpával átvilágítani, minden a legnagyobb rendben lesz. De hát valamivel a saját lábat is masszírozni kell. Sok-sok saját lábacskát.
A mai módosítás lehetővé teszi, hogy ha netán ilyesmi előfordul, akkor arról senki ne tudjon, akinek nem kell.
Hová vezetne ez? Ribillióhoz, felforduláshoz, az udvartartás és az oktatás/egészségügy/egyéb parasztos hülyeségek költségeinek méltatlan összevetéséhez, sőt akár erőszakos összecsapásokhoz. Még a végén azok vádolnák őket korrupcióval, akik szétlopták az országot, meg esetleg még azok is, akik nem lopták szét, meg akik nem is akarták. Végső soron az ilyen felelőtlen uszításból még kormányváltás is lehetne, aztán bilincsek kezdenének kattogni a saját lábakon. És akkor soha többé nem lehetne ennyire szuverén és nemzeti kormányunk, amely saját maga elől is képes biztonságba helyezni a nemzetet, mert börtönből nem lehet kormányozni.
Na, hát ezt hívjuk mi nemzetbiztonságnak. A számlát majd küldjük. Száz évig lesz rajta egy narancssárga összeg az évszázad bombaüzletéről.