Seres László
Szerzőnk Seres László

A nyugati multikulti csődje egyelőre nem a mi problémánk. A mi dolgunk az lenne, hogy olyan prosperáló és szabad Magyarországot építsünk, ami célország is lehetne tehetséges, kreatív, dolgozni vágyó gazdasági bevándorlók számára.

"I was caught like a moth with its wings outta sync.
Cut the chord. Overboard. Just a refugee.
Lady Liberty, lend a hand to me, I've been cast adrift.
"

(Patti Smith: Citizen Ship)

 

Áll az elegáns, sötétszürke szövetkabátos ember a Keleti pályaudvar peronján, előtte nyolc mikrofon, háta mögött egy InterCity, és nyomatékkal kijelenti, hogy rendkívül súlyos, nehezen kezelhető a helyzet, ezért mihamar ki kéne kúrni az országból a síró kisbabákkal érkező, nyugatra tartó koszovóiakat. Nem, ezt nem így mondja az elegáns, sötétszürke szövetkabátos ember, de ha elhagyjuk a sallangokat, ez jön le mondandójából.

„Égető probléma” a bevándorlás Magyarországon, ezért módosítani kéne az idegenrendészeti szabályokon, éspedig úgy, hogy – egy erről szóló nemzeti konzultációt követően – az „illegális bevándorlókat menekültkérelemtől függetlenül idegenrendészeti őrizetbe lehessen venni”, ha pedig nem jogosultak menekültstátusra, „haladéktalanul ki kell toloncolni őket Magyarországról” – jelentette ki úgy negyedórás pályaudvari informálódás eredményeképpen az elegáns, sötétszürke szövetkabátos ember, felidézve, hogy egy menekült akár napi 4500 forintjába is kerül az adófizetőnek.

Rogán „Vuitton” Antal, mert róla van szó, „a problémát jelentő megélhetési bevándorlók tömegéről” beszélt az érdekesség kedvéért, lévén január eleje óta már 23 ezren lépték át errefelé a határt. Az emberben ugyan fellobban a gyanú szikrája, hogy ezt már esetleg a pályaudvari informálódás előtt is komolyan így gondolhatta, de lehet, hogy tényleg csak a friss élmények hatottak rá ily módon. Sose becsüljük alá a terep hatását a szociológusra!

A mindig elegáns frakcióvezetőről azt kell tudni, hogy övé Közép-Európa egyetlen flexibilis méretű lakása, az ő ötlete volt a gazdasági bevándorlást ösztönző letelepedési kötvény, (volt) kerületének ügyeit az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálta, a belváros haverközeli ingatlanüzleteiből pedig lényegében fél Koszovót fel lehetne vásárolni, akciósan. Ha tehát valahol Magyarország egyik égető problémáját keresnénk, errefelé lenne érdemes tapogatóznunk.

Kicsit eltartott ugyan, de a Helsinki Bizottság és még öt civil szervezet végre egyértelműen cáfolta ezt az államilag gerjesztett őrületet: a koszovóiak túlnyomó többsége nem nálunk akar maradni, más a bevándorló és más a menedékkérő, márpedig „a menedékjog az Alaptörvény és az Európai Unió Alapjogi Chartája által is védett alapjog”. Nem mintha Európa olyan nagyon számítana nekünk mostanában.

Az mindenesetre kiderült, hogy a magyar kormány hamarosan nemzeti konzultációt tart egy olyan kérdésről, amelynek kimenetelét előre tudja, úgyhogy már meg is fogalmazta az adekvát következtetést. (Az állami médiát kiszolgáló, saját híreinek felhasználását egyben felügyelő MTI alig néhány nappal a Fidesz után már át is vette a „megélhetési bevándorló” szóhasználatot, előre vetítve, hogy mostantól a koszovói menekültek kriminalizálva lesznek az állami médiában.) Így aztán nem tévedhetünk nagyot, ha elképzeljük, milyen kérdések is szerepelnek majd a kérdőíven:

- Egyetért-e Ön azzal, hogy a bevándorlás hazánk égető problémája?

- Akarja-e, hogy Mórahalomnál mindig zsúfoltak legyenek a helyi buszok?

- Ugye Ön se bírja idegekkel a síró koszovói kisgyerekeket, akik teljesen másképp sírnak, mint az itteni, általunk megszokott magyar gyerekek?

- Ugye ön is megelégelte, hogy egyesek átjáróháznak használják az országot, míg mi itt maradunk?

Rogán Antal természetesen nem is láthatná másképp a menekültügyet, mint hazánkat létében fenyegető, égető problémaként, hiszen a főnöke az utóbbi hetekben egyértelműen, markánsan kijelölte az utat. Közvetlenül a párizsi merényletek után a főnök közölte: „A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, (…) csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont. (…) nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk magyar országként megtartani.”

Ez gyönyörű, amúgy. Európa erős embere (© Heti Válasz), az orosz birodalom hű kiszolgálója, akinek semmilyen gazdasági, társadalmi perspektívát nem nyújtó kormányzása elől százezerszámra menekülnek Nyugatra a polgárok, amint kioktatja az uniós politikusokat migrációból és multikultiból. Miközben itthon a konformitást, a korrupciót és a szolgalelkűséget kultiválja, és nem kínál mást, mint nemzetállami, homogén középszert. A szürke egyetlen árnyalatát.

Az eddigi, alapvetően félreértett európai multikulti modell természetesen megbukott, ebben semmi új nincs. A Nyugatnak valóban meg kell küzdenie a bevándorlók főként második, harmadik generációi által okozott kulturális-integrációs problémákkal, az iszlamistákat pedig igen, csont nélkül ki kell rakni a kontinensről. De ez egyelőre nem a mi dolgunk, minálunk nem a muszlimok, hanem a kormány teremt egyfajta párhuzamos társadalmat. A mi dolgunk az lenne, hogy olyan prosperáló és szabad Magyarországot építsünk, ami célország is lehetne tehetséges, kreatív, dolgozni vágyó gazdasági bevándorlók számára. Merő önzésből persze, hiszen nekünk is az lenne jó.

A gazdasági menekültnek minden joga megvan ahhoz, hogy máshol próbáljon szerencsét. Ez az egyéni jogok egyik legalapvetőbbike. Nem kell ahhoz politikai vagy vallási üldöztetés, hogy elismerjük, sőt, lehetőségünkhöz mérten akár segítsük is más emberek más országokban történő önálló munkavállalását, ha másképp nem, azzal, hogy nem hecckampányolunk ellenük, és Európával konzultálunk az ügyükről.

Nyilván nem létezhet alanyi jog az állami eltartottságra való aspirálásra, de hát ezek a fiatal koszovói családok nem is ezt akarják. Csak dolgoznának. Egy olyan országból menekülnek Nyugatra, amit szétrág a munkanélküliség, a szegénység és a korrupció, ehhez átutaznak egy egészen hasonló perspektívájú országon, amely azonban nagypofájúan lecsap rájuk.

Vissza lehet őket toloncolni a határra küldött német rendőrök segítségével, de ez, lássuk be, szűklátókörű megoldás. Vissza fognak jönni. Az osztrák modell a menedékkérelmek tíz napon belüli elbírálása, a német modell most tart a kéthetes átfutás felé, a magyar kormány szinte postafordultával kirakna mindenkit. A menekülteket a bevándorlókkal szándékosan összekeverő kampánnyal nem megoldani, csak megúszni szeretne egy problémát.

„El kell kerülni, hogy egy nagy menekülttábor legyünk” – hallhattuk a Kedves Vezetőtől. Rendben, kerüljük el! Leginkább egy dolgot tehetnénk az ügy érdekében: meg kéne akadályozni, hogy Magyarország a saját lakosságának menekülttáborává váljon. Célországgá kell válnunk a külföldi befektetők, a multik, a dolgozni vágyó külföldi szakemberek számára. Világos, jogállami szabályokat kell hoznunk, garantálnunk kell, hogy nem változtatjuk meg minden vasár- és ünnepnapon a törvényeinket – és persze nincs polkorrektség, nem osztogatunk előjogokat sem semmilyen politikai, üzleti vagy nemzetiségi csoportnak.

Ehhez viszont, az a helyzet, előbb le kell menedzselnünk itthon egy kisebb rendszerváltást. Ki kell szavaznunk a hatalomból a megélhetésieket. Magunknak és Európának is ezzel használunk a legtöbbet.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.