Sokan meghökkentek a volt Mazsihisz-vezető kormánytanácsadói megbízatásán.
Érett emlékezetkultúrával rendelkező, erkölcsileg stabil európai demokráciában, mely megemésztette a vészkorszak leckéjét, s benne saját felelősségét, méltó karriervég lehetne egy zsidó közösségben két évtizedes pályát befutott vezető számára, hogy a kormány tekintélyes tanácsadói posztot kínál neki, miután nyugdíjba vonul. Tudását, karizmáját közössége és országa javára kamatoztathatja hídszerepében szűkebb közössége és az államszervezet között. Segítheti a kormány körültekintő kommunikációját a zsidó közösséggel, és képviselheti a zsidó közösség véleményét, érdekeit a kormány felé.
Zoltai Gusztáv kormánytanácsadói szerepe azonban – félő – nem ilyen. Aminthogy egyelőre a magyar kormány sem felel meg mindenben a fenti kritériumoknak.
Szögezzük le, minek látják most sokan Zoltait. Árulónak, aki „átállt” a másik oldalra, s némi ellenszolgáltatásért segíti korábbi politikai ellenfeleit új ellenfeleivel: saját közössége új vezetőivel szemben, akiken bosszút akar állni.
Zoltai tragikus sorsú holokausztárvából lett munkásőr, abból kultúrpropagandista, majd hitközségi ügyvezető. Drámai sors után, talán ezzel magyarázható morális botlás, majd látszólag sínre került életút, emelkedő pályaív, ismertség és díjakban is kifejezett elismertség a közösségben és az állami partner részéről. Látszólag.
Működése idején a hitközség botrányos ügyektől volt hangos. Hagyatéki ügyek, fantomvállalkozó hamis számlákkal a temetőben, számla nélküli temetések, megkárosított, megalázott gyászolók. A temető élén – köztudott volt – közeli embere állt, s a „málnából” – így nevezték hitközségi zsargonban a pénzt – jutott a központba is az Index senki által nem cáfolt cikke szerint. Még a Hunvald-ügy aktái között is előkerül a neve, nem túl dicsőséges összefüggésben.
Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy Zoltai működését kitüntetések sorával – köztük a volt munkásőrként különösen ízléstelen ’56-os emlékéremmel – ismerjék el. Mi volt elismerésre méltó az állami emberek szemében? Talán a mindenkori kitüntetőkkel közös érdekek keresése, bármiféle érdek legyen is az.
Zoltai szerencsejátékos, aki mindig élvezte, hogy embereket ugrathat egymásnak. Így amortizált s buktatott meg három hitközségi elnököt, akik egy szerencsés pillanatban összefogtak, s egy rég indokolt gazdasági átvilágítás következményeként távolították el – ám lehetőséget adva, hogy távozása okaként a Szabadság téri emlékmű okozta megrázkódtatására hivatkozhasson. Az átvilágítás eredményét nem hozták ugyan nyilvánosságra, de minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy távozásra bírják. Nem csoda, ha netán bosszúra vágyik.
Sokakat zavar, hogy Zoltai, a vészkorszak áldozatainak örökös szószólójaként, melldöngető antifasiszta baloldaliból, a vészkorszakért viselt magyar felelősséggel egyelőre birkózó, azt részben hárító, jobboldali kormány tanácsadója lett, miközben éles politikai vita zajlik a Zoltai által korábban vezetett szervezetek és a kormány között.
Zoltainak továbbra is megannyi funkciója akad a Budapesti Zsidó Hitközségben, az Élet Menetében, az Emmanuel Alapítványban, s ki tudja, még hány zsidó szervezetben. Zoltai új szerepe azzal a lehetséges kockázattal jár sokak aggodalma szerint, hogy a Mazsihisz és a zsidó szervezetek minden tervezett politikai lépését hamarabb tudják majd meg a kormányoldalon, minthogy véghezvitték volna. Azzal a lehetséges kockázattal, hogy Zoltai hajlott korára, bosszúvágyból, netán anyagi előnyökért, ne adj’ Isten, „áruló” lesz, csak hogy meggyengítse megbuktatói helyzetét.
További aggodalmat kelt, nehogy új pozíciója akadályát képezze, hogy a regnálása idején a hitközségben elkövetett bűncselekményeket teljes mélységükben, minden haszonélvezőjükre kiterjedően feltárják. Rég itt lenne az ideje annak is, hogy a hitközség gazdasági átvilágításának eredményei is napvilágra kerüljenek.
Bárhogy lesz is, aggasztó, hogy kormánytanácsadói alkalmazása e pillanatban nem kölcsönös előnyökkel jár, nem az érett demokrácia jele, hanem zavarkeltő arculcsapása a demokratizálódni próbáló zsidó intézményrendszernek és a zsidó szervezetek kerekasztalának.
(A szerző író, a Szombat főszerkesztője)