2011 márciusa igazi katasztrófa volt. Miközben a Greenpeace tokiói munkatársainak épségét próbáltuk megóvni, közelről láttuk, ahogy Japán északi részén tovább és tovább romlik milliók helyzete. Láttuk, hogyan küzd a japán kormány és az atomipar a reaktorok irányításának visszaszerzésével, majd az elmúlt két évben a Fukusima környékén lakók normális életének újbóli megteremtésével.

Sok terület azóta is lakatlan. Százhatvanezer kitelepítettnek kell továbbra is bizonytalan körülmények között élnie: nem mehetnek vissza az otthonukba, és megfelelő kártérítés híján új életet se tudnak kezdeni. Az egyetlen dolog, mely megerősödött, az a hitünk: az atomenergia veszélyes, és egyáltalán nem válik a javunkra. 

Az atomkatasztrófa áldozatainak tulajdonképpen az a szerencsétlensége, hogy a rendszer, amelynek biztonságos környezetet kellene nyújtania az embereknek, nem őket védi, hanem a nukleáris ipart.    

A fukusimai tragédia költségeit 250 milliárd amerikai dollárra becsülik. Bár a felelős cég, a TEPCO az egyik legnagyobb energiaszolgáltató a világon, mégis komoly állami támogatásra volt szüksége ahhoz, hogy az okozott károk legalább egy részéért helyt álljon. Vagyis újra az adófizetők állják a cehhet. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a jelenlegi rendszer még nagyobb védelmet ad az atomerőművet hibás tervek alapján felépítő cégeknek: a General Eletricnek, a Hitachinak és a Toshibának. A vizsgálatok megállapították, hogy a reaktor a rossz tervezés miatt már a földrengés során összedőlt, a szabályozások mégis lehetővé teszik, hogy a vétkes cégek az áldozatok megsegítését és a felelősségvállalást megtagadják.

Japánban többnyire nincsenek tüntetések, mi nem ilyen nép vagyunk. Fukusima ezt is megváltoztatta. Többször láttunk százezreket Tokió utcáin, a parlament és a miniszterelnök irodaépülete előtt. A tiltakozások folytatódnak és növekszik azok száma is Japánban, akik követelik az atomenergia felhasználásának teljes megszüntetését. Az emberek dühösek: először is az előző kormányra, amiért újraindítottak egy vitatott atomerőművet, most pedig az újra, mert nemhogy továbbiakat akar újraindítani, de új reaktorokat is tervez építeni.

Nem tudjuk visszaadni Fukusima áldozatainak elvesztett otthonaikat és életüket. De azért tehetünk, hogy a világ számtalan veszélyes atomerőműve környékén élő milliók már ne éljenek át hasonló katasztrófát.

Ezt a reményemet fejezem ki ezzel az írással.

Hangsúlyozni szeretnék két dolgot.

Először is, a fukusimai katasztrófa eredményeképp leállították a további nukleáris fejlesztéseket. A japánok tanultak a leckéből, és a káros anyagok kibocsájtásának radikális növekedése és nagyobb ellátászavarok nélkül elindult az átállás: az alternatív energiaforrások kiaknázásának egész hulláma indult útjára. Abe miniszterelnök azonban most éppen azon fáradozik, hogy eladja az atomerőművi technológiát, méghozzá azok a cégek lennének az építők (a Hitachi és a Toshiba), melyek megtagadták a felelősségvállalást az általuk szállított fukusimai reaktor hibáiért. Amikor a visegrádi miniszterelnökök tárgyalásba kezdenek japán kollégájukkal inkább a tiszta, megújuló energiák rohamosan bővülő fejlesztési lehetőségeiről kellene beszélniük, nem a potenciális veszélyeket hordozó nukleáris technológiáról.

Másodsorban, szeretnék újult erővel felvetni egy régi kérdést: ha mi itt Japánban a nukleáris technológia szállítóinak fellegvárában ilyen nehézségekkel küzdünk, biztos, hogy nyugodt lehet Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Magyarország vagy Szlovákia? Csak egyetlen számadat: Iitate faluban (Fukusima prefektúra) a katasztrófa utáni helyreállítási munkálatok becsült költsége 322,4 milliárd Yen volt, és Iitate csak egyetlen falu az 59-ből.

Fukusima tragédiájából okulva sok lengyel, cseh, magyar és szlovák ellenzi a nukleáris technológiát. De – megdöbbenésemre - még a mi tragédiánk után sincs igazi nyilvános vita az alternatívákról, az atomenergia valós kockázatairól és áráról. Láttam Fukusimában, ahogy egész közösségeknek kellett elhagyni otthonaikat és földjeiket, mert szennyezettnek nyilvánították azokat, és a lakók azóta sem térhettek vissza. A szülők minden erejüket megfeszítve próbálják újra felépíteni az életüket, még akkor is, ha félő, hogy gyermekeiket nagyfokú sugárzás érte. A fukusimai atomkatasztrófa után két évvel a japánok 70 százaléka azt szeretné, ha a nukleáris energiát kivezetnék a rendszerből. Japánban jelenleg az 54 reaktor közül csak 2 működik - jelentősebb áramszünetek nélkül - ami felveti azt a kérdést, hogy egyáltalán szükség van-e atomenergiára.      

Nem etikus cselekedet, hogy Japán reaktorokat akar exportálni az Önök országába. Az egyik lengyel lapban azt olvastam, hogy a lengyel kormány “megbízik” a japán nukleáris technológiában. Azt szeretném mondani a visegrádi négyek miniszterelnökeinek, hogy itt is sokan bíztak benne.