Ideológiai alapok

A „cigánybűnözés” terminológia a XIX-XX. századi fajelmélet terjedésével alakult ki Alfred Dillmann munkássága nyomán. (1905, Zigeunerbuch). Dillmann 3350 „cigánybűnözőről” adott ki fényképet és rövid jellemzést. 1925-ben már 14.000 roma és szinti személyes adatait adja közre. A terminológia kialakulása másrészről Lombroso tanainak rasszista értelmezéséhez és kiterjesztéséhez kötődik, aki örökletes „bűnözői hajlam”-ról és típusokról írt. Így érintkezhetett a Gobineau elindította - rasszista fajelmélettel, amely alsó és felsőbbrendűekre osztotta a népeket. Ez vezetett a hitlerista, totális náci állam rendelkezéseihez, a nürnbergi faji törvények végrehajtó rendelkezései a zsidókhoz és a feketékhez hasonlóan a cigányokat is másodrangú – „fajidegen” – csoportnak minősítették.

Következmények

1938-ban Robert Ritter (A náci Fajhigieniai Kutatóintézet vezetője) irányításával Dillmann kartotékjaira támaszkodva tervezet készült Heydrich részére: „A cigánykérdés végső megoldása faji szempontból” címmel - ekkor már 33.524 személyről rendelkeztek kartotékkal, a németországi cigány népesség 90%-át lefedve.  Ritterék kialakítják a rendőrségen belül a „Birodalmi Központot a Cigány Elemek Leküzdésére” és ők készítették el, és a bűnügyi rendőrség kivitelezte a Roma Holocaust, a Pharrajimos különböző lépéseit: a gettóba zárást, az internálásokat, deportálásokat a megszállt keleti területeken, a faji alapú sterilizációt, a megsemmisítő táborokba hurcolást. Ők készítették elő Himmler Auschwitz-parancsát (1942. december 16.), amely ugyanazt jelentette a romák számára, amit a Wannsee-i konferencia a zsidók számára: a fizikai megsemmisítéshez vezető utat. A tömeges kivégzések és a megsemmisítő táborok már az SS „ügykörében” voltak. A „végeredmény” félmilliónyi meggyilkolt cigány.

Itthon

1920-1930 már Magyarországon is több faji felsőbbrendűségi alapon álló kiadvány és statisztikai ír „zsidóbűnözésről” és „cigánybűnözésről”. (Pl.: Molnár Elek: A cigányfaj kriminalitása hazánkban” 1926, Miskolc). A korabeli újságokban gyakoriak az olyan bűnügyi híradások, melyek faji vagy etnikai cigány sajátosságként tárgyalják a falbontásos betörés, a gyűrűcsalás, lólopás nyomozási eseteit, illetve kiemelik a sikeres felderítéshez szükségesnek tartott speciális nyelvi, kapcsolati, néprajzi ismereteket, erre való módszertani szakosodást. (A „módszertanhoz” tartozott a cikkekben nem említett, de közismerten gyakorolt csendőri kényszervallatási gyakorlat, a cigánytelepek lakóinak végigverése.)

A zsaruszlengben keletkezett „cigánybűnözés” kifejezés elterjedése és bulvársajtóbéli használata  a bűnügyi tudományok különbözőségének nem-ismeretéből fakad.

A kriminalisztika a bűnelkövetés módjával, feltárásának eszközeivel, a nyomozás módszereivel, a bizonyítás lehetőségeivel, a rendőri módszertannal foglalkozó tudomány. E nézőpont alapján ugyan pontatlan, de releváns lehet olyan kijelentés, hogy „a dél-alföldi asszonyok arzénnal ölik meg férjeiket”. (Tartalmában ez azt jelenti, hogy ha a nyomozás során férjgyilkosság gyanúja merül fel, és ha dél-alföldön történik az eset, akkor valószínű, hogy az elkövetés eszköze az arzén lehet.)

A kriminológia a bűnözéssel mint társadalmi tömegjelenséggel, a bűnözés okaival, az elkövetőkkel, áldozatokkal, az elkövetővé és áldozattá válás okaival foglalkozó tudomány. Az előző – dél-alföldi asszonyokra vonatkozó állítás e tudomány kontextusában azt jelentené, hogy a dél-alföldi asszonyok potenciális arzénes gyilkosok. Hasonló a helyzet a gyűrűcsalás, falbontásos betörés, lólopás cigány bűnözési sajátosságként tételezésével. Kriminalisztikailag, hogyha ilyen bűncselekménnyel találkozol, jó esélyed van arra, hogy az elkövetőket romák között találhatod. Kriminológiai tartalma viszont az a valótlanság lenne, hogy a cigányok összességére (mint nemzetiségi, vagy „faji” sajátosság) jellemző lenne a gyűrűcsalás, a falbontásos betörés, vagy a lólopás.

Ez a tudománytalan csúsztatás vitte a csendőri zsargonból a fajelméletbe, illetve a napi rasszizmus gyakorlatába és a politikai közbeszédbe a „cigánybűnözés” fogalmát.

A harmincas- negyvenes években már túl vagyunk a 15.000/1916-os BM. rendeletnek a „kóbor cigányok” röghöz kötését, internálását, testi megjelölését, külön cigány igazolványt, a cigányok keresményének elvételét előíró szabályok bevezetésén. (Ha nem volt saját tulajdonú, nevén lévő háza, földje, akkor a csendőr döntötte el, hogy kóbor cigány-e az illető) Így a hazai romák, több mint 90%-a kikerült a polgári jogbiztonság sáncai közül, és ki volt téve bármikor a hatalmi önkénynek. Ezt szolgálta még az évenként kétszeri (25700/1928.VI.24. BM körrendelet) cigány razziák előírása, majd a csendőrségi nyomozati utasításban, a cigányok egészének megbízhatatlanná minősítése, faji alapon (66.045/VI.c/1938 BM. körrendelet). Ez vezetett azután a háború idején a hazai romák tömeges gettózásához, kényszermunkára hajtásához, internálásához, német lágerekbe hurcolásához, kivégzéséhez, sok ezer roma halálához

Az oroszok bejövetele, a koalíciós demokrácia, majd a proletárdiktatúra sem változtatott azonban a húszas-harmincas évek „cigányügyi gyakorlatán”. 1947-ben egy fejtetvesség elleni védekezés tárgyában született BM rendelet újból hatályba léptette a korábbi szabályozásokat. (A belügyminiszter 198.348/1947. IV.1. BM sz. rendelete „A kiütéses tífusz elleni védekezés tárgyában”) Napirenden volt a korábbi évtizedekhez hasonlóan cigány közösségek kollektív megalázása, telepeik felgyújtása, eldózerolása, végigverése, roma csoportok rendőri kiveretése városokból, és romák tömegeinek internálása, katonai munkaszolgálatra hurcolása. 1952-ben a Belügyminisztériumban terv készült a telepeken lakó romák munkatáborokba zárásáról. A romákat a megbízhatatlanok fekete személyi igazolványával látták el 1955-től.

Az 1956-os forradalomban - a sérelmek hatására - sok roma is harcolt. A forradalom után László Mária és társai kezdeményezésére 1957-1961-ig működött a „Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége”, amely érdekvédelmi feladatot is vállalt. Ez is lett a veszte! Mivel 1959-ben, amikor a forradalmárok jelentős csoportjait kiengedték az internáló táborokból, helyükre tömegesen hurcoltak el cigányokat.  László Mária elnök levélben tiltakozott a Minisztertanácsnál és a Főügyészségnél. Azonnal leváltották, és a Szövetséget szoros minisztériumi ellenőrzés alá vonták, megszüntetve nemzetiségi és érdekvédelmi tevékenységét. 1961-ben  párthatározatot hoztak arról, hogy a cigányság nem nemzetiség, hanem bizonyos néprajzi sajátosságokkal is rendelkező hátrányos helyzetű társadalmi réteg, amely a fejlődéssel megszűnik. Ezzel a cigányságot elmaradott, lumpen csoportnak minősítették, amely nem az „uralkodó dolgozó osztályok” része és a továbbiakban felszámolandó, megszüntetendő. /1961-re a gazdaság munkaerőigénye elért a falu széli cigánytelepekre is, így a munkaképes korú cigány férfiak 50%-a már állami alkalmazásban dolgozott, tehát akár „az uralkodó munkásosztályhoz” is számíthatott volna /

 Az 1961-es párthatározat feloszlatta a Cigányszövetséget, feladatokat írt elő a foglalkoztatás, a lakhatás, az oktatás és az „állampolgári magatartás” területén, illetve a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésre. A különböző területeken az állam jogszabályokat alkotott, így a putri-telepek felszámolása, a foglalkoztatás elősegítése, az általános iskola elvégzése témakörében, illetve az „állampolgári magatartás” titkos, rendőri ügyeiben.

A hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésről szóló legfőbb ügyészi körlevél csak két évig volt érvényben. Az „állampolgári magatartás” javításával kapcsolatos feladatot a Belügy- és az Igazságügy miniszter, valamint a Legfőbb Ügyész kapta.

1973-ban bevezették a „cigánybűnözés” fogalmát kriminológiai, tehát általánosított, „faji-etnikai-réteg” tartalommal az egységes rendőri-ügyészi statisztikai rendszerbe. /Miközben 1969-ben hazánk csatlakozott a faji megkülönböztetés bűncselekmény elleni fellépésről és leküzdéséről szóló New York-i ENSZ egyezményhez./  Évente készültek rendszeres kimutatások a - rendőrök által - cigányoknak tartott bűnelkövetők adatairól, számszerűen és másokkal összevetve bőrszín alapján. (BM Információ-feldolgozó és Felügyeleti Csoportfőnöksége és Legfőbb ügyészség titkársága 5301/1973 sz. iránymutatás és állásfoglalás 14. rovat/5-9. pontok, akkor kell alkalmazni, ha az elkövető cigány.)

Családfák és gének

Az Országos Haematológiai és Vértranzfúziós Intézet 1979 óta foglalkozott a hazai cigányság genetikai és egészségügyi vizsgálatával. 1980 óta a kutatás kiterjedt a cigányság ujj- és tenyérlenyomati tulajdonságainak vizsgálatára. Ezt a munkát az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet keretében dr. Tauszik Nagyezsda biológus kandidátus és Tóth György rendőr alhadnagy ujjlenyomat szakértők végezték. A kutatás célja a „magyar” és cigány lakosság ujjlenyomat tulajdonságaiban lévő esetleges különbségek feltárása, ez alapján a cigányok esetleges genetikai beazonosíthatósága volt. A kutatást 1987-ig 10 megye 23 településéről 1678 cigány mintán végezték el és dolgozták fel a Belügyi Szemle 1987. évi 6. szám 111-115o. szerint. A vér és ujj-tenyérlenyomat mintákat állami gondozott gyermekektől és - rendőri vagy szociális munkás kísérettel - cigánytelepi lakosoktól vették. A tényleges célokról őket nem tájékoztatták. Mindezt a tudomány és a „cigánybűnözés” elleni küzdelem nevében.  (Hasonló, rendőri felhasználásra kerülő etnika- embertani kutatási programja volt a náci Fajhigéniai Intézetnek, Robert Ritter vezetésével.)

Már 1976-ban a 8/1976. sz. Belügyminiszter-helyettesi intézkedés írta elő a cigányokkal szembeni szigorúbb, következetesebb eljárást, intézkedést. Így például a cigány alkoholisták, és a kereskedők esetében. Előírta a cigány besúgóhálózat fejlesztését.

1979-ben az MSZMP Politikai Bizottsága újbóli határozatában részben revideálja korábbi álláspontját és elfogadja az integráció lehetőségét, tehát a cigányság már nem feltétlenül lenne felszámolandó, csak a hátrányos helyzet. Ez az „engedmény” azonban a roma társadalmi aktivitás erősödésével és az újonnan létrejövő cigány intézmények miatt  megszüli a szinte totális ellenőrzési igényeket is a biztonsági és rendészeti szerveknél. Kiépítik a rendőrségi „cigány vonalvezetői hálózatot”, a megyei és városi kapitányságokon függetlenített „szakértőkkel”. Megkezdődik a tömeges etnikai tartalmú információszerzés és feldolgozás. (3301/1979 (VII.12) MTH. Sz. határozat) Ennek szabályozására adta ki Ladvánszky Károly belügyminiszter-helyettes, 8/1984. de. 14-i körlevelét: „A cigánybűnözés fokozottabb megelőzéséről és hatékonyabb felderítéséről”. A körlevél előírta a cigány „bűnöző családok” családfájának, rokoni és egyéb kapcsolatainak, iskolai végzettségük, járművük, útlevelük, az általuk látogatott vendéglátóhelyek, piacok stb. összeírását és az adatoknak a vonalvezetőkhöz továbbítását. Előírta, hogy az adatgyűjtés mellett kezdeményezzenek „operatív felderítéseket”, veszélyes bűnözővé nyilvánítást, „hálózati fejlesztést” (besúgóhálózat kiépítését), rendőri felügyeletet, kitiltást, útlevél és jogosítvány bevonást, gyűjtő-, ipar- és kereskedelmi engedély bevonást, szervezzenek „speciális akciókat”, ami a cigányrazziák udvariasabb elnevezése. Előírták, hogy a közlekedésrendészeti járőrök fokozottan ellenőrizzék a cigányok által vezetett, vagy használt gépjárműveket. A jármű és vezetői adatok mellett fel kellett jegyezni az utasok adatait, egymáshoz és a vezetőhöz való viszonyát, át kellett kutatni az utasteret és a csomagtartót.  Az 1/1986. (IV.2) számú belügyminiszter-helyettesi intézkedés előírta  propaganda előadások tartását, hogy „a helyi cigánybűnözést az adott körzetben konkrétan kiváltó okokkal és körülményekkel foglalkozzanak”, valamint a rendőri munka hatékonyabbá tételét, szigorúbb intézkedéseket írt elő a cigány lakosság körében.

Irányított tömegkommunikáció

A televízió „Kék fény” című rendőri műsora, több mint tíz éven keresztül, a tényleges bűnözés arányait sokszorosan meghaladó terjedelemben mutatott cigány bűnelkövetőket és bűncselekményeket, riogatva a közönséget. Erősítve az előítéletes indulatokat. A cél természetesen a rendőrség közszolgáltató, „civil védő” imázsának terjesztése volt, a „proletárdiktatúra vasökle” kép ellenében. A műsor a „cigány-vonal” vezetőit, Dobos alezredest, Tonhauser Lászlót sztárrendőrré avatta.

Ellenzék a láthatáron

A rendszerváltás közeledtével, 1988-89-ben az „apparátus és a hatalom átmentése” érdekében a rendőri és pártvezetés tovább erősítette a televíziós műsor által bevált populista, riogató, cigányellenes propagandát. Erre Moldova György „Bűn az élet” című riportkönyve adott lehetőséget. A cigány-vonal sztárrendőrei „a népet védelmező vadnyugati hősökként” ábrázoló művet, több mint 200 ezer példányban adták ki, és sorozatként több újságban,  rádióban. Az ellenzék és roma értelmiségiek a Beszélő kör kezdeményezésére - Solt Ottilia vezetésével - tiltakozó aláírásgyűjtést szerveztek a nemzeti egységet sértő rasszista „cigánybűnözés” fogalmának propagandája ellen.

Az egyre függetlenedő tudományos kutatás

A Tauber István kriminológus, az ELTE JTK. docense vezette kutatás - jelentős minta alapján - bebizonyította, hogy nincs szignifikáns különbség hasonló jövedelmi és iskolai végzettségű cigány és nem cigány csoportok bűnözési viszonyai, adatai között. Tehát nem az etnikai hovatartozás, hanem a szegénység, az oktatási, jövedelmi, lakhatási viszonyok a meghatározók a vagyon és személy elleni bűncselekmények gyakoribb volta hátterében. (Ahogy az adócsalás, a csalás, a vesztegetés, sikkasztás, közlekedési bűncselekmények, stb. esetében éppen a tehetősebb rétegeknél lényegesen gyakoribb az elkövetés.) (Hasonló következtetésekre jutott Vavró István c. egyetemi tanár a Belügyi Szemle 1984. évi 2. számában.) A tudomány tehát bebizonyította, hogy a bűnözést etnicizálni, kollektív, nemzetiségi felelősséggé tenni, „cigánybűnözésről” beszélni hamis és tudománytalan dolog. (Írások Tauber István Emlékére ELTE ÁJTK. Magyar Kriminológiai Társaság, Rendőrtiszti Főiskola, Bp. 2009.)

A tudomány és a manipulációs rendőri, vagy pártérdek ütközésében a rendszerváltásig a tudomány húzta a rövidebbet. Napjainkra úgy tűnik újraéledt ez a dilemma.

Beavatkoznak a cigányok

A Phralipe Független Cigány Szervezet a rendszerváltáskor követelte, hogy számolják fel a cigányellenes, rasszista rendőrségi belső, titkos utasításokat, a cigányokról gyűjtött, személyes adatokat tartalmazó nyilvántartásokat pedig semmisítsék meg. A követelés hatására 1989. december 9-én az 5303-as állásfoglalásban a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség visszavonta statisztikai rendszerében (2.b pont) a cigány elkövetőkről szóló adatszolgáltatást. A Minisztérium meghívta a cigány szervezetek képviselőit, ahol ismertette a rasszista tartalmú diszkriminatív jogszabályokat, és bejelentette,  hogy intézkedtek a hatályon kívül helyezésükről. Az Országos Rendőrfőkapitány nyilvánosan bocsánatot kért a romák képviselőitől a „cigánybűnözés” megbélyegző, nemzetközi jogba ütköző diszkriminatív kifejezés és rendőrségi gyakorlat korábbi használatáért. Ígéretet tett továbbá, a Tauszig Nagyezsda féle embertani kutatás azonnali abbahagyására és iratainak megsemmisítésére. A rendszerváltással a romák elismert kisebbségi státusba kerültek. 1996-ban a Roma Polgárjogi Alapítvány kezdeményezése alapján a Belügyminiszter rendelkezésében megtiltotta, hogy körözéseknél, rendőri adatszolgáltatásnál a kisebbséghez tartozásra vonatkozó védett, személyes adatot nyilvánosságra hozzanak.

Újnácik - újnyilasok

A hazai újnyilasok és rohamcsapataik a „magyarság felkent bajnoka” szerepében tetszelegnek. Felsőbbrendűség-tudatuk magaslatáról igyekeznek megfélemlíteni „idegenné, kártékonnyá” minősíteni roma honfitársainkat. „Cigánybűnözés” elleni harcról beszélnek, ami csak egyetlen társadalomtudományi szemszögből értelmezhető: a nem-cigány bűnözők konkurencia harcaként, cigány vetélytársaikkal szemben. Másként a bűnözés egésze irritálhatná őket, mint mindenki mást.