Az újságírótársadalom egyik legfontosabb feladata jelen helyzetben, hogy mindenhová eljutassa a kor üzenetét, a nemzeti összefogás és rendszer, valamint az azt megelőző sötét korok tanulságait, de nem csak mindenhová, hanem mindenkihez, ami persze megnehezíti a dolgot, de nincs lehetetlen. Én például azon dolgozom, hogy a Tóta W. kolléga által már kijelölt csapást szélesre tapossam, és verses mese formájában eljutassam a gyermekekhez Simicska Lajos életének és munkásságának történetét. A cím már meg is van: A nyúl, aki megette Nógrád megyét, de a rímeken még dolgozom.

Anyag van bőven.

Hóvirágot majszoló kisemlős. Mitől ilyen nagyok a te füleid?

MTI / EPA / Patrick Pleul

A hatvanharmadik versszak környékén elgondolkodtam, hogyan is illeszkedik Simicska tevékenysége a világtrendekbe, és ezeken belül Magyarország újkori történelmébe, mert olyan nincs, hogy valami csak úgy van, mindenféle gyökér és előzmény nélkül. Így aztán rájöttem, hogy a Simicska-projekt mindig is létezett, mindig is létezni fog, valamint csinálták már nála sokkal jobban. Ül a nép érdeklődő fele az internet előtt, és nézi, hogyan lopják szét az országot, és csodálkozik erősen, mert a szétlopás hatékony, szervezett, intézményesült tolvajlás, nem olyan barmolás, mint amit a szocialisták csináltak. Ha képzavarral akarnék élni (akarok), azt mondanám, hogy lopnak, mint a svájci óra, hegyekben hordják haza az országot, amit – mondjuk – én különösebben nem bánok, mert nem volt vele semmi tervem, de a későbbiekben esetleg valakiknek hiányozni fog. Mármint bizonyos részei, mert ha valaki ellopja Kazincbarcikát vagy a teljes Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, akkor teljesen valószínűtlen bármiféle reklamáció, de léteznek hasznosabb és látványosabb területek is, gyanúm szerint pedig éppen ezekre megy ki a játék.

A nyolcvanas évek szellősebb felében megkezdődött az ország megmentése, konkrétan gyárak, cégek, földterületek és egyéb értékes ingatlanok tekintetében, minek keretében megszületett egy – kétségtelenül nem fideszes – réteg, aminek iszonyatosan sok pénze volt, olyan üzemet birtokolt, amihez ugyan egyáltalán nem értett, de megvoltak a szakemberei, és gazdagodott, gazdagodott és gazdagodott nyugodtan, mivel a rendszerváltás csak ráerősített az ő gazdagodására, a hatalomra kerülő MDF-kormány pedig nem igazán tudott mit kezdeni ezzel a jelenséggel. Se lenyelni, se kiköpni. A spontán privatizációt követte a nem spontán privatizáció, amivel nekem semmi bajom sincs már megint, hiszen létrejött a magyar vállalkozó réteg, melyet annyira nélkülöztünk a létező szocializmusban.

A Fidesz kétségtelenül későn ébredt, a székház-ügyig kellett várni, hogy rájöjjenek az ízére, milyen is az, ha a hatalom fontosabb az igazságnál, de akkor aztán felpörögtek az események, és megkezdte működését a párt gazdasági tankhadosztálya. Nekik alkotmányos joguk volt hülyének nézni mindenkit, de ezt úgy interpretálták, mintha ők lennének hülyék. Elfelejtettek például komplett cégeket, embereket, áfát, ilyesmit, de mindezt jogosan, mert csak a rohadt komcsik elől privatizáltak, tehát a nemzeti vagyon speciális értelmezése következtében a multikulturális és internacionalista trendeket megfékezve halmoztak föl – tulajdonképpen nekünk, magyaroknak.

Az intézményesült korrupció tökéletes működésének alapfeltétele az egyéni korrupció visszaszorítása, illetve megszüntetése, mert a befektető, beruházó, kivitelező és egyéb érdekelt ideges lesz, ha kétszer kell fizetnie, tehát érdemes lecsapni minden megvesztegethető egyénre a gépezetben, és olyat ültetni a helyére, aki megelégszik azzal, ami az állami korrupcióból neki lecsorog. Esetleg át is lehet nevelni.

Azok az országok – jellemzően Közép-Amerikában (banán) -, ahol mindkét formája virágzott a korrupciónak, sohasem gazdagodtak meg, igaz, jó volt a hangulat, és csak nagyobb időjárási frontok áthaladása esetén történtek tömeges kivégzések, illetve privát leszámolások. Fontos egyébként, hogy az ilyen helyeken legyen megfelelő mennyiségű kokain és jól teremjen a marihuána, mert az csak lazít az egészen. Magyarországon más iskola hódít, nincs elegendő mennyiségű kokain, nem terem meg rendesen a marihuána, meg egyébként is mindenki idegbeteg, tehát szerencsétlen politikusok kénytelenek a hazafias érzelmekre apellálni.

A hazafias érzelmeket ott kell ügyesen használni, ahol a fentebb említett drogok nem elég elterjedtek, ahol nincs arany- és gyémántbányászat, sem olaj, sem tengerpart, sem rohadt sok vasérc a földben, de még csak normális órákat sem képesek a lakosok csinálni. Ilyenkor jön a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség és a szorongó nacionalizmus, mert ellenséges népek vesznek minket körül, minden pillanatban várható lerohanásunk, mindenki készüljön fel, viseljen kokárdát, esetleg járőrözzön a háza előtt, és ha mindez megvan, mindenki beöltözve, felfegyverkezve (nem túlságosan, nehogy aztán mást akarjon) áll mindenki izgatottan paranoid és hülye módjára, mint egy egyenetlen felületű kőkorong, akkor mehetünk lopni – mondják a politikusok, és tényleg.

A lakosság azon része tehát, amelyik nem lopott sokat, amíg szocializmus volt, illetve a szocialisták voltak uralmon, esetleg az MDF, de nem is fegyverkezik és énekel esténként hazafias műdalokat, az most vagy sürgősen és szisztematikusan lop (ők vannak kevesebben), vagy elégedetten nézi, hogy milyen nagyszerű lesz, amikor kiegyenlítődnek a mérleg serpenyői, és a nemzeti elkötelezettségű tolvajok pont olyan gazdagok lesznek, mint az internacionalisták. Ez örömmel tölti el szívét, a világ rendje elsődleges szempont életében.

Néhányan persze morognak.

Nem értik a mélyebb összefüggéseket, a magasabb szempontokat, mindig elégedetlenkednek. Ezeket nyikhaj terrorista tollforgatóknak nevezik, majd a későbbiekben pedig kidolgozzák a méltó és végső megoldást.