"I don't like Burger King
I don't like anything
And I'm against...Well I'm against it"
(Ramones)

Talpon lesz a magyar március 15-én. Lengyel fülkeforradalmi barátaink támogatásával megtartják ugye a hivatalos állami ünnepségeket, amelyek legfontosabb üzenete, hogy éljen Orbán Viktor, őket erősíti az egyetlen fillérbe se kerülő újabb Békemenet Bayer "Give Peace a Chance" Zsolttal, de persze az ördög sem alszik: francia értelmiségi katasztrófa-turisták részvételével ugyanezen kormány ellen tüntet majd a Milla, előtte még Gyurcsány beszél az Egyetem téren, és ha minden jól megy, közben befut a fővárosba a 10-én Szarvasról elindult Véres Kard mozgalom, hogy a "politikusbűnözők", "külföldi tulajdonú pénzintézetek", a "cionista hatalom" és a "hazaáruló kormány" ellen küzdve hívja fel a figyelmet "az összefogás, összetartozás fontosságára".

Ha most kivonjuk a fentiekből a március 15-ét a hatalomhoz történő dörgölőzésre használó szervezett szervilizmust, akkor marad lényegében egy jelentősnek szánt összellenzéki megmozdulás, amely azt hivatott megmutatni, hogy van ám itt még demonstrálandó erő, innen üzenjük a kormánynak, hogy ha nem engedi ki Táncsicsot, akkor Cohn-Bendit üvöltözni fog. És miközben megint minden arról fog szólni, hány résztvevője volt az egyiknek, hány ember/négyzetméter fért el a másikon, senki sem fogja firtatni, hogy pontosan mit is akar az ellenzék, már azon túlmenően, hogy orbántakaroggy.

Két év telt el a fülkeforradalom győzelme óta, és Magyarországon egyelőre nincs egyetlen párt, egyetlen markáns vezérszemélyiség sem, amelyre/akire rá lehetne bízni azok sorsát és szavazatait, akik nem akarnak 2014 után is a Nemzeti Ügyek Orbánja alatt élni. Két év telt el úgy, hogy a demokratikus intézmények, a piaci szabadság és a józan ész elleni totális kormányzati hadviselés csak általános elégedetlenségre, kevéssé meggyőző utcai jelenlétre ösztönzött, de szervezkedésre nem, önálló programokra, forgatókönyvre nem, valamiféle racionális együttműködésre pláne nem.

Az egyetlen ember, aki ezt elég világosan látja, az az ellenzék egy részének antipolitikus nihilizmusáról blogoló Gyurcsány Ferenc ("Az emberek nem nyavalygást, hanem programot akarnak hallani, és erőt akarnak látni"), de ő meg - a már untig ismert hitelességi deficit miatt - képtelen lesz erőt felmutatni. A DK ráadásul a jelek szerint még nem döntötte el, melyik Gyurcsányt követi: a piacbarát gazdaságpolitikai fordulatot annak népszerűségére tekintet nélkül hirdető felelős ellenzékit, vagy a "no pasaran"-os, "mi munkások"-os, avasi lakótelepes populistát.

Még nagyobb bajban van a szocialista párt, amelyik stílszerűen május 1-ére akar programot hirdetni, de sok jót ne várjunk tőle: Mesterházy Attila szerint a kormány a "nagytőke" érdekét szolgálja, ergo nyilván övék a szervezett munkásság és a velük szövetséges parasztság. Vagy legalább a kicsit különös hátterű Szolidaritás, ha az képes jobban integrálni a szakszervezeti dolgozókat. Ráadásul nemzeti és szocialista elnök-helyettese felhatalmazás nélkül tárgyal a kommunistákkal, és egyszerre emelné fel a trikolórt, a vörös zászlót és az EU-lobogót.

Ha tehát a Fidesz elkúrja, melyik kormány fogja majd meglépni az unió, az IMF vagy az OECD által sürgetett (amúgy saját érdekünkben álló) kiigazító lépéseket?

Az egyelőre saját "szocális népszavazását" menedzselő LMP kampánykérdései mutatnak rá talán a legjobban arra, milyen gazdaságpolitika várható egy esetleges civil hátszéllel megszülető baloldali/zöld kormánytól: olyan, amelyik szinte kivétel nélkül minden olyan gazdaságpolitikai lépésnek is véget vet, amelynek pedig - fideszes kontextus nélkül - teljesen racionális alapja is van.

Az adósságcsökkentés biztos ilyen. Egy alapvetően módosított, tehát a válság után korrektül bevezett, valódi egykulcsos adó biztos ilyen, még ha valóban szükségtelen is alkotmányba foglalni. Az alanyi jogon járó, de finanszírozhatatlan álságos "juttatások" és "szociális vívmányok", mint a 40 éves kori nyugdíjazás biztosan ilyen. Drasztikus, kilábalás- és növekedés-megalapozó gazdaságpolitikai fordulatra persze szükség volna, de kérdem én: milyen racionális, államtalanító, piacbarát lépést várhatunk ez ügyben a hezitáló DK-tól, az éppen balra tartó MSZP-től vagy az antikapitalista LMP-től? Vagy nézzük a civileket? Tessék.

A Szolidaritás legutóbbi tüntetésén - a már obligát Orbán-elküldésen túl - mérlegelés nélkül a teljes közjogi-gazdasági pakkal leszámoltak: Kónya Péter szerint mindent a "történelem szemétdombjára kell hajítani és el kell égetni". Kónya "olyan köztársaságról beszélt, ahol az alkotmányról népszavazás dönt, az államfőt a nép közvetlenül választja, a képviselők visszahívhatók", épp csak a kétkamarás parlamentet nem említette ehhez a szoci/kisgazda/korporatív rémálomhoz.

A képviselők visszahívhatóságát sürgeti valamiért az újbalos 4K! is, a liberális értelmiségiek körében is kaserolt Milla friss 12 pontjának gazdasági követelései pedig leginkább a még több pénz elköltéséről szólnak. A 4. pontban pl. jelző nélküli "közteherviselést" akarnak, mintha az ma nem is lenne, de egy szavuk sincs az adófizetők körének tágításáról, egyáltalán: adópolitikáról. Ja, de, bocs, itt van a differenciált álláspontjuk: "Fizessenek többet a vagyonosok az államkasszába!".

A mozgósítás és szervezés tekintetében még legéletképesebbnek tartott civil Milla mélyen a- és antipolitikus szervezet, amelynek programnélküliségét ez az ünnepi 12 pont nemhogy elfeledteti, de szinte pirossal háromszor alá is húzza. A "munkavállalói jogok és a szakszervezetek megerősítését" ezen megfogalmazás szerint állami eszközökkel elváró Milla a gazdaságot időbeli korlát megadása nélkül átállítaná "a megújuló energiaforrások használatára", és minderről saját állítása szerint "széles körű egyeztetéseket" folytatott valakikkel.

Nem egyszerűen a Milla, hanem kicsit az egész demokratikus/liberális/zöld ellenzék szégyene, hogy hónapok mentek el egy teljesen értelmetlen "alternatív köztársaságielnök-választásra", amelyre gyakorló elmebetegeket és platánfákat is lehetett nevezni, hogy aztán az egész egy játékelméleti dilettantizmussal manipulatív gányba fulladjon.

Nagyjából így néz ki most kormány és ellenzéke, de ebben benne van mindkét tábor szellemi apportja is. Lehet választani.