Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Fidesz-kormány a baloldalnál jobban válogatja meg szavait, gondosan kerülve a reform szó használatát, és hatékonyabb a távlatok felmutatásában, a választók lelkesítésében is. Orbán Viktor „gazdasági fordulatról”, „forradalomról” beszél, megjeleníti a munkanélküliséget és az államadósságot, amelyeket harcban kell legyőzni. Vajon ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a lakosság ne blokkolja az ország újjászervezését célzó Fidesz-víziót? – veti fel a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.
Magyarország közjogi átszervezésével párhuzamosan ez év elejétől egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdaság és a társadalom átalakítására vonatkozó reformok. A Széll Kálmán-terv, a konvergenciaprogram, a Semmelweis-terv, vagy legújabban a rendvédelmi dolgozókat érintő korai nyugdíjazási lehetőségek körüli viták jól mutatják, hogy ezeknek az intézkedéseknek egy része komoly ellenérzéseket vált ki egyik vagy másik érintett csoportból.
Jól látható, hogy a reformok egymással párhuzamosan folynak, és kiterjednek szinte az élet minden területére (küszöbön van a helyi közigazgatás további reformja is). A feladat nagyságát jelzi, hogy a miniszterelnök egyenesen az ország újjászervezéséről beszél. Ennek azonban két fő feltétele mindenképpen van: a reformok ideológiai megalapozása és helyes technikai keresztülvitele, e két fő feltételnek pedig az összhangba hozása.
Az Orbán-kormány reformjainak ideológiai megalapozása
Az 1994-1998 között regnáló első Horn-kormány idején a baloldali erők az effajta intézkedéseket reformnak keresztelték el – tehették, hiszen a rendszerváltozáskor még inkább pozitív kicsengése volt nálunk a „reform” szónak. A magyar történelmi emlékezetben alapvetően pozitív előjelű 1825-1848 közötti reformkorszakot, Széchenyit és Kossuthot idézte fel, vagy éppen a Kádár-rendszer agóniáját jól észlelő demokratikus ellenzéket, a lakitelki mozgalmárokat, vagy éppen a reformer Pozsgay Imrét. Csakhogy a reformok a Bokros-csomag miatt már a Horn-kormány idején összekapcsolódtak az ellenérzésekkel fogadott megszorításokkal. A baloldal kissé nehézkes tanulási készségére vall, hogy Medgyessy és Gyurcsány miniszterelnöksége idején a reformok szintén összefonódtak a megszorításokkal, amelyeknek a nagy része el is bukott (lásd a társadalombiztosítás elvérzett átalakítása).
Nem véletlen, hogy a Fidesz, különösen Orbán Viktor nemcsak a megszorítások tényét tagadja, hanem általában azt is, hogy reformokról lenne szó. Ahogy Orbán az OECD 50. évfordulója kapcsán fogalmazott Párizsban: Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik. Az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az "politikai öngyilkosságot" követ el, tette egyértelművé Orbán a korábban nemes „reform” szó használata kerülésének okát. Ezzel együtt természetesen nehezen tagadható, hogy reformokat visz véghez a kormány, hiszen a cél a mostani állapothoz képest más, lehetőleg jobb (költségtakarékosabb, hatékonyabb) társadalmi alrendszerek megvalósítása.
A brit konzervatív David Cameron már tavalyi hivatalba lépésétől kezdve szintén nagyon ügyelt arra, hogy a magas költségvetési hiány lefaragását ne pusztán elvonásként éljék meg a polgárok, hanem a Big Society („Nagy Társadalom”) program jól érthető hívószavával a helyi közösségeknek, tanácsoknak kínált nagyobb mozgásteret. Gyurcsány kormányfőként tudta, hogy a baloldali kormányzás nem lehet pusztán technokrata jellegű, de részben saját hibái, részben pártja egy részének ellenállása miatt az ő kísérlete elbukott.
Puszta technokrata magatartással nem vádolható a Fidesz: e változásokkal egy igen ambiciózus célt, egy új Magyarország képét vetíti elénk, mivel megítélése szerint az 1989-90-es rendszer korhadtsága és életképtelensége bebizonyosodott, amit különösen aláhúzott a szocialisták kormányzási inkompetenciája. Ráadásul a már említett társadalmi-gazdasági változások, amelyeknek eddigi legnagyobb nyertesének a felső-középosztály bizonyult, összekapcsolódik a Fidesz-KDNP erőteljes ideológiai nyomulásával, amelynek segítségével a magyar társadalom norma- és szokásrendszerét is alakítani kívánja. Utóbbi azonban legalább annyira problematikus lehet, mint egy-egy népszerűtlen megtakarítás: a magyar lakosság eredendően individualista hajlamú, kevésbé szereti, ha a mindennapi életében korlátozni kívánják. Nem véletlenül fújt visszavonulót Orbán a vasárnapi nyitva tartás ügyében, és kért önmérsékletet az abortusz szabályozása kapcsán is. Emellett látni kell, hogy a társadalmi mentalitás átszabása igen hosszadalmas, lassú (azaz több ciklust igénylő), és nem feltétlenül látványos folyamat.
Izgalmas kérdés, hogy az ország kormánya, illetve a Fidesz által kezdeményezett újjászervezését blokkolni fogja-e a lakosság, vagy alapvetően eltűri azokat a reformokat (köztük a megszorításokat) a Fidesztől, amelyeket a baloldaltól nem igazán tudott elfogadni. Nem tudta többek között azért sem, mert a baloldalhoz mindenütt Európában egy a szolidaritásra, igazságosságra, a jólétet növelő ideológiát társítanak, s az ezzel ellentétben álló tettek alaposan megapasztják az ilyen helyzetbe kerülő szocialista-szociáldemokrata kormánypártok népszerűségét. A konzervatívokhoz, vagy a jobboldalhoz kevésbé kapcsolják ezeket az eszméket (a konzervatívok mindig is szkeptikusan viszonyultak az emberi egyenlőség ideájához), így kevésbé meglepő, ha ők a költségek lefaragására törekszenek, ahogyan a Cameron- vagy Orbán-kormány teszi. Ám mindkét kormány egyértelmű víziót is kínál a választópolgároknak.
A reformok technikai megvalósítása
Már a vízió megalkotása sem egy egyszerű tevékenység, de az országot alapjaiban átalakító politika szinte gigászi erőfeszítéseket követel meg. A kormány nagyon sok fronton dolgozik az ország átalakításán: a közjogi reform az új alkotmánnyal még egyáltalán nem ért végét, elkezdődött a sarkalatos törvények vitája, amelyek nyomán számos közigazgatási szerv hatásköréhez, szervezeti rendjéhez kell majd még hozzányúlni. Ezzel párhuzamosan folyik a gazdaság és a társadalom megannyi területének a megváltoztatása.
Egy ennyire átfogó politika hatékony megvalósítása igen jól működő és koordinált kormányzatot, felkészült szakembergárdát, átgondoltságot és kompromisszumkészséget feltételez – egyszerre.
A reformok végrehatóinak jól kell ismerniük a hozzá tartozó szakpolitikát, annak anyagi viszonyait (mekkora költségvetés áll rendelkezésre), a szabályozandó területet (megfelelő diagnózis felállítása), tudni kell, milyen érdekcsoportokat, hogyan érint a változtatás. Ezen a téren van még jócskán javítanivaló. Erre a kormányfő is utalhatott 2011. május 31-i beszédében, amikor is úgy vélte, az elmúlt egy év kormányzati teljesítménye nem elegendő.
A kormánynak sejtenie kell már jó előre, hogy várhatóan mekkora társadalmi ellenállásba ütközik, már csak azért is, mert az elmúlt húsz évben felhalmozódtak az ezzel kapcsolatos tapasztalatok. A legfontosabb ezek közül, hogy az érintettek ellenére, vagy legalábbis jóindulatú semlegessége nélkül aligha lehet jobban működő viszonyokat teremteni. Ha egy szocialista-szabaddemokrata kormányzat idején akartak kórházat bezárni, vagy leépíteni, szinte garantált volt a lakossági tiltakozás, amelyet nem egyszer a helyi Fidesz-szervezetek is támogatásukról biztosítottak. A XXI. század elején, egy újfajta „felvilágosult abszolutizmus” hevében, és az érintettek befolyásos csoportjai ellenében igyekezett a Gyurcsány-kormány belefogni a társadalombiztosítás reformjába, ennek bukása maga után vonta az SZDSZ-szel való koalíció megszűnését is.
A helyzet most annyiban más, hogy a Fidesz-KDNP-nek együtt megvan a kétharmados többsége, ám az egyes szakpolitikákon belül már felsejlenek a kormánypárti frakciókon belüli, vagy azok közötti nézeteltérések (lásd oktatáspolitika). Ebből tehát az következik, hogy a nagy lendület, az eltököltség ellenére sem érdemes megspórolni azt a fáradságot, amelyik a reformok által érintettek meggyőzésébe kerül. Az MSZP-nek kormánypártként komoly politikai kárt okozott ennek elhanyagolása az egészségügyi reform kapcsán, ennek ellenére egyelőre úgy tűnik, a Fidesz-kormány sem tanult ellenfelei hibáiból eleget (egyik kivétel ez alól a Semmelweis-terv újabb változatának kórházvezetőkkel történt előzetes egyeztetése, de az „ördögi” részletek csak most jönnek majd).
A Fidesz a jobboldalra fordulása óta nagy ívű eszmékben gondolkodik (lásd pl. az 1996-os „A polgári Magyarországért” című vitairatot), és reformjait ezeknek rendeli alá. Ennek persze megvan az a kockázata, hogy magasra is srófolja a vele szemben támasztott elvárásokat, amelyeknek a változások végrehajtásának aprómunkája során korántsem tud mindig megfelelni. Ez viszont árt a kormány és a Fidesz népszerűségének. Ezzel együtt is biztos, hogy amennyiben a mostani ellenzéki pártok növelni akarják az esélyüket, akkor nem hagyatkozhatnak a Fidesz alkalmi szakpolitikai bírálatára, a Fidesz víziójával szemben egy ellenvíziót kell szembeállítaniuk, és azt győzelemre kell vinniük.
