Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Vásárhelyi pogrom ’90: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi magyarellenes pogrom magyar áldozataira és az akkor a magyarok segítségére siető cigányokra emlékeztek csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeumban. A pogrom után vitatott körülmények között meghurcolt magyarok és cigányok közül hatan a Polgári Magyarországért Alapítvány Petőfi Emléklap a Helytállásért kitüntetését kapták meg – közülük hárman már csak posthumus.
1989 karácsonyán „a Tőkés László által Temesvárott lángra lobbantott szikra átterjedt Bukarestre is, ott is fellázadt a nép” – hangsúlyozta bevezetőjében Schmidt Mária történész, a Terror Háza főigazgatónője. Mint fogalmazott, „román és magyar együtt döntötte meg Ceauşescu diktatúráját, magyar és román együtt vívta ki a szabadságot”.
Úgy folytatta: pár hét múlva 1990 márciusában az évtizedeken keresztül szított magyarellenes uszítás erőszakba torkollott. A magyar kisebbség ugyanis anyanyelvi oktatást, magyar tannyelvű egyetemet, anyanyelvhasználati jogot követelt. Schmidt szerint húsz éve „azért szervezetek magyarellenes pogromot Marosvásárhelyen és környékén, hogy lehetetlenné tegyék a román és magyar polgárok közös fellépését a bukott eszme győztes katonáival szemben”.A pogrom értelmi felelősei „polgárháborús veszélyre hivatkoztak, és arra, hogy Románia szétesése fenyeget, ha a tapasztalt Securitate nem lép időben közbe”.
Magyarverések - a Vatra és a Securitate szervezésében
A szónok rámutatott: a Vatra Românească és a Securitate együtt szervezte meg a hatalom által támogatott és irányított magyarveréseket. „A felheccelt és lefizetett román parasztoknak azt a feladatot adták, hogy félemlítsék meg a magyar lakosságot, az erdélyi magyarság vezetőit pedig fizikai bántalmazással, akár lincseléssel akadályozzák meg abban, hogy közösségük érdekeit képviselhessék” – mutatott rá Schmidt Mária.
A főigazgatónő a pogrom egyik elszenvedőjének, Czellecz Jenőnek a visszaemlékezését idézte:„Az Osztrák-Magyar Monarchia tűzrendészeti felszerelése mentett meg bennünket. A gerendákon, a bejárati ajtó felett állt egy hatalmas tűzoltó vastartály, amit odatoltunk a lépcsőhöz, lezárva a feljáratot. A kád mellett csak annyi hely maradt, hogy egy ember épphogy át tudta magát préselni, ezt az egyet pedig könnyű volt visszaverni. A dühöngő tömeg teljesen szétzúzta az RMDSZ irodák berendezését, bútorzatát, az írógépeket, fénymásolókat, iratokat. Látván, hogy nem tudnak feljutni a padlásra, megpróbálták felgyújtani a padlásra vezető falépcsőt. A kezdődő tüzet két alkalommal felülről öntött homokkal sikerült kioltani. […] Érezvén a súlyos életveszélyt, egy listát készítettek a padláson tartózkodókról, azért hogy lehessen tudni, kik pusztulnak oda.”
Négy órán keresztül dühönghetett a csőcselék, míg megjelentek a román katonák, „de abban sem volt sok köszönet”: bár ők szabad elvonulást garantáltak a padlásra menekült magyaroknak, köztük Sütő Andrásnak, ezt nem tartották be, sőt tovább heccelték a tömeget. „Sütőt ekkor érte az első ütés. A járdára esett, ahol tovább verték, rugdosták. Két társával együtt feltették az elszállításukra érkezett teherautóra, amire azonban a verőlegények is felkapaszkodtak és vadul Sütőékre vetették magukat. Végül a katonák közbelépésére a teherautó elindult és a félholtra vert magyarokat a kórházba szállította. Sütőt innen hajnalban repülőgéppel tovább vitték Bukarestbe. Fél szeme odalett. Ezen a napon több mint százötven magyar szenvedett súlyos sérüléseket” – mesélte el a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom részleteit Schmidt Mária.
A következő fölvonásra másnap került sor: a magyarok a főtéren gyülekeztek, a környező falvak odaszállított, fölfegyverzett román parasztjai „újra támadásba lendültek, ami először meghátrálásra kényszerítette a meghökkent magyarokat”. Ekkor azonban „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok” – fölkiáltással megjöttek a cigányok és a magyarok oldalára állva elkergették a románokat.
A szónok rámutatott: a marosvásárhelyi pogrom részeként három magyart, Csipor Antalt, Gémes Istvánt és Kiss Zoltánt szándékosan halálra gázolták. A pogromért mégis magyarokat és cigányokat ítéltek el, több mint húszat. „Vatrást, románt eddig egyet sem vontak felelősségre” – tette hozzá Schmidt.
Beszéde végén a főigazgatónő arra hívta föl a figyelmet, hogy a börtön elől Magyarországra menekülő egyik cigány, Puczi Béla tíz évet várt, hogy politikai menedékjogot kaphasson. Puczi Három napig magyar címmel jelentette meg emlékiratait.„Van miért pironkodnunk” – zárta gondolatait Schmidt Mária.
A főigazgatónővel szinkronban Tőkés László református püspök is a Securitaténak a pogrom megszervezésében vitt kiemelkedő szerepét hangsúlyozta. Szerinte a titkosszolgálat a divide et impera elvét alkalmazta a társadalom különböző csoportjai között. Hozzátette: „a marosvásárhelyi csatában kitüntetett szerep jutott cigány magyar testvéreinknek, akik a segítségünkre siettek”.
Az akkori román kormány a marosvásárhelyi vérengzés kirobbanását a magyar kormányra kente, közben ennek leple alatt újjáalakították a régi titkosszolgálatot – mondta a politikus-püspök. Úgy folytatta: elmaradtak a felelősségre vonások, sőt: az áldozatból lett bűnös, a magyar Cseresznyés Pált például tíz évre ítélték. „Az elmaradt igazságtételnek meg kellene történnie” – hangsúlyozta Tőkés.
A szónok úgy látja: a diszkrimináció, különösen a cigányokkal szemben azóta is jellemzője Romániának. „Örülök, hogy Bajnai Gordon utánanéz a jóvátétel lehetőségének, de ez főleg a román kormány dolga volna” – tette hozzá.
Cigány életmentők - honnan jöjjön a kárpótlás?
„Temetetlen holtak fölött járunk. Három napig magyarok voltak. Hogy nem tovább, az a mi adósságunk és felelősségünk” – figyelmeztetett Balog Zoltán inaktív református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának fideszes elnöke.. Nagy tapsot kapva azt mondta: „fölszólítom a mostani és a következő magyar kormányt ezeknek az embereknek az erkölcsi és anyagi elégtételére”. A kitüntetendő cigányokhoz fordulva kijelentette: „Önök jó döntést hoztak azon a napon, amikor életüket kockáztatták. Önök a rosszból jót csináltak. Van erőszak és gyűlölet, de mindig van szeretet, megbékélés és tolerancia. Lehet a gyűlöletből erőt, sőt erőszakot meríteni, de nem ez a járandó út.” Az általa hét-nyolcszázezer fősre becsült magyarországi cigánysággal kapcsolatban rámutatott: „Nélkülük a boldogulás nem fog menni. Egymásra vagyunk ítélve.”
A magát az „Iliescu-rendszer első politikai menekültjeként aposztrofáló Kincses Előd ügyvéd, a Maros Megyei Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa akkori alelnöke szerint december 22-én Marosvásárhelyt még magyarok és románok együtt skandálták, hogy „soha többé sovinizmust”, három hónap múlva ugyanott Sütő Andrást a pogrom során egyik szemére megvakították. Kincses március 20-án – a marosvásárhelyi pogrom másnapján – Székelyudvarhelyt tárgyalt. „A nyilvánvalóan ügynökök által provokált székelyek Marosvásárhelyre akartak vonulni. Ötezer ember előtt beszéltem. Lebeszéltem őket arról, hogy bejöjjenek Marosvásárhelyre. Ha ásókkal indultak volna a tankok ellen, most mi lennénk a koszovói szerbek, elűzve saját szülőföldünkről”- állította Kincses.
Az emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával bebörtönzött, többségükben cigány elítéltek közül Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Puczi Béla, Tóth Árpád és Szilveszteri Kis Péter kapta meg a Polgári Magyarországért Alapítvány Petőfi Emléklap a Helytállásért kitüntetését. Lőrinczi, Sütő és Szilágyi személyesen vehette át Balog Zoltántól a díjat, míg Puczi, Tóth és Szilveszteri Kis már csak posthumus részesült a kitüntetésben.
A hvg.hu-nak interjút adó Schmidt Máriánál afelől érdeklődtünk, hogy – akár szervezetten, akár spontán – a marosvásárhelyi pogrom idején sorakoztak-e föl jelentősebb cigány erők a román oldalon? A Terror Háza főigazgatója szerint nem, hiszen mind a marosvásárhelyi, mind a környékbeli cigányság „a magyarság része volt”, így a romungro-oláhcigány ellentét semmilyen formában nem jelent meg Marosvásárhelyt.
Portálunk Tőkés Lászlóval – tekintettel Tőkés sűrű időbeosztására – írásban tudott interjút készíteni.
hvg.hu: Ön azt mondta a beszédében, hogy „az elmaradt igazságtételnek meg kell történnie”. Hogy látja: a román állam részéről van-e erre reális esély? Mint az Európai Parlament képviselője, mit gondol: ha Románia vonakodik ettől, esetleg az európai intézmények segítségével rá lehet-e erre bírni Romániát?
Tőkés László: Meghökkentett Bajnai Gordon magyar miniszterelnök azon ígérete, amelyet a marosvásárhelyi, marosszentgyörgyi cigányok képviselőinek tett, miszerint utána fog nézni és meg fogja vizsgálni annak lehetőségét, hogy a magyar kormány miképpen kárpótolhatná a cigányok egykori kiállását, meghurcoltatását, elítéltetését és fogságát, amelyek tulajdonképpen a kommunizmus, pontosabban a posztkommunizmus által elkövetett vétségek körébe utalhatóak. De ekkor döbbentem rá, mintegy szempillantás alatt, hogy ezért a gyalázatért és jogtalan meghurcoltatásért nem a magyar kormány, nem a magyar állam, hanem a román állam a felelős.
Úgy állunk ezzel, mint az erdélyi magyar egyetemmel: a magyar kormány hordozza az egyetemfenntartás terheit, miközben a román fél nevet a markába, hogy ettől a tehertételtől is megszabadult. Még a szlovákok is elvszerűbbek ezen a téren. Nagyra értékelem Bajnai Gordon ígéretét és jó volna, ha lenne belőle valami – de még ennél is jobb volna, ha a Bajnai-kormány a román félnél érné el azt, hogy Románia állampolgárait Románia adófizetőinek pénzéből kárpótolják, illetve részesítsék őket jóvátételben azért, amit Romániáért tettek.
hvg.hu: Jónéhány politikai elemző szerint az MDF 1990-es választási győzelme nagyban köszönhető az öt nappal korábbi marosvásárhelyi pogromnak. Sokan úgy vélik, a pogrom nélkül az SZDSZ jó eséllyel megnyerte volna a választást. Mi gondol Ön erről?
T. L.: Már kezdettől fogva az volt a véleményem, hogy ez egy mondvacsinált összefüggés. A rendszerváltozás idején az MDF-nek nem volt szüksége a marosvásárhelyi konfliktusokra. Hasonló a logika ahhoz, mint ami az Európai Parlamentben Marian-Jean Marinescu legutóbbi felszólalásában is tetten érhető, aki azt mondta, hogy a verespataki bányaprojekt csak azért fontos Magyarország számára, mert közelednek a választások. Véleményem szerint semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Ezek erőltetett összefüggések.
Szegő Péter
