Árpád-pajzs: kínos lett a díj, a Duna TV elnöke visszaadta
Cselényi László, a Duna Televízió elnöke tavaly a Szörényi Levente-féle Árpád-pajzs kitüntetettje volt. Az általa vezetett tévé idén közvetítette a díjátadót; 2009-ben Morvai Krisztina is kapott Árpád-pajzsot. Cselényi ezek után "köszönettel" visszaadta a díjat. A publicista szerint elfogadni is hiba volt. Hisz a közszolgálat politikai semlegességre kötelezne.
Ha az újságírót politikus, vagy politikailag azonosítható szervezet kitüntetésre javasolja, az illető kezdhet gyanakodni: rosszul végzi a munkáját. Már amennyiben önmagát pártsemleges, elfogulatlan médiamunkásnak gondolja. A közhatalom tisztaságán őrködő közszolgálat akkor funkcionál rendeltetésszerűen, ha süket marad a belpolitikai szirénhangokra. Csak úgy érdemelheti ki a pártatlan tájékoztatás híveinek bizalmát, ha nevének hallatán is nyilvánvaló: egyetlen holdudvari közszereplőben sem merülne föl plecsnit tűzni a mellére. Ugyanis ők is tudják: tetteivel nem szolgált rá ilyesmire. Sajnálatos módon Cselényi László, a Duna Televízió elnöke nem ment át a fenti teszten. Sőt, az Árpád-pajzs fantázianévre hallgató méretes érdemrend és a közszolgálati csatorna viszonyában nem ez az egyetlen problematikus pont.
A Duna Televízió elnöke visszaadta az Árpád-pajzsot |
2009. július 5. vasárnap 17:57 (Forrás: Duna TV Híradó; dunatv.hu ) |
Jóhiszeműen tehát aligha hihető el: a tavaly díjazott Cselényi most jött rá, hogy „a politika túlságosan átszínezte és egyoldalúvá tette a díjat”. Mégis, mikor volt az sokoldalú vagy más színű? Balogh Zoltán főorvos, Czakó Gábor közíró, Grosics Gyula focista, Lovas István publicista, Makovecz Imre építész, dr. Morvai Krisztina politikus, dr. Papp Lajos szívsebész professzor díjazása nem megtöri, hanem garantálja a folyamatosságot. Ennek jegyében az alapítvány következetesen a mérsékelt és/vagy radikális jobboldal felé elfogult, s pártos meggyőződésüket harsányan hirdető (vagy más úton nyilvánvalóvá tévő) ismert személyiségeket jutalmaz. Eddig a dologgal semmiféle hézag nincs: bármely párt, egyesület, magánalapítvány, baráti társaság, magáncég alapvető joga, hogy annak osszon elismerést, akinek jólesik. A demokrácia nemcsak a függetlenség, de az elfogultság szabadsága is. Amíg ez adóforintokat nem érintő privát kezdeményezés határain belül fut, netán a pártköltségvetés kontójára megy, szót sem érdemel. Parlamenti vagy önkormányzati többséget alkotó hatalomgyakorlók is megtehetik, hogy lényegében önnön média-és kultúraholdudvarukat dekorálják plecsnikkel. Gyakorlatilag a mindenkori kormány összetételétől függetlenül ez történik valamennyi nemzeti ünnepen. A jó ízlés berzenkedik, a pártatlanságra törekvő írástudók gyomra olykor forog, de amennyiben közjogi méltóságok adományoznak ordót, az protokollesemény, melyről a közmédiának muszáj tudósítania.
Viszont az Árpád-pajzsnál nincs ilyenfajta kötelezettség. A kitüntetést egy nyilvánvaló politikai orientációjú „magánklub” adományozza harcos és ordas szimpatizánsoknak, közszereplésük gyümölcseként. Hírértékén kezelve ez legfeljebb pár soros említést ér a tévéhíradó végén. Azt is csak akkor, ha a díjazottak sorában híres művész vagy politikus is található. Semmiképp nem indokolt, hogy egyórás közvetítéssel bemutassák a teljes aktust, ahogy ezt épp a Duna TV tette.
Politikasemlegességre esküdött közcsatorna vezetőjének semmi keresnivalója ilyen rendezvénynél. Díjazottként vagy résztvevőként éppúgy nem, ahogy exkluzív adás közvetett elrendelőjeként sem. Mindez független attól, hogy az illető szervezet jobb-vagy baloldali, mérsékelt vagy szélsőséges. Attól, hogy a műsortervben a mínuszos hírt tudományos vagy kulturális cselekménnyé stilizálják, még nem lesz az. Ez a Duna TV világos szereptévesztésének könyvelhető el s ebben szerepet játszott a díjátadó felé hajló kezű tévéelnök is.
A határon túli magyarságnak „ajándékba szánt” csatorna küldetése azonban nem ez. Hanem, hogy az aktuálpolitika bolygórendszeréről leszakítható elitkultúra-missziót töltsön be. Lehet vitázni arról, hogy a Duna TV ezt jól csinálja-e. Azon is, ilyen költségvetési válsághelyzetben indokolt-e négy közszolgálati tévécsatorna (m1, m2, Duna TV, Duna II./Autonómia) fenntartása. Azon is, jól teljesíti-e azon feladatát a Duna, hogy a határon túli magyarok nyilvánosságaként ellenőrzi a külországi magyarságpolitikát, valamint a „magyarságfinanszírozást.” Jelesül, hogy az anyaországból utalt pénzek valóban közcélokra, s nem magán-és pártzsebekbe jutnak-e? Kiegyensúlyozott-e a tekintetben, hogy tradicionalista kánon helyett sokszínű nemzetképet és magyarságfelfogást jelenít meg? A szomszédnépek nacionalistáinak kisebbségüldöző történelemhamisításait jogosan bíráló filmek műsorra tűzésével párhuzamosan a hazai és határon túli magyar nacionalizmus túlkapásait bemutató produkciókat is sugároz? Kérdések, melyekre többféle felelet adható. De ez biztosan tudható, mi nem feladata egy összmagyar tévéadónak. Olyasféle indirekt politikacsinálás, mint az Árpád-pajzs közszolgálati felkarolása.
Papp László Tamás