hvg.hu: Ezt az egyetemet nemcsak az egészségügyi tárca felügyeli, de az oktatásügyi is. Az országgyűlés most fogja tárgyalni a felsőoktatási törvény Magyar Bálint-Sándor Klára kezdeményezte módosítását, mely lehetővé tenné, hogy az egyetemek rendelkezzenek az ingatlanvagyonuk felett. Miközben számos oldalról dühödten támadják a tervezetet, ön támogatja. Miért?

Tulassay Tivadar

Tulassay Tivadar: Támogatom a törvénymódosítást, mert megoldást jelent arra a jelenlegi túlbürokratizált, ex-lex helyzetre, mely az egyetemeket és a felsőoktatást teljesen ellehetetleníti. A felsőoktatási törvény és a vagyontörvény között ellentmondás feszül, melyet valahogy fel kell oldani. A felsőoktatási szféra intézményei korábban vagyonkezelői jogokat élveztek, de a tulajdonosi jogokkal nem rendelkeztek. A jelenlegi ellentmondás az intézmények vezetőit arra késztette, hogy ne értékesítsék az ingatlanokat, mert az értük kapott pénz eltűnt volna a kincstárban. Holott ezek az ingatlanok alkalmasak például arra, hogy az egyetemek biztosítsák belőle EU-s pályázataik önrészét. A jelenlegi helyzet tehát semmiképp sem maradhat fenn, függetlenül attól, hogy a jelenlegi, benyújtott törvénytervezet jó-e, vagy rossz. Személyes véleményem szerint jó, mert az a célja, hogy az egyetemeket tulajdonosként hozzájuttassa az ingatlanvagyonukhoz. Ez egyébként már a rendszerváltás idején követelmény volt, hiszen az egyetemek és főiskolák autonómiáját nem lehet csupán arra korlátozni, hogy megszabják, az egyes tárgyakból hány órát tanítsanak a hallgatóknak.

hvg.hu: Mi arra a garancia, hogy az állam tulajdonában lévő, nagy értékű ingatlanokat nem kótyavetyélik el egyes rossz színvonalú, agonizáló egyetemek, csak azért, hogy pótolják hiányzó bevételeiket?

T.T. : Elejét lehet venni annak, hogy az egyetemi, akadémiai szféra egyes intézményei „elkártyázzák” az ingatlanjaikat, amennyiben előírják, hogy milyen célokra lehet fordítani a felszabaduló forrásokat. Az államnak megmarad az a lehetősége, hogy ellenőrizze az egyetemek ingatlanügyleteit. Tudomásom szerint a beterjesztett törvényjavaslat elegendő garanciát tartalmaz, és még számos módosító javaslatot is beterjesztettek, melyeknek ugyanez a céljuk. Egyetértek a Magyar Rektori Konferencia Elnökségének állásfoglalásával, mely szerint a felsőoktatásnak elemi érdeke, hogy ingatlanokhoz jusson, mert a versenyképes, magas színvonalú oktatást csak így tudja biztosítani. Ma már az egyetemek Szlovákiában, Romániában egyaránt önálló birtokosai az ingatlanjaiknak, ugyanúgy, mint 1945 előtt a magyar egyetemek.

hvg.hu: Az SE dékánja, Karádi István nemrég azt nyilatkozta, hogy a rohamosan súlyosbodó orvos- és nővérhiány immár a magyar egészségügy normális működését veszélyezteti. Egy kezdő ápolónő mindössze nettó 60-70 ezer forintot visz haza, de egy gyakorlott főnővér fizetése sem több 110 ezernél. Nyugat-Európa kórházaiban az öt-hatszorosát is megkeresik a magyar fizetéseknek. Az orvosok is „menekülnek”. Míg nálunk egy kezdő klinikai orvos bruttó 120 ezer forintot keres, addig kint nemigen van egymillió forint alatti fizetés. Orvoshiány fenyegeti az egészségügyi intézményeket. Egyetért ön ezzel?

T.T. : A probléma valós. Az egészségügy felelősen gondolkodó vezetői évek óta jelzik, hogy gond van az orvosutánpótlással, bár Magyarországon a képzés magas szintű és nemzetközileg is elismert: sok külföldit képzünk orvossá német és angol nyelven is. De viszonylag kevés magyar állampolgár szerez orvosi diplomát, ami előbb-utóbb hiányhoz vezet. Különböző szakmákból érkeznek vészjelzések. Eddig hagyományosan hiányszakmának számított az altatóorvos és a patológus, de most már gyermekorvosokból is hiány van.

Gondjainkat tetézik az Európai Unió direktívái: egységes szabályozást léptettek életbe, és egyhuzamban összesen csak tizenkét órás munkavégzést tesznek lehetővé az orvosoknak. Ezáltal súlyosbodott a kórházakban és klinikákon amúgy is érezhető létszámhiány, hiszen a korábbi módon nem lehet biztosítani az ügyeleti ellátást. Még súlyosabb gondot jelent a szakápolás helyzete, konkrétan a nővérhiány. Ma már ott tartunk, hogy alig jelentkeznek a fiatalok ápolónak, az egészségügyi szakközépiskolák bezárták kapuikat. Az érettségizett lányok közül szinte senki nem iratkozik be a három éves, diplomás ápolóképzőbe, inkább jobban fizetett, nagyobb társadalmi megbecsülést élvező szakmát keres. Megjegyzendő, hogy két év bőven elegendő lenne a szakápolók képzésére. A még dolgozó nővérek is sorra mondanak fel, hiszen a közalkalmazotti bérskála utolsó vagy utolsó előtti fokán állnak, és egy nagy bevásárolóközpont pénztárosaként jóval többet kereshetnek, mint saját szakmájukban.

hvg.hu: Megoldást jelenthet-e a privatizáció, vagyis, hogy a magáncégek piaci béreket fizessenek az ápolónőknek és egyes szakorvosoknak, és visszacsábítsák őket az egészségügybe?

T.T.: Azt, ami most Magyarországon az egészségügyben zajlik, nem nevezem privatizációnak. Egy magántársaság üzemeltethet kórházat, de ugyanarról a piacról él, mint az állami kézben lévő intézmények. Azaz, ugyanannyi visszatérítést kap az ellátásért a tb-költségvetésből, mint mi. Ha a magántársaság hatékonyabbá akarja tenni a szolgáltatást, akkor feltárhat bizonyos belső tartalékokat, folyamodhat például költségkímélő logisztikai megoldásokhoz, de a lehetőségek korlátozottak. Én hatodik éve vagyok az SE rektora, és megtanultam, hogy mit lehet remélni ezen a területen. A magyar egészségügynek szűk a kapacitása, alacsony a finanszírozása, nincs esély arra, hogy egy magánvállalkozás kétszer annyit fizessen a nővéreknek, mint amennyit ma keresnek.

hvg.hu: Ilyen körülmények között mi az értelme a privatizációnak ebben a szektorban?

T.T.: Fel sem merült bennünk, hogy az SE-re olyan egészségügyi céget beengedjünk, mint a HospInvest. Ez persze nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lenne létjogosultsága egy ilyen cégnek, amennyiben például egy üzemeltetésre átvett kórházban olyan extra szolgáltatást nyújt, illetve soronkívüliséget biztosít, melyekért plusz összeget kap a biztosítottaktól.

hvg.hu: Milyen hatással lesz a romló gazdasági helyzet az orvosképzésre?

T.T. : Valóban nem látjuk még az alagút végét. Én mégsem vagyok borúlátó. Az országnak szüksége van arra, hogy évente mintegy ezer orvost képezzünk, amit - tetszik, nem tetszik - a költségvetésnek meg kell finanszíroznia. Ha az állam erre nem hajlandó, elhárítja ezt a kötelességét, akkor nagyon nagy baj van. Úgy gondolom, bár néhány százalékot még mindig meg lehet takarítani az egészségügyön, olyan drasztikus változások, mint amilyenek a válság hatására például az autóiparban bekövetkeznek majd, itt nem várhatók. Nem hiszem, hogy felelős kormány és felelős törvényhozók kockára tehetik a jövendő nemzedékek egészségét, ehhez szervesen hozzátartozik az orvosképzés is, a jelenlegi szinten. Mi az egyetem költségvetését a következő évekre úgy készíttetjük el, hogy drámai finanszírozás-csökkenéssel nem számolunk.

Pelle János