Orbán Viktor és Fodor Gábor. Időleges szövetséget kötnek?

A liberális párt jelenlegi vezetője egykoron (még a rendszerváltást megelőzően, 1988 tavaszán) a Fidesz egyik alapítója, késöbb, a ’90-es évek elejétől, a narancsos formáció belharcaiban, Orbán Viktor legfőbb kihívója és riválisa volt. Mindketten pártjuk csúcsvezetőségére aspiráltak. Amikor 1993-ban a párharc Orbán győzelmével eldőlni látszott, Fodor (és hívei) a „testvérpárt” SZDSZ-be távoztak. A fiatal demokraták jobbra, a szabad madarak pedig balra nyitottak, a két politikus pedig a centrumból a kétpólusú politizálás szembenálló térfeleire lépett. Tagtársakból pár(t)viadalban a másikat legyőzni akaró sakkjátékosok lettek. Azóta mindketten jutottak hatalomba és kerültek azon kívül. Időközben az SZDSZ-ben örökké biztos második helyezettnek tűnő Fodor is élre került. Ráadásul pont oly időpontban, mikor választott pártja szakított baloldali koalíciós társbérlőjével. Ezért az oppozícióba jutott kispárt akár a Fideszhez is közeledhetne. Kérdés, partnerek lehetnek-e újra a valahai (és mostani) ellenlábasok: Fodor és Orbán?

Hogy a kérdésre válaszolhassunk, előbb újabbat kell feltennünk. Mit várhat egymástól (illetve találkozójuktól) a két politikus? Nyilvánvaló, hogy semmiképp nem ugyanazt. Fodor - aki egy léket kapott kis gőzös kapitányaként tesz látogatást az óceánjáró parancsnokánál - rövid távú célként a sérülés befoltozását, a süllyedő népszerűség visszaszerzését tűzheti ki. Az SZDSZ léte – önálló parlamenti erőként – veszélyben forog. Tavalyelőtt, az országgyűlési választásokon a párt bejutását az ún. taktikai szavazók garantálták. (Ezzel a választás-politológia olyan állampolgárokat definiál, akik megosztják voksukat. Egyéniben, törzsszavazóként a sajátjuknak vallott nagypárt mellett ikszelnek. De listán az egyik kisebb pártot – általában a nagyobbik potenciális koalíciós szövetségesét – támogatják.) Nem titok, hogy 2006-ban a szadesz főként a baloldali szavazók másodlagos preferenciáinak köszönhette bejutását. Sőt, olyan híresztelések is voltak, miszerint a szocialista törzsbázis egy része „felsőbb utasításra” átszavazott az SZDSZ listájára.

Akárhogyan is, eme forgatókönyvnek a jövőben egyre kisebb a valószínűsége. Ugyanis az MSZP tagsága (és holdudvara) ingerülten, békebontó, pártütő társaságként nézi az őket cserbenhagyó fegyvertársat. Szerintük az ő lelküket terheli majd Orbán visszatérésének „bűne” is. Így az újdonsült pártelnök kénytelen egyéb forrásból beszerezni másodlagos preferenciaszükségletét. Mely célra ideálisak lehetnek a tőlük a ’90-es évek végén jobbra (leginkább a Fideszhez) pártolt, kulturálisan tradicionalista, de gazdaságilag szabadelvű, liberálkonzervatív rétegek. Amelyek magához csábításával ismét feltűnhetnének az explicit küszöb belpolitikai radarszintje fölött. (Tetejébe pedig nem függenének többé a baloldali alamizsnavoksoktól.) Ehhez viszont szükségük volna a legnagyobb ellenzéki párttal létező nexus újraértékelésére. S fontos volna neki rádöbbenteni Orbánt: bár momentán nincsenek egy súlycsoportban, őneki legalább annyira érdeke a viszonyuk javítása, mint fordítva.

Éspedig azért, mivel a Fidesz jelenleg a „kapunyitási pánik” fázisában van. Mint egy bokszoló, focista, autóversenyző, előadóművész, aki csúcsformában van – de nem öt perccel, hanem öt nappal a mérkőzés vagy fellépés előtt. S ennyi idő alatt rengeteg negatív dolog történhet. Megsérülhet, lebetegedhet, rátörhet a lámpaláz. Orbánékkal ilyesmi többször előfordult. Annak idején kormányból is nyerő pozícióból buktak. Mellesleg efféle kudarcmutatvány ellenzékből is nemegyszer sikeredett nekik. 1992-ben a Fidesz toronymagasan szárnyalt, hogy aztán a választásokon alulmúlja négy évvel korábbi önmagát is. Közbejött az ominózus székházügy, Fodorék távozása, stb. 2004-ben szintúgy túlnyerték magukat uniós viszonylatban. De utána jött Gyurcsány, ők pedig maradtak az országházi patkó kevésbé boldogabb oldalán. Tehát érdekük a választások mielőbbi kikényszerítése. Most, amikor a legjobb formában vannak. Ezért hát biztosan elviszik a győztesnek járó vándorkupát.

Mivel a társadalom fájdalomtűrő küszöbét tesztelő neoliberális reformkurzus befagyasztásra ítéltetett – a bársonyosan lopakodó szocialista „gázár-és nyugdíjpopulizmus” miatt a nemzetgazdasági helyzet valószínűleg csak romlani, az MSZP nyerési esélye azonban nőni fog. Így minél előbb jön a kiszivárgott programbeszédében ígért „jóléti ebzárlat”, annál jobb. Márpedig, ha létre tudna jönni a parlamentben egy informális-féltitkos Fidesz-SZDSZ taktikai véd-és dacszövetség, akkor mindketten profitálhatnának belőle. Ha a kisebbségi kabinettel szemben a két párt megszavaztatná bevétel-és kiadáscsökkentő büdzsé-illetve adómódosító javaslatait, akkor az MSZP kényszerpályára jut. Amennyiben nem adják nevüket egy ilyen költségvetéshez, csak a lemondás és választáskiírás marad. Ha fejet hajtanak előtte, akkor viszont Fodor és Orbán programját ők lennének kénytelenek végrehajtani. Valószínű, hogy az állami újraelosztás mérséklésében (nyugdíjstop, közigazgatás-racionalizálás) lennének olyan pontok, ahol a régi és az új ellenzék közös nevezőt találna.

Persze mindennek realizálásához fontos volna, hogy a kooperálást mindkét fél érzelemmentes, pragmatikus alapon csinálja. A Fidesznek meg kell győznie saját táborát, próbáljanak kicsit visszavenni az SZDSZ-fóbiából. Míg a liberális oldalnak ugyanezt kell tennie az Orbán-fóbiából. Természetesen az együttműködésnek a reálpolitika mezején kell(ene) valós formát öltenie.

A Fidesz kormányra kerüléséhez illetve az SZDSZ parlamenti pozíciójának stabilizálásához az út az MSZP és Gyurcsány vereségén át kígyózik. Ha minderre a két párt rájön, „új többségük” ollóba foghatja a baloldalt. Így Fletó túlélési sansza abban rejlik, ha képes éket verni a két párt közé. Vagyis jogilag – netán de facto – visszacsalogatni Fodor hátországát a koalícióba. Amivel viszont ő (és az MSZP) nyerne – minimum két évet. Az SZDSZ azonban elbukná a megújulást. Jelen pillanatban tehát a kérdés – az MSZP vagy SZDSZ zárja-e nullszaldóval a ciklust – azon múlik, melyik racionálisabb. Ergo, melyikük képes politikai hidegvérrel beáldozni a másikat.

Papp László Tamás