Gönczöl Katalin © Dudás Szabolcs

Gönczöl Katalin: Én magam is aránytalannak tartottam a közvélemény reagálását az esetre. Nem szabad egyetlen személyre kivetítenünk azt a szorongást, amely a biztonságérzet csökkenése miatt támadt bennünk. A gyerekbűnözés velünk élő jelenség. Mint az OBMB elnöke rendszeresen kapok olyan jelzéseket, hogy az iskolába menő, onnan jövő gyerekeket atrocitások érik az utcán a saját korosztályukhoz tartozó gyerekek részéről. Ez is indokolja a korai beavatkozást, a hatékony megelőzést, illetve a büntetőpolitika korszerűsítését.

hvg.hu: Mennyiben felelhet tetteiért egy 12 éves gyerek?

G. K.: A klasszikus büntetőjogi megközelítés szerint a gyereket ugyanúgy kell felelősségre vonni, mint a felnőttet, mert a tettet, nem pedig az elkövetőt kell megítélni. Ez a szemlélet még a polgári forradalmak után is tartotta magát Európában, de idővel az embertudományok fejlődése befolyásolta a jogpolitikát. Cesare Beccaria és Jeremy Bentham nyomán Franz von Liszt 19. századi berlini jogászprofesszor és követői már azt az álláspontot képviselték, hogy a gyerek nem kis felnőtt, azaz meg kell vizsgálni, hogy ugyanolyan módon felelhet-e a tettéért, mint a felnőtt.

Csemegi Károly, a 19. századi magyar büntetőjogász, az első magyar büntető törvénykönyvben tizenkét évnél húzta meg a büntethetőség határát. Erre épült a magyar jogrendben az 1908-as novella, amely létrehozta fiatalok igazságszolgáltatásának önálló rendszerét, de a korhatáron nem változtatott. Elődeink már száz évvel ezelőtt korszerű rendszert hoztak létre: ekkor állították fel a fiatalkorúak bíróságát, ügyészségét, illetve ekkor nyíltak meg az új típusú „javítóintézetek” Aszódon és Rákospalotán. Ezek az intézmények azt az elvet képviselték, hogy a gyerek felelősségét a tettéért meg kell állapítani, akár tizenkét éves korban is. A  felelősségre vonás egyúttal jó alkalom, hogy az elkövető szembesüljön tettének súlyos erkölcsi következményeivel. Ezt követően azonban arra helyezték a hangsúlyt, hogy a büntetéssel integrációs esélyt adjanak az elítélt fiatalkorúnak, azaz a korabeli pedagógiai tudományokkal munkára szoktassák, kialakítsák benne a rendszeres életvitel szokásait, és jó erkölcsű munkásembert neveljenek belőle.

Az 1908-as reform szellemisége ma is vállalható, szaktudásra, komoly szellemi tőkére épült, ma is büszkék lehetünk rá. Ezzel Magyarország akkor európai színvonalat ért el, és volt elegendő pénz is a megfelelő intézményrendszer létrehozásához. Ez a rendszert a második világháborúig fennmaradt, de utána lassan felőrlődött. A szocializmusban arra törekedtek, hogy a veszélyeztető családból kiemeljék a gyereket, és nagy állami nevelőintézetekben helyezzék el. Ma már tudjuk, hogy ez az út járhatatlan.

hvg.hu.: Mindenesetre a családi, illetve a társadalmi környezet hatását kevesen vitatják.

G. K.: Ma ez a probléma egész Európában foglalkoztatja a szakembereket, hiszen szorosan összefügg a megelőzés kérdésével. Amikor a hetvenes években a jóléti társadalmak válságba kerültek, és a fiatalkori bűnözés kialakulásért a szülői felelősség került előtérbe, kidolgoztak egy erre összpontosító megelőzési politikát. Nemcsak azt vizsgálták, mennyiben felelős a szülő azért, hogy a gyermeke erkölcsi veszélyzónába került vagy már bűncselekményeket követett el, hanem kialakítottak egy családvédelmi jelzőrendszert is:  feltérképezik a környezetet és azokat az erkölcsi feltételeket, amelyek között a gyerek nevelkedik, vizsgálják, hogy addig milyen jelzések érkeztek róla, illetve testvéreiről. Elsősorban a védőnő, a gyermekorvos, a szociális gondozó, az óvoda, az iskola addigi információit értékelik.

Nyugat-Európában gyakran hívják össze esetmegbeszélésre az érintett szakembereket, és megpróbálják a család problémáját együtt és komplexen megoldani. Amennyiben az eset kortárs csoportokat is érint, különös tekintettel a lakóhelyre és az iskolára, azokat is számba veszik. Lényeges annak kiderítése, hogy  a veszélyeztetett gyerek jár-e rendszeresen iskolába, illetve az adott iskola alkalmas-e arra, hogy a gyereket integrálja a társadalomba. El kell dönteni, milyen típusú segítségre van szüksége a családnak, a gyerekeknek illetve a fiatalkorúnak, és melyik intézmény tudja ezt biztosítani. Az a legfontosabb cél, hogy gyerek erkölcsi értékrendjét, amely gyakran saját közösségének normáit követi, közelítsék a társadalom többségi értékeihez.

hvg.hu: A Blaha Lujza téri késelő fiú esetében nehéz eltekinteni attól a körülményről, hogy a gyerek az erdélyi Gyergyószentmiklós „Kis Moszkva” nevű cigánytelepéről érkezett. Amikor az RTL Klub stábja a helyszínen forgatott, a fiatalabb telepiek, köztük gyerekek is, erőszakosan körbefogták és kizsebelték a riportert. Minden jel szerint a gyerek a közvetlen környezetétől tanult mintát követte nálunk is.

G. K.: A gyerek- és fiatalkori bűnözést nem szabad etnikai összefüggésbe állítani, ezzel a felfogással nem értek egyet. Tudomásul kell venni, hogy a rendszerváltás vesztesei között cigány és nem cigány családok egyaránt vannak. Legtöbbjükben a családfő tartós munkanélküli, gyakran beteg és alkoholista is. Az ő gyerekeik nem látnak maguk előtt olyan szociálisan elfogadható mintát, amit követhetnének. Ezek a családok gyakran szegregált településeken élnek, amelyek lehetnek zsákfalvak vagy nagyvárosok lerobbant negyedei. Ezekre a rétegre nem a roma kultúra, hanem a szegény kultúra jellemző. Ha a család nem tud perspektívát nyújtani a gyereknek, hiszen legföljebb a nagyszülőnek volt valaha állandó munkája, az apának és az anyának már nem, akkor erre az iskola sem képes. Ez a környezet a fiatalkori bűnözés melegágya, amelynek kezelésekor természetesen figyelembe kell venni az etnikai szubkultúrákat, de soha nem szabad elfeledkezni arról, hogy a szegregált közeg nem egyenlő az etnikummal.

hvg.hu: Budapesten a Főpolgármesteri Hivatal külön válságkezelő csoportot hozott létre a fiatalkori bűnözés kezelésére, különös tekintettel arra, hogy nemrég belehalt sérüléseibe egy tinédzser, akit osztálytársa, két barátjával együttműködve, az utcán egyszerűen letaglózott.

G. K.: A legújabb esetekről csak annyit tudok, amennyit a sajtóban olvastam. A felkért szakemberek intézkedési tervet készítenek elő, amely talán figyelembe veszi azt a bűnmegelőzési stratégiát is, melyet 1994-ben még én dolgoztam ki a főváros számára. Több olyan javaslatom is volt, amely mindeddig nem valósult meg. Indítványoztam a közterületek, így a Blaha Lujza tér vagy a Nyugati pályaudvar környékének intenzív ellenőrzését, továbbá azt, hogy a szakemberek nyúljanak utána a rendszeresen csellengő fiataloknak. Nézzék meg, honnan jöttek, és próbáljanak meg a saját környezetükben segíteni nekik. Vagyis ne jelenség szinten kezeljék a problémát, ne elégedjenek meg a rendőrök és a térfigyelő kamerák információival. Ha ugyanis a deviáns fiatalok észlelik a rendőri jelenlétet, hamar átteszik a székhelyüket egy másik közterületre.

hvg.hu: Ön szerint lehet-e a családi pótlék folyósítását ahhoz kötni, hogy a gyerek rendszeresen járjon iskolába?

G. K.: Pusztán büntetéssel nem megyünk semmire. Segítséget kell nyújtani az érintett családoknak, hogy megváltozzon az iskolával szembeni attitűdjük. A családi pótlék visszatartása csak a végső eszköz lehet, akkor, ha bizonyíthatóan minden más lehetőség kimerült. Notórius iskolakerülés esetén azon is érdemes elgondolkodni, hogy amennyiben a család nem képes a kooperációra, nincs-e jobb helyen a gyerek egy állami intézményben, illetve kollégiumban.

hvg. hu: Folynak a fiatalokra vonatkozó büntető igazságszolgáltatásról szóló törvény előkészületei. Tudna erről konkrétumokat elárulni?

G. K.: A koncepció mindenekelőtt a gyermekvédelmi szakmák együttműködésén és a fiatalkorúak külön igazságügyi intézményrendszerének létrehozásán alapszik, az 1908-as mintát követi. El akarjuk kerülni, hogy két évig kelljen várni, amíg a bíróság jogerős ítéletet hoz egy fiatalkorú által elkövetett bűncselekmény ügyében. Célunk az is, hogy az elkövető minél előbb, késedelem nélkül szembesüljön tettének erkölcsi, büntetőjogi következményeivel. Ugyanakkor meg kell találnunk fiatalok büntethetőségének azt a korhatárát, amely a hazai viszonyokhoz igazodik, s figyelemmel van az elkövető belátási képességére is. Lehet, hogy megmaradunk az eddigi tizennégy éves kornál, de nincs kizárva, hogy leszállítjuk tizenkét évre. Az új törvény kidolgozásához, a munka folytatásához a kormány felhatalmazására van szükség. Ha ez meglesz, a szakemberek között máris megindult diskurzust intenzívebben folytatjuk. A jogszabály tervezetét pedig talán még az idén tárgyalhatja az Országgyűlés. Magát a törvény várhatóan 2010 januárjában lép hatályba. Legalább ennyi időre van ugyanis szüksége a szakmáknak a felkészüléshez és a feltételek megteremtéséhez, beleértve az anyagi forrásokat is, amelyek a Nemzeti Fejlesztési Programban remélhetőleg rendelkezésre fognak állni.

Pelle János