Ugyanis világi zsidók és a „konkurens” izraelita felekezet hangadói egyaránt indokolatlan túlreagálásnak gondolják a demonstratív lépést. Melynek oka (netán csak ürügye), hogy Sólyom László nem írta alá a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszédre vonatkozó új paragrafusát. Az inkriminált törvényhelyet egyébiránt nemcsak a szélsőséges és mérsékelt jobboldal, de – bár nyilván eltérő okból - a liberális jogvédők is helytelennek gondolják. Úgy tűnik, az államfőre célzott, médiafogyasztásra (is) szánt politikai tomahawkból bumeráng lett. Kiderült, hogy az indirekt törekvés a zsidóság képviseletének monopolizálására ellenreakciókat szült. Ami – további balfogások esetén – a Mazsihisz hegemón pozíciójának leáldozásához is vezethet.

A zsidóság belpolitikai affinitással rendelkező tagjai nyilván eddig is tud(hat)ták: közösségük jóval sokszínűbb a látszatnál. Az utóbbi majd két évtizedben, amikor hazai és nemzetközi politikusok fogadták őket, a hitközségi vezetők (ha másképp nem, gesztusaikkal) hangsúlyozták: ők a kisebbségük lényegében egyedüli számottevő választottjai. Olyan szempontból koncepciójuk természetesen jogos volt, hogy hozzájuk fogható intézményes (ön)szerveződése nemigen volt a zsidóságnak. Viszont rengeteg olyan zsidó származású honfitársunk van, akit egy istenhitre épülő szervezet aligha tekinthet magáénak. Ateisták, szkeptikusak, vallásilag közömbösek. Ők zsidó azonosságtudatukat nem vallási, hanem szekuláris, etnikai, netán kulturális dimenzióban élik meg. Nem is beszélve azokról a zsidó származású magyarokról, akik hisznek ugyan, de más egyház tanításaiban. Keresztények (esetleg valamely új vallási közösség tagjai), de ápolják a zsidó hagyományokat. Vagy papíron izraelita hívők ugyan, de elementáris kérdésekben – abortusz, melegházasság, eutanázia, halálbüntetés, szabadságjogok – másként gondolkodnak.

Fenti ellentmondás megoldási kísérlete volt, amikor tavaly próbálkozás indult a zsidóság nemzeti kisebbségként való elismertetésére. Az indítványozó szervezet vezetője, Szegő András – kutatásokra hivatkozva – azzal támasztotta alá javaslatukat, hogy „ma Magyarországon minimálisan 90-100 ezer zsidó személy él” (…) ”az összes létező magyarországi zsidó szervezet, köztük hitközségek, kulturális vagy sportegyesületek nem fognak át többet, mint 10-13 ezer embert. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi zsidóságnak a legnagyobb része képviselet vagy szervezet nélkül él.” Tegyük rögtön hozzá: a Mazsihisz a zsidó egyház tanítása szerint élő vallásosakat sem fedi le teljesen. Vannak más, egyházi jellegű szervezetek is. Például az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, melynek vezető rabbija, Köves Slomo nem tartotta követendőnek a Sólyommal kapcsolatos „gesztusmegtagadást.” Egy online közösségi lap pedig rögtön flódnival kedveskedett az elnöknek, e fricskával juttatva kifejezésre: a hitközség legitim módon aligha törekedhet a zsidóság egészének nevében beszélni.

Emellett problémás, hogy a Mazsihisznél szétválaszthatatlanul összefonódik a közéleti és hitéleti funkció. A szervezet vezetősége rendszeresen állást foglal politikai kérdésekben. Ugyanezen dologért számtalanszor kapott bírálatot a másik három történelminek nevezett egyház. E sorok írója szerint nincs azzal gond, ha egy felekezet (bel)politizál. Hívei majd eldöntik, jóváhagyják és helyeslik az irányzatos közéleti tevékenységet vagy a „lábukkal szavaznak.” (Bár aligha irigylésre méltó dilemma egy hívőnek, amikor gyülekezete teológiáját mindenben osztja, világi témájú közleményeit azonban nem.) Gond inkább azzal van, hogy a szervezetet a külvilág gyakorlatilag a zsidóság reprezentációs testületének veszi. Mint látjuk, alaptalanul. Ahogy az erdélyi magyarság pluralizálódásának tendenciái is felszínre törtek az uniós választásokon, akképp zsidó relációban is többszínűre váltani látszik az eddigi monokróm összkép. Nem azzal van baj persze, hogy a Mazsihisz elítéli az antiszemitizmust. Ugyanezt teszi minden jóérzésű demokrata.

Inkább ott a „hézag”, hogy mikor egy, a véleményszabadságot korlátozó törvény aláírás-megtagadásának elnöki indoka miatt ilyen lépést tesz a felekezet, akkor a közvélemény a dolgot a teljes kisebbség vélekedésének tartja. Holott köztük is vannak/lehetnek olyanok, akiknek meggyőződésük: a gyűlölet ellen nem a szabadságjogok csorbításával kell harcolni. Tehát a zsidóság intézményes politikai szegmentálódása nem a gyengeség vagy elaprózódás, hanem a demokrácia üzemképességének jele. Ahol a származás nem determinálja a világnézetet.