Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!„A népesség harmada a funkcionális analfabétizmus állapotába süllyed”
Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem professzora a hvg.hu-nak adott interjúban keményen bírálja a „rossz irányt vett” magyar oktatáspolitikát, amelynek révén romlik a színvonal, amely nem ad egyenlő esélyeket a diákoknak, s amely ezzel hozzájárul a társadalmi különbségek fenntartásához.
hvg.hu: Ön az Élet és Irodalomban élesen bírálta a felsőoktatásban uralkodó viszonyokat. Mint írja, a végzettek tudása lassanként már egy hajdani jobb nyolcosztályos humán gimnázium szintjét sem éri el. A 3+2 éves felsőoktatási rendszer bevezetését elhibázottnak tartja, és az oktatáspolitikusok szemére hányja: egyre inkább csak a jómódú szülők engedhetik meg maguknak, hogy gyerekeik egyetemre, főiskolára járjanak. Nem tudta volna befolyásolni az oktatáspolitika alakulását egy jobb irányba?
Ormos Mária: Nem, mert a közoktatásban és a felsőoktatásban nem volt befolyásom az utóbbi időben végrehajtott változtatásokra. Olykor elmondtam, illetve leírtam a véleményem, ám valamennyi esetben következmények nélkül maradt. Ami a főiskolai-, egyetemi kérdéseket illeti, egykori aggályaim sajnos igazolódtak. Bíráltam többek között a felsőoktatási képzés felbontását a 3 éves alapszintre és a 2 éves mesterképzésre, mivel meggyőződésem volt, hogy 3 év alatt a rendszerbe bevont szakmák nagy többségében nem lehet piacképes diplomát produkálni. Vannak olyan tevékenységi körök, amelyek esetében ez lehetséges, de ennyi idő alatt lehetetlen kész kémikust, biológust, matematikust, filozófust stb. stb. kiképezni. Az itt keletkező hiányt a mesterképzés révén szintén nem lehet kipótolni, már csak azért sem, mert a végzetteknek mintegy harmada kerül be oda egyenes ágon, a többi pedig a képzést „megvásárolhatja”, ha van neki miből. Ez azt jelenti, hogy a magasabb szintű képzést egy jó anyagi háttérrel rendelkező ifjú akkor is megkaphatja, ha tompa elméjű és lustálkodik, egy szegény viszont csak akkor, ha brillíroz.
Ilyen módon az értelmiségi szakemberképzés, ahelyett, hogy a mai élet követelményeinek megfelelően bővülne, sokkal inkább beszűkül. Voltaképpen az a veszély fenyeget, hogy a társadalom gazdag és jó módú része, - miután kialakította a maga óvodáit és elkezdte a saját iskoláit is építgetni, - létrehozza a külön egyetemeit is. Kialakul egy olyan rendszer, amelyben a szűk és társadalmilag behatárolt elitképzés mellett a népesség jó harmada a funkcionális analfabétizmus állapotába süllyed vissza. Ez volt jellemző Amerikára, de ott az utóbbi évtizedekben komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy verbuválódjon értelmiségi utánpótlás a népesség legszegényebb rétegeiből is, akik jórészt az afro-amerikai populációhoz tatoznak. E téren értek is el eredményeket, még ha a képzés átlagos színvonala le is romlott. Az amerikai módszerekből viszont Európában nem vették át azt, ami jó Az oktatási reform nálunk Magyarországon is elakadt, anélkül, hogy igazán elkezdődött volna. Pedig a romák problémáinak hosszabbtávú megoldása, a szegények felemelkedése kizárólag oktatáspolitikával lehetséges.
hvg.hu: Más. Ön tagja volt a 2006. októberi események okait vizsgáló Gönczöl-bizottságnak. Jelentésüket olvasva sokan kritizálták, hogy nem nevezték meg a felelősöket, holott most már maga a szervezet is elismerte, hogy akkori fellépése szakszerűtlen, és helyenként indokolatlanul durva volt.
O.M.: Bizottságunk felkérése nem arra szólt, hogy állapítsuk meg a felelősöket, és erre nem voltunk képesek. A tagok között senki sem rendelkezett az aktuális politikára vonatkozó közvetlen információval. Mi az okokat próbáltuk felderíteni. Én az események történelmi beágyazottságát igyekeztem megmutatni, rávilágítottam azokra a sérelmekre, melyeket a magyar társadalom különböző rétegei és csoportjai hosszabb ideje magukkal hurcolnak. Nemcsak a sértettek, de gyermekeik, unokáik mentalitását is meghatározza az, ami 1938 és 1958 között, a traumák két évtizedében történt Magyarországon.
hvg.hu: Sokan állítják, hogy mára félrecsúsztak azok az ideák, amelyeket a rendszerváltó értelmiség táplált a 80-as évek végén. Általános a kiábrándultság.
O.M.: Figyelembe kell venni, hogy a rendszerváltó csoportnak nem voltak politikai tapasztalatai, mivel a folyamatosság több mint negyven évvel korábban megszakadt. Sőt, elzártságunk miatt még az ismeretei is hiányosak voltak arról, hogy az eltelt időben milyen változások mentek végbe a nyugat-európai nagy politikai áramlatok nézetrendszerében és politikai technikáiban. Akkoriban elég sokan voltak, akik azt gondolták, hogy az események fonalát ott lehet felvenni, ahol annak idején kiszakították azt a pártok és vezetőik kezéből. Ez áll valamennyi politikai áramlatra. Így azután nem folytak értelmes viták a lehetséges alternatívákról, és nem alakultak ki a pártok kereteiben és oldalán a ma már nélkülözhetetlen szakmai stábok sem, amelyek a bonyolult mai kérdések megválaszolására, a döntések előkészítésére vállalkozni tudnának. A politikai elit új, fiatalabb nemzedékének sem volt tehát igazán miből okulnia, és a jó tapasztalatokat honnan beszereznie. E beszűkülés következményeit bizony érezzük napjainkban is.
J. P.
