Tarlós: esélytelenből sötét ló
Tavasszal-kora nyáron jóformán mindenki biztosra vette, a regnáló városvezető csont nélkül, magasan a léc fölötti győzelemmel abszolválja a kortesharcot. A Gallup legújabb felmérése szerint Demszky előnye elolvadt, és ha a helyzet nem változik, akár ki is ragadhatják alóla a főpolgármesteri bársonyszéket.
Mindig van egy – utólag másodpercnyi pontossággal nehezen rekonstruálható – pillanat, amikor a küzdelem színhelyére nagy mellénnyel bevonuló focicsapat kapitánya vagy a ringen kívül győzelmét még biztosra vevő ökölvívó, az első gólt vagy emberes jobbcsapottat megkapva rádöbben: itt bizony kikapni is lehet.
© hvg.hu |
Az MDF ugyan legalább annyit (ha nem többet) gyomrozza Tarlóst, de mostani állás szerint Katona Kálmán vissza semmiképpen nem lép Demszky javára, így a koalíció nem számolhat fórumos potyavoksokkal. A közvélemény-kutatás, focihasonlattal élve sárga lap. Az ekképp megintett csatár a mérkőzés lefújásáig akár gólkirály is lehet, de a kiállításra való sansza is megnőtt, a játékvezető vizsla szemekkel fürkészi.
A kánikula hónapjaiban a Combinogate bezavart kissé a diadalmenetbe, a népszerűség csökkent. Ám még akkor is úgy tűnt, bár a végeredmény szorosabb lesz, ismét a lord-major kapaszkodhat fel a dobogóra. Mostanra viszont – köszönhetőn az önkormányzati pénzekkel megtámogatott arctalan, hitel nélküli kampánystartnak, a Városházára is árnyékot vető tűzijáték-kataklizmának – az előny rohamos olvadásba fogott, mint jégkrém a naptól izzó aszfalton.
Demszky nimbusza saját pártján és a liberális tömegbázison belül is megkopott. A főpolgármester és az SZDSZ viszonya rég a csuka fogta róka képletével írható le. Jelölői is tisztában vannak Budapest irányítójának hibáival, de megszabadulni képtelenek tőle anélkül, hogy el ne veszítenék fővárosi pozícióikat. Egyre több liberális szavazó jön rá: bár Demszky politikai elvei szimpatikusabbak neki, mint Tarlós felfogása, de ettől még Budapestet lehetne Demszkynél sokkal jobban is vezetni, mert hogy egyre pocsékabban műveli a dolgot.
© Pataky Zsolt |
Az őt támogató Orbán főváros-politikája pedig a 4-es metró befagyasztásától a pártállami ízű Budapest-minisztériumig legfeljebb egy katasztrófaturistának okozhatott gyönyörteljes perceket.
Mindez igaz. De kockáztassuk meg, városmenedzsment szintjén Tarlós jó pár dolgot talán jobban csinálna, mint a jelenlegi csúcsvezetés. Ami nem nagy kunszt: eddig se Demszky volt penge, inkább az ügyeletes kihívói bizonyultak minősíthetetlenül nívótlannak. Nem most írjuk le először: Budapestre a parkolási anomáliák, tengelytörő kátyúk, őrjítően hosszú forgalmi dugók, impotens városigazgatás, s néhol vizuális környezetszennyezésnek nevezhető látkép a jellemző. Mai napig képtelenek gyakorlatba átültetni a sok helyütt jól bevált, a városmagból és környékéről a gépkocsiforgalmat a perem felé terelő, ingyenes park and ride szisztémát.
Az 1994-98 közötti koalíció – benne Demszky pártjával – a rendszerváltás óta egyedülálló módon kétharmados többséggel rendelkezett. Megreformálhatták volna az önkormányzati rendszert, példának okáért Budapesten minimum felére-harmadára csökkentve a kerületek számát, a bürokrácia és a párhuzamos hatáskörök leépítésével takarékosabb és hatékonyabb városvezetést teremtve. De csak ahhoz volt eszük, hogy szájízükhöz igazítva átírják a helyhatósági választás szabályait.
Demszky egyszer sem egyéni karizmájának vagy hivatala szakmai teljesítményének köszönhette a megválasztást. A magyar átlagnál jóval szabadelvűbb fővárosi attitűd mellett inkább szerencséje volt. ’90-ben az MDF-kormány romló megítélése, (és szamizdatos múltjának tagadhatatlan dicsfénye) segítette, hogy a korabeli legnagyobb ellenzéki párt jelöltjeként győzzön. (Tegyük hozzá, akkor még nem közvetlen, hanem kétfordulós-listás választásokon) Négy évre rá jobb- és baloldali kihívójának szürkesége arra predesztinálta, hogy “nevető harmadikként” simán leelőzze őket.
Az 1998-ban hivatalba lépő, Torgyánnal súlyosbított Orbán-kormány kezdetektől fogva a vidékfejlesztést priorálta. A főváros leértékelését a Fidesz politikailag azzal tetőzte be, hogy egy ciklussal korábban leszerepelt Latorcai Jánost indította, gyakorlatilag valahol a becsületgól és a tisztáldozat közötti zónába sorolható esélyekkel. A következő évek aztán biztosították Demszkynek, hogy ne legyen gondja az újraválasztással: ő lett Budapest protektora a “bűnös várost” diszkrimináló-sarcoló jobboldallal szemben.
Csakhogy a mögöttünk hagyott időszak már nem adott ilyen ziccert. A száznapos Medgyessy-csapás reálgazdasági-költségvetési fedezet nélkül áterőltetett bér-és nyugdíjemeléseihez a pénzt, -- hitelképességünk fogytán --mindinkább az önkormányzatok működési költségeinek rovására kellett lefaragni. A karcsúsítás hiányában vízfejűnek meghagyott fővárosi adminisztráció, a tömegközlekedés minden eresztékében recsegett.
Eközben a mindinkább a saját maga önfényező domborművét alakító Demszkyből előtörtek az úrhatnám allűrök, lásd nyaraló-és terepjáróügy. A vezetői stílusának modern, trendi voltát hangsúlyozó liberális főpolgármester alatt a Városháza, jó ég tudja hány ügyosztályával és bizottságával, a BKV lepukkant óriásvállalati imázsával, menetrendszerűen kigyulladó buszaival, a tanácsi ízű önkormányzati ügykezelésével megmaradt az érett kádárizmus langyos, túlbürokratizált állóvizének.
Mindezek dacára korántsem biztos Demszky bukása. Elképzelhető, a vereség szelének keserűen penetráns illata adrenalin-löketként hat a főpolgármesteri stábra, hogy észbe kapva ledolgozzák a csekély, hibahatáron belüli lemaradásukat. Tarlós reményei pedig füstbe mehetnek, ha az audiovizuális kommunikáció porcelánboltjában elefántként mozogva, pár kevéssé megnyerő beszólást enged meg magának. Mindenesetre a játszma adott pillanatban tagadhatatlanul izgalmasabb, a végkimenetel pedig jóval bizonytalanabb, mint akár csak néhány héttel ezelőtt. Kétesélyesnek mondható.