"Nem azért szorítottuk korlátok közé az állam hatalmát Nagy-Britanniában, hogy utána ugyanezt a hatalmat európai szinten lássuk viszont, egy európai szuperállam keretein belül." (Margaret Thatcher, 1988)

Néhány percig komolyan mérlegeltem, hogy Szanyi Tibort vasárnap kiküldöm Brüsszelbe, egyszerűen azért, mert meggyőződésem, hogy mi is, meg a magyar politikai kultúra is jobban jár, ha Szanyi Tibor a rendeltetésének megfelelő helyen állomásozik. "Többet akarok, mint kormányváltást! Munkát, kenyeret, igazságosságot!" – tapintott rá az EP-választás valódi tétjére a szocik listavezetője, aki emelett azt is bevezetné, hogy az EP-képviselők minden héten jöjjenek haza, beszámolni a kinti ténykedésről. Izgalmas lakossági fórumoknak nézünk elébe (amúgy pedig itt valaki a fapados légitársaságok szekerét tolja; képzavar).

Arról, hogy Brüsszel, ill. Strasbourg nem egy városligeti majális, tehát véletlenül sem a "Munkát, kenyeret, igazságosságot!" követelésének terepe, valamiért nem esik szó mostanában, ahhoz ugyanis EP-kampányra lett volna szükség, de az meg nem volt. Nyilván nem véletlenül: nemcsak a lakóság nem tudja, mire föl küldi ki képviselőjét az unió parlamentjébe, de a pártok sem segítik éppen az állampolgári tájékozódását. Vagy tudják, de nem mondják, vagy konkrétan halvány fogalmuk sincs arról, mit is kéne kint csinálni, és ezt az üzenetet hogyan kéne itthon eladni.

Nem, nem küldöm ki Szanyit az EP-be, végezze el más a piszkos munkát. Kitűnő kolléganőmhöz hasonlóan én sem látom a tétet. Örüljek, hogy ez a nem-törvényhozás (törvényjavaslatokat a bizottság tehet) nagyvonalúan megkapta az engedélyt arra, hogy eldönthesse, Juncker vagy Schulz? Ez most komoly? Martin Schulz néhány éve még azt mondta, az EU-t tagállamként fel sem vennék az EU-ba, "demokratikus szubsztancia hiánya" miatt. És tényleg: az milyen voksolás, ahol nem választhatok az EP frakcióinak teljes választékából (kivétel, ha pl. Londonban élek, mert ott, ha időben jelzem, megtehetem)? Töltöm ki a különböző EP-teszteket, "kétkedő angol" meg "holland liberális" vagyok, de mindez itthon nem lehetek. Meg különben is, hogyhogy országonként eltérnek a részvétel játékszabályai? És a a hazai indulókról többnyire miért nem tudni, melyik kinti pártcsaládba ülnének be?

Ráadásul vasárnap sütni fog a nap, úgyhogy – vállalva az "euroszkepticizmus", ill. "jobbos populizmus" hallatlan vádját – ezt most inkább kihagyom.

*

Szeretem Európát. Meg az unió gondolatát is. De nem akarok a szocdem-néppárti konszenzus által megcélzott projektben, egy mindent túlszabályozó, egyenlősítő, föderatív szuperállamban élni. Az EU a nemzetállami túltengés ellenszere, az individuális szabadság kiterjesztője akart lenni, valamikor. Abban hiszek, amit az LMP és a Jobbik ki akar iktatni: a személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabadságában. Ehhez nem "Európai Egyesült Államokra" van szükség, hanem még kevesebb előírásra, központilag forszírozott szabványosításra, kevesebb Szanyi Tiborra. Azaz több szabadságra.

Emlékszem a 80-as évek nyugati határátlépéseinek izgalmaira, emlékszem, amikor Bécsből visszatérve a vonatkalauz rám üvöltött, hogy vegyem le a lábam az ülésekről, "ez mégiscsak államhatár!" Az volt. Pár napja megint voltam Bécsben. Az egész város egy nagy EP-kampány, nincs politikai plakáttól mentes felület, a médiából ömlik a vita és az infó, mintha ez a választás vérre menne. Ők is tudják persze, hogy nem megy vérre, de ott van egy demokratikusnak nevezhető nyilvánosság, ami kiköveteli magának azt, hogy legyen valamiféle tétje az EP-voksolásnak. Nálunk ilyen tét nem látszik.

A kétharmados kormánypárt az áprilisi siker megerősítését várja, ezen kívül azt hangoztatja, hogy ne hazaárulókat meg kémeket küldjünk ki, hanem olyanokat, akik az EP-ben (!) készek megvédeni a strasbourgi bíróság által elmarasztalt tényleges életfogytiglant. Ja, meg "tiszteletet" követel, értsd, a lóvé jöhet, utána kuss legyen. Az áprilisi kudarctól frusztrált szocik, ballibek és zöldek a visszavágó esélyét látják eljönni. A nemzeti szocialisták a növekvő EU- és elitellenességből profitálnának, amúgy a kinti Putyin-lobbit erősítenék. Nincs európai horizont, a látótávolság kizárólag Hegyeshalomig tart.

Teljes az eltévelyedés az EP szerepével, súlyával, a testület hazai befolyásolásának lehetőségeivel kapcsolatban: ezek az emberek halálkomolyan a "nemzeti érdekek képviseletére" küldenének képviselőket Brüsszelbe/Strasbourgba, abba a testületbe, amelyben pártcsaládokban és szakbizottságokban folyik az érdemi munka. Amihez nemzeti frázisok pufogtatása helyett szaktudás, nagyon komoly kompromisszumkészség, valamint acélidegek szükségesek. És ez még semmi.

Hihetetlen, de Bajnai Gordon szerint az EP-választás "egyik tétje, hogy kinek mekkora súlya lesz az ellenzéki politika megújításában". Az Együtt társelnöke, Juhász Péter egy egész kolumnás Népszabadság-interjúban egyetlen félmondatot szentel annak, hogy fontos az EP-választás, a félmondat így hangzik: "Fontos az EP-választás", vessző, utána más jön. A DK képviseli a legnyíltabban az Európai Egyesült Államokat, mondván, "Európa jobban teljesít". Igen, egyik logikusan következik a másikból. Seres Mária a halálbüntetést hozná vissza ez alkalomból ("hogy legyen jogunk dönteni"), és akkor itt kérném meg őt arra, hogy sürgősen változtasson vezetéknevet, köszönöm.

Őrület, de nincs benne rendszer: az EU-ról semmi kreatívat vagy önállót nem gondoló magyar baloldal kizárólag arra használja az EU-t és intézményeit, hogy az majd megvédhessen bennünket Orbántól. Vigyázz, mert hívom a bátyámat, az majd a falhoz lapít, ha nem adod vissza az uzsimat. Hát, nem lapít falhoz. Nekünk kéne kissé megerősödni, edzeni járni, aztán visszatérni a kérdésre.

Az EU az elmúlt négy évben nem igazán volt képes "megvédeni" bennünket Orbán Viktortól, de nem is ez a feladata. Az európai alapértékek védelme viszont nagyon is, és ebben az EP amit tudott, meg is tett, lásd az elhíresült, Orbánt teljesen kiakasztó Tavares-jelentést, amely úgy küldte el anyjába a legdurvább jogsértéseket, ahogy kell, de itt meg is állt. Miközben 2000 elején az EU diplomáciai szankciók bevezetésével fenyegette meg Ausztriát, amiért a kormányzó konzervatívok koalíciót kötöttek egy antiszemita, de Orbánnál lényegesen súlytalanabb, nem is kormánytag szélsőjobbos populistával.

"A 14 tagállam kormányai politikai szinten semmiféle bilaterális kapcsolatot nem vesznek fel és nem fogadnak el egy az FPÖ-vel együttműködő osztrák kormánnyal. Nemzetközi intézményeknél szerepet vállalni kívánó osztrák jelöltek semmiféle támogatásban nem részesülhetnek. Az Európai Unió fővárosaiban az osztrák nagyköveteket kizárólag technikai szinten fogadhatják" – közölték akkor, majd még az év szeptemberében feloldották a kínos és felesleges szankciót. Most, amikor Orbánnal szemben még ennél is többre lenne szükség, kapitulál.

Az elmúlt években az Európai Unió, ezen belül leginkább a bizottság és az EP, megpróbált az élet fontos kérdéseire fókuszálni. Az állítólag energiatakarékos villanykörték keresztülerőszakolása után betiltották a mentolos cigit, a roaming-költségeket, 17 oldalas "munkatervvel" álltak elő a vízcsapok, zuhanyfejek kötelező víztakarékossá tételéről, uniós irányelv született az utcai fúrógépek hangerősségének szabályozásáról, a Napoletana Pizza elkészítésének módjáról, a munkahelyi létrák biztonságos felállításának technikájáról, a 40 százalékos női kvóta bevezetéséről a magánszektor egy részében, illetve az olyan tan- és mesekönyvek betiltásáról, amelyek sértik a "gender equality-t", azaz a hagyományos nemi szerepeket közvetítik. Majdnem betiltották a pornográfiát és az európai fodrásznők magas sarkú cipőit. Mellettük szól mondjuk a mobiltöltők tervezett egységesítése, de mint minden, amit eddig felsoroltam, az is piaci kérdés.

Persze, ki lehet küldeni valamelyik párt valamelyik emberét, ügyködjön helyettünk is az európai nem-törvényhozásban, aztán majd valami lesz, amit nem értünk. Viszont akinek tényleg fontos a szabadság, fontos Európa, fontos önmaga, az próbálja már meg egy kicsit komolyabban venni mindhármat.