„Azon kormány hatalmát is korlátozni kell a saját népe elleni tettekkel szemben, amely az emberek jóváhagyásával kormányoz. Egyetlen kormány sem korlátozhatja a vallás gyakorlásának jogát, a biztonságos otthonhoz való jogot. Sem magas, sem alacsony rangú hivatalnokok nem okozhatnak fájdalmat, és nem róhatnak ki büntetéseket önkényesen, nem korlátozhatják a tanuláshoz, a munkához és általában a lehetőségekhez való jogunkat, mert csak így lehetnek az emberek azok, amivé lenni képesek. Ez minden nyugati társadalom szent joga. Ezek az alapvető különbségek a diktatúrák és közöttünk, ahogy egykor ez volt a különbség Athén és Perzsia között.” – ugye, milyen időszerűek, örök érvényűek ezek a szavak? Orbán Viktor mondta a fentieket 2007. április 4-én. De ama megállapítása is maradandó bölcsességgel bír, hogy: „Sohase feledjük: az olaj keletről, de a szabadság mindig nyugatról jön” – hát igen, tényleg. Büdös az a keleti szél, olajszagú. Ennél már csak az kínosabb, mikor a hívei újraolvassák, miszerint: „A mai magyarok nehézségeinek, súlyos problémáinak az az oka, hogy létrejött 17 évvel a rendszerváltás után egy olyan új arisztokrácia, amely magának kiváltságokat követel a nemzet többsége kárára. Az új arisztokrácia módszeresen próbálja kizsigerelni az országot, éppen úgy, ahogy a XIX. században az idegen arisztokrácia próbálta ezt megtenni velünk.”

Vicces ezt feleleveníteni, mikor a berendezkedő hatalom új földesurainak területszerzéséről szól az egész, többé-kevésbé kormány-független nyilvánosságszelet. Mindenki látja, ebből a riportból is kiderül: egy jövendő nagybirtokos réteg van alakulóban. Új arisztokraták, régi kapcsolatokkal. Új földesurak, akik a régi világban is jól feküdtek, hiszen „A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjáról visszakövethető, hogy Szabóék sokféle jogcímen feltűnően sok és nagy összegű támogatást nyertek 2007 óta. Az a hír járja róluk, hogy ahol elindulnak, biztosan nyernek.” Szabóék. A Szabó család. A pórul járt Horváthék pedig úgy látják, „a Fidesz olyan, mint az egyszeri pap: vizet prédikál és bort iszik. Mindenkinek jut föld – a gyúrónak, a műkörmösnek, a nyolcadik emeleten lakó nagymamának –, csak a helyben lakó állattartóknak nem. Levelet írtak Orbán Viktornak, emlékeztették, hogy a Fidesz ellenzékben azt ígérte: véget vet a korrupciónak. Azt hitték: Orbán nem tudja, mi folyik az országban, mit művelnek az emberei – de majd ha felnyitják a szemét, akkor rendet tesz. Most már tudják, hogy esze ágában sincs.” Hozzáteendő: a Fidesz-szavazó és NER-hívő kistermelőknek, a „gazdatársadalomnak” hamarabb is feltűnhetett volna: a jobboldalon oly hőn és oly régóta imádott Horthy és rezsimje a nagybirtok rendületlen támogatója volt. Ahogy mondjuk Wass Albert sem nadrágszíj-parcellán kapálgató csóró gazdálkodóként tengette napjait Erdélyben ugyebár. Én időben szóltam, s nekem gondom nem is a mérettel volna. A piacképes közép-és nagybirtokok híve voltam mindig is. Nem az a baj, hogy nagy a föld, hanem hogy nem szakmai és piaci alapon osztják. Meg hát azt a sok szerencsétlen törpebirtokos balekot nem kellett volna ennyire behülyíteni. Az aljasság volt, ugyanúgy, mint a gyurcsányi hazugság, nemde?

Még valami: Orbán Viktor szerint az új arisztokrácia Gyurcsány idején tombolt, úgy, mint az idegen arisztokrácia ’48-ban. Pósán László Fidesz-honatyától idén azt is megtudhattuk, 1848-49 kudarcának oka ugyanúgy az idegen hatalmak, a külső erők, a nemzetközi összejátszás volt, mint napjainkban. „Csak be kell helyettesítenünk a szavakat, Ausztria helyett Brüsszel, Lord Palmerston helyett pedig valamelyik Európai Uniós biztosnak a nevét említjük, máris úgy tűnik, mintha napjaink politikáját elemezné Kossuth”. Akkor és most is összeesküdött ellenünk a világ, naná. Csak érdekes módon egy, az 1848-49-es szabadságharcunk ellen küzdő sötét nemzetközi tényező rendszerint valahogy ki szokott maradni a jobboldali politikusok által megnevezett bűnösök listájáról. Pedig ma is létező világhatalomról van szó, amely a XIX. században legalább akkora befolyással rendelkezett, mint az IMF, de még jelenleg sem lehetne őket csak úgy eladni a globális játszma vásárában. Nem, nem a zsidók. Sőt, számos zsidó vett részt az 1848-as polgári forradalomban, illetve a Habsburg-ellenes szabadságharcban. A pesti nemzetőrségnek zsidó zászlóalja is volt, amelynek parancsnokságát Táncsics Mihály vállalta. Ezrével léptek be zsidók a honvédseregbe. Az osztrák hatóságok számos alkalommal vetettek ki hadisarcot izraelita hitközségekre a forradalom támogatása miatt. „…tudomásomra jutott, hogy a pártütők szállítói és kémei leginkább zsidók. Ezenfelül pedig mindenféle álhíreket terjesztenek, hogy ezáltal félelmet támasszanak és a császári kormány iránt bizalmatlanságot ébresszenek. Azért minden egyes zsidóért, akit a fenti vétségek miatt a hadbíróság elítél: hitközsége 20 ezer pfrt. bírságot fog fizetni.”- szól Windischgrätz herceg közleménye. (Száraz György: Egy előítélet nyomában. Magvető Kiadó, Budapest, 1976. 146. o.)

Az idegen hatalom kiszolgálója a katolikus egyház, illetve annak vezetője, Hám János érsek volt. Az 1849 januárjában született püspökkari körlevélben – a muszkavezetők előfutáraként - a forradalmi kormány ellen lépett fel, az uralkodóház iránti hűségre intett. Tegyük hozzá: 1848-49-ben a katolikus egyház szinte mindenütt a polgári forradalmak, a nemzeti szabadságharcok ellen küzdött. Ugyanis a nemzetek fölötti birodalmak uralkodói (így a Habsburgok) legfőbb szövetségese volt. Akkor éppúgy polgár-és nemzetellenes, hazaáruló szervezetnek bizonyult, mint később a bolsevik Komintern. A Szentszék egyes kiadványaiban az olyan polgári szabadsághősöket, mint Simon Bolivár, Mazzini, Garibaldi, José Rizal és Kossuth, manapság is együtt említik, mint szabadkőműves zendülőket, olyan tömeggyilkosokkal, mint Robespierre és Kun Béla. A klérus meg is kapta jutalmát az árulásért. Muszkavezetők, Habsburg-csicskás főpapok, az idegen arisztokrácia agitprop-szekciója. Jaj, de ciki.