Nyüzsi - esel - 2015. szeptember. 01. 12:05

De olimpiát azért rendeznének

Ez a kormány káoszt generál, hogy ő legyen a rendteremtő, de ahhoz meg nem ért.

Ez a kormány nemhogy az általa uralt országot, de a Keleti pályaudvart is képtelen elmenedzselni.

Ez a kormány káoszt generál, hogy ő legyen a rendteremtő, de ahhoz meg nem ért. Ennek a kormánynak öt éve nincs olyan lépése, amely ne arról szólna, hogy még több hatalmat, még több jogkört akarna magának. Ez a kormány tobzódik a rendpárti retorikában, jobbikabb a Jobbiknál. Ennek a kormánynak az első embere két pofont ígért a náciknak, a belügyminisztere közrendet ígért két héten belül, azóta is csönd van a jobbszélen, a magyar vidék pedig újra biztonságos, nyilván. Ennek a kormánynak minden döntése a még nagyobb állami centralizációról szól, hiszen ami központi, az jobban irányítható, kézben tartható, legyen az egészségügy vagy közoktatás. Azóta is mekkora rend uralkodik a kórházakban és az iskolarendszerben.

Mármost ami a Keleti pályaudvarban kialakult helyzetet illeti, az egyenes, logikus következménye a kormányzati kommunikáció hazudozásának, torzításainak, a józan észt és az emberi együttérzést egyaránt megcsúfoló légüres hadonászásnak. A Keleti időnként nem indít, nem fogad, leszállít, kordont húz, leparancsol a vonatról, kiparancsol az épületből. Magyarul és tegeződve beszél a szírekhez, akár a kormány. De a vonatjegyet azért hagyja, hogy megvegyék, mielőtt nem engedi őket felszállni.

Ennek a kormánynak a tagjai képtelenek ezrek, tízezrek normális, alapvető emberi jogi és higiéniai szükségleteit kielégíteni. De olimpiát azért rendeznének.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.