Szerető Szabolcs: Több is veszett Veszprémben, mint a kétharmad
Orbán Viktornak a veszprémi kudarc után "ésszerű lenne lépnie, hiszen a Fidesz–KDNP támogatottságának eróziója kezd elgondolkodtató méreteket ölteni" – írja az előbb felmondását benyújtó, majd azt visszavonó Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese publicisztikájában.
Több is veszett a kormánypártok számára tegnap Veszprémben, mint a kétharmad – írja hétfői, "Ózd, Újpest, Veszprém" című publicisztikájában Szerető Szabolcs, aki a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyetteseként előbb beadta a felmondását, majd visszavonta azt, mert az új főszerkesztő, D. Horváth Gábor arra kérte.
Szerető azt írja: a Fidesz – a nagy fölénnyel megnyert – önkormányzati választások óta tartó rossz sorozata nem szakadt meg: Ózdon, Újpesten, Mezőtúron és most Veszprémben is kudarcot élhettek át, és Veszprém ráadásul egy olyan terep, "amit hagyományosan az övének tekintenek".
Az ellenzék mostani győzelme elsősorban szimbolikus. Magyarország nem ébredt új világra, ma is adott a stabil kormányzás minden eszköze és feltétele. A Gyurcsány-korszak sem tér vissza sem Veszprémbe, sem az országba; a bukott miniszterelnök papírtigris, akivel már riogatni sem érdemes a jóérzésű választópolgárokat – fogalmaz, hozzátéve: az eredmény visszatükrözi a közvélemény-kutatások által jelzett trendet, miszerint a Fidesz–KDNP-től nagyon sok korábbi támogatója fordult el.
"Az elmúlt időszak eseményeit és a tegnapi kudarcot a kormánypártok felfoghatják időben jött figyelmeztetésnek. A sikeres kormányzást semmilyen külső tényező nem veszélyezteti, s a parlamenti többségük ugyan mostantól valóban nem kétharmados, még mindig példátlan arányú. A miniszterelnöknek – ha úgy ítéli meg – hatalmában áll korrigálni a kormány politikáján, személyi változtatásokról is szabadon határozhat. Ésszerű lenne lépnie, hiszen a Fidesz–KDNP támogatottságának eróziója kezd elgondolkodtató méreteket ölteni. Persze lehet azt is mondani, hogy a következő általános választás még nagyon messze van…" – írja Szerető a Magyar Nemzet hasábjain.