Kibírja, vagy nem bírja ki? Naná, hogy nem bírja ki. Fogadásokat csak azért nem kötöttünk erre, mert nem volt senki, aki az ellenkezőjére tett volna. Mindenki biztos volt benne, hogy előbb-utóbb meg fog szólalni, mert nem tudja megállni. Nem tudja megállni, hogy ne ő szabjon irányt, ne ő tűzzön ki célt, ne ő diktáljon tempót, ne ő mondjon még nagyobbat, ne őróla szóljanak a hírek nem egész két napig, hanem azokról, akik – vele ellentétben– még nem voltak miniszterelnökök, nem voltak képviselők se, ezért nem volt esélyük arra, hogy hosszú éveken át formálják a magyar politikát, azonban nem is ülnek ott a rendszer parlamentjében, nem indultak el a rendszerlegitimáló választáson, nem esküdtek fel a rendszer alkotmányára, ezáltal nem váltak maguk is a rendszer, így a probléma részévé. Ellentétben vele.

Vele, aki máris előrehozott választást követel. Miközben ebben a rendszerben választással nem lehet a kormányt leváltani. Magát a rendszert még kevésbé. Akkor sem, ha tegnap meg tudták tartani az egyik körzetüket. Az csupán arra jó, hogy elhitesse velük, ők pedig a reménykedő szavazóikkal az ellenkezőjét. Az alaptörvény, az alkotmánybíróság és az összes kinevezett személy kormányváltás esetén is itt marad, de erre természetesen nem kerülne sor, mert a választási törvény viszont folyamatosan változik, ahogy az aktuális helyzet megkívánja, de a rendszeren belüli (az ún: demokratikus, tárgyszerűbben: parlamenti) ellenzéket ez a tény eddig sem zavarta. Nekifutnának a választásnak újra és újra, az ilyen alkalmak mindig kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy kizárólag azzal foglalkozhassanak, amit ők politizálásnak hívnak, azaz az ellenzéken belüli erőviszonyok átrendezésével. Más céljuk amúgy sincs, mert ha lenne, azt nem az állampárt szabályai szerint megrendezett választáson akarnák elérni.

Erre az összefüggésre a rendszeren kívüli ellenzék egyik csoportja rögtön felhívta a rendszeren belüli kezdeményező figyelmét: „Az előrehozott választások követelése értelmetlen mindaddig, amíg a választási rendszerünk aránytalan és igazságtalan, továbbá nem alkalmas arra, hogy a szavazók akarata érvényesüljön.”

Pontosan így van, amiből az is kiderül, hogy ezek az új mozgalmak talán nem annyira fogalmatlanok, mint egy-két szónoklat és nyilatkozat alapján gondolni lehetett, de ha igen, az idézett meglátással akkor is értelmesebbnek és megbízhatóbbnak bizonyultak, mint a hivatalos ellenzék együttvéve.

Ezt azért érdemes leszögezni, mert Gyurcsány hívei azzal jönnek, hogy az utcai ellenzéknek nincsen programja és nincsen karizmatikus vezetője, szemben a parlamenti ellenzék legprogresszívebb erejével, annak van mindkettő, ugye. Legyen előrehozott választás, vegyük vissza tőlük a kezdeményezést.

Magyarul, a rendszeren belüli ellenzék megpróbálja gyorsan tönkretenni a rendszeren kívülit. Mint a só, amely megöli az élesztőt, mielőtt megkel a tészta. És itt nem pusztán arról a hatásról van szó, hogy a kormánypárt minden kiábrándult támogatója azonnal békemenetes fanatikussá változik, ha Gyurcsány előkerül. Bár ez sem utolsó szempont, mert az ő átállásuk nélkül sosem lesz társadalmi többsége a kormányváltásnak, egyszerűen matematikai alapon, de a DK hívei erre azt felelik, hogy nem utálják az emberek a főnöküket már annyira, vagy azt, hogy jó, nagyon utálják, de ez majd idővel megváltozik, vagy azt, hogy oké, ez már nem változik meg soha, de vannak elveik.

Pedig azt is megkérdezhetnék maguktól: mikor érezték inkább azt, hogy a kormány elüldözése mégsem reménytelen? Az utóbbi hónapokban, amikor – a parlamenti ellenzéktől teljesen függetlenül – megjelent az éveken át annyira hiányolt népi ellenállás az utcákon, vagy amikor a parlamenti ellenzék legprogresszívebb ereje táncolva ünnepelte az uniós választások estéjén, hogy két képviselőt delegálhat Brüsszelbe, miközben az elnyomó hatalom éppen 40 százalékkal kapott több szavazatot és aratott nyomasztó győzelmet sokadszorra?

De őszintén.

Valamikor el kell dönteni, hogy mi a fontosabb: a rendszer bukása vagy a Feri. Simán mondhatják azt, hogy a második, ők leszarják Orbánt, meg a rendszerét is, csak maradjon velük a baloldali progresszió régi madamja; ez a rajongás valahol szebb, vagy legalábbis kevésbé kínos, mintha taktikai okokból követnék őt, mint a gyűlölt Orbán képzeletbeli legyőzőjét. Azt valóban nehéz kimagyarázni. Nekik Gyurcsány érdek nélkül tetszik. Az más.

Ráadásul ebben a történetben tényleg nem az ő elrettentő hatása a legérdekesebb. Hanem az, hogy amikor végre feltűnnek új szereplők a színen, akkor a progresszió és az összefogás apostola azonnal rájuk zárná a rendszer ajtaját. Túl veszélyesek. Az utcai ellenzék azzal, hogy nem fogadja el a jelenlegi választási rendszert, megkérdőjelezi a parlamenti ellenzék legitimitását is. A kollaboránsokét, akik diktatúráról beszélnek, miközben felesküdtek a diktatúra alkotmányára és ott ülnek a diktatúra parlamentjében a melegben. Vagy-vagy. Az ő tüntetéseikre miért nem mennek el több tízezren? Ezért. Őket miért nem tekinti alternatívának a nép? Ezért. Miért kell őket is elzavarni? Ezért.

Lehettek volna igazi ellenzék. Másképp döntöttek. Az volt az előrehozott választás.