Megértő jegyzet a tüntetésekről.
Szóval azért az nem úgy szokott történni, hogy az Elégedetlen Tömeg rögtön kész politikai alternatívákkal áll elő, sőt lehetőség szerint konkrét kormányprogramot hirdet, megnevezi a minisztereit vagy a népbiztosait, majd vázolja adóelképzeléseit és klímapolitikáját.
A valódi tüntetések a "NEM" szó körül szoktak koncentrálódni, és különösen nem szokásuk a múltban keresni bejáratott politikai alternatívákat.
Főleg, mivel óhatatlanul felismerik azt a – tudásunk jelen állása szerint – obligát ok-okozatiságot, hogy a jelen a múltból következik.
Kissé furcsa lett volna, ha német tüntetők 1933-ban a Weimari Köztársaságot éltetik, bár kétségtelen, hogy az élhetőbb volt a nácizmusnál. A nácizmusnál ugyanis bármi élhetőbb volt. De a korrupt és tehetetlen Weimari Köztársaság esélyesen megint kitermelte volna a nácikat, legfeljebb az a hülye kis bajusz nem lett volna. Hovatovább az októberi forradalomban sem a cárban vagy Lvov herceg kormányában látták az emberek a továbblépést, mikor de facto a Kerenszkij-kormány ellen harcoltak, hanem valami újban – előre pedig nem láthattak az időben, mint ahogy senki sem láthat. A jelszó inkább az volt, hogy "a múltat végképp eltörölni". Hát, nem sikerült, de ez nem jelenti azt, hogy eleve a feltámasztására kellett volna törekedni.
Még a francia forradalom sem úgy alakult, hogy le XVI. Lajossal, adják vissza XV. Lajost, elegünk van, kérem, az özönvízből!
Először láttam olyan tüntetést hosszú idő óta, ahol a szónokok elmondták, amit akartak, és nem vacilláltak azon, hogy ennek milyen következménye lesz a politikai karrierjükre, mert hát jól láthatóan nem akarnak ilyet. És ez nagyon helyes.
Nem akarták a saját belátásuk szerint irányítani az embereket, csak elmondták, mi a bajuk. Woody Allen írja valahol, hogy mikor Szókratész a pere végén megkérdezte: "Most az a baj, hogy egy filozófus király szükségességéről beszéltem?", azt a választ kapta: "Nem, hanem az, hogy közben jelentőségteljesen magadra mutogattál, köhécseltél és kacsingattál."
Én itt végre nemigen láttam köhécselést és kacsingatást. Üdítő volt.
Sok jó dolog akadt az elmúlt 25 évben, persze. Csak ezek igen ritkán függtek össze a politikai elitekkel. Nem a politikától, az államtól jöttek a jó dolgok, hanem az emberekből; az állam legfeljebb eltűrte őket, néha összeszorított fogakkal, néha elnéző mosollyal. Ez nem kevés, de elégnek sem bizonyult. Mert végül csak jöttek ezek a mostaniak. És nem csak úgy a semmiből.
Annyi változott most, hogy míg korábban a politikai elit nem igyekezett minden erejével a lehetőségét is elvenni bármi jónak, önszerveződőnek, tudatosnak és érdekesnek, addig ez a mostani rablóbanda határozott elképzelésekkel rendelkezik arról, hogy milyené akar tenni mindent és mindenkit. Önérzetes, néhol küldetéstudattal felvértezett latrok. Ez végképp tűrhetetlen, de nem igazolja visszamenőleg a korábbi, lazábbra hagyott rezsimeket, mikor még – Petri pazar képével élve – a "seggünkbe nem csizmával rúgtak".
Hogy nézne már ki egy ilyen transzparens: "Még egyszer ugyanabba a folyóba akarunk lépni!"?!