Nyüzsi -ha 2013. október. 15. 19:42

Egész biztos, hogy nélkülem 2014

Minden idők legcsodálatosabb ellenzéke.

Másfél hónappal ezelőtt az alábbi posztot tettem ki ide:

Nélkülem 2014

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila mai bejelentésével kapcsolatban az alábbi észrevételt kívánom tenni:

  1. Nagyon örülök, hogy a felek megfogadták javaslatomat, és arra jutottak, hogy a miniszterelnök-jelölt állításának az a megoldása, hogy egyáltalán nem állítanak miniszterelnök-jelöltet.
  2. Most már csak arra van szükség, hogy megfogadják a korábbi javaslatomat is, és ne is induljanak a következő választáson.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

 

A fentiekhez a következő kiegészítést fűzném:

Azt, hogy ne induljanak a választáson, azt nem úgy értettem, hogy azért ne induljanak, mert nem tudják/lusták kitölteni/beszerezni az induláshoz szükséges papírokat.

(Egyébként ez így valóban gonoszkodás, igazából a békéscsabai malőr is a FideSS-maffiaállam miatt van: csúnya diszkrimináció, hogy a választási eljárásról szóló törvényt és a választási útmutatót még nem adták ki hangoskönyv formájában. Bár, ahogy a Párbeszéd Magyarországért Párt [?] képességes alakjait elnézem, az se segítene.)

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.