Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Simán lehet, hogy a Heti Válasz érdek nélkül, mondhatni szerelmi alapon is hasonló odaadással nyújtana intim szolgáltatásokat a kormánynak, de hogy közben nem jár rosszul, az biztos.
Ez egyébként intő példa azoknak, akik a prostitúciót büntetéssel akarják visszaszorítani: a kitartott szeretők ugyanúgy pénzért csinálják, mint az utcai lányok, csak jobb a PR-juk. Azért, mert nem készpénzt kapnak közvetlenül a menet után, hanem lakást, autót, fizetésemelést, Louis Vuitton táskát, nagyobb mellet, szóval gáláns ajándékokat és különféle előnyöket, a férfi szerepe ugyanaz. Büntetni mégis csak a sarki cemende nyomorult kuncsaftját lehetne, a polgári lotyót használó polgári családapa megúszná.
No, ennek semmi köze az eredeti témához, csak úgy eszembe jutott. Visszatérve a kormányhoz, természetesen meg fogják úszni ők is, hogy a szolgáltatásokért fizetnek. Pedig az a gáláns ajándék, amivel ők kedveskednek, már ma is büntetőjogi kategória. A tényállás a következő:
Tavaly összesen 133 folyóiratban jelent meg állami hirdetés, a listaáras költés mintegy 23 (!) százaléka, azaz negyede a Heti Válaszhoz került.
Ennek értéke listaáron 277 millió forint volt.
A Heti Válasz eközben átlagosan 16 376 példányban kelt el hetente.
A Nők Lapjának példányszáma ugyanekkor 218 179 darab volt, hozzájuk a hirdetéseknek még 10 százaléka (120 millió forint) sem került.
Minek nevezzük azt, amikor egy kormány aránytalanul magas áron vesz meg valamit, mondjuk 1 millió forintot költ arra a számítógépre, amely a boltban százezerért kapható? Az olyan hűtlenkezelés-féle, hiszen a rábízott közpénzt nem megfelelően költötte el. Ha az is kiderül, hogy az eladóhoz valamilyen formában kapcsolódik, tehát haszna van a pazarlásból, akkor a helyzet nyilván súlyosabb, ami a letöltendő évek számában is kifejeződik.
Ezt ugyan kevesen tudják, de az állami hirdetéseknek nem az a céljuk, hogy egy konkrét lap szerkesztősége jól érezze magát, és nem is az, hogy a kormány magát reklámozza a pártkassza megkímélésével, hanem az, hogy valamilyen közcélú információ a lakossághoz eljusson. Mint látható, a cél szempontjából a közvetítő közeg, úgy is mint sajtótermék politikai szimpátiájának semmilyen funkciója nincs.
És most kérjük az ügyészségen dolgozó kedves olvasóink figyelmét: az állami hirdetés esetében egyedül az számít, hogy 1 darab olvasó elérésére mennyi pénzt fordítanak. Ez nem egy bonyolult szabály és nagyon könnyen alkalmazható. A fenti adatok és a hatályos algebra összevetése után fennáll az alapos gyanúja annak, hogy a magyar kormány a reá bízott adófizetői pénzt minimum hanyagul kezelte, midőn egy emberre 17 ezer forintot költött a Heti Válasznál, míg a Nők Lapjánál erre elegendő volt 550 forint.
Az egyáltalán nem ismeretlen tettes védői vélhetően a következő ellenvetéseket fogják erre tenni, amikor az ügy bíróság elé kerül:
Nem mindenki olvas Nők Lapját és a többieket is tájékoztatni kellett.
Erre majd azt kell mondaniuk az ügyész uraknak: nem az a baj, hogy hirdettek valamennyit a Heti Válaszban, hanem az, hogy összességében olyan drágán, mintha a százezer forintos számítógépet hárommillióért szereznék be.
A példányszám ugyan 16 376 darab volt, ennél azonban többen olvassák a lapot.
Az ügyész urak válasza: a Nők Lapját is többen olvassák, mint ahányat eladnak belőle, és az a sejtésünk, hogy ebből az összevetésből még rosszabbul jön ki a Heti Válasz.
Nem szabad elosztani az éves hirdetési összeget a heti példányszámmal, mert az is lehet, hogy minden héten másik 16 ezer ember olvasta a Heti Választ, ha így vesszük, akár 800 ezer embert is el lehetett rajtunk keresztül érni.
Az ügyész urak válasza: bruhaha.
Addig is, amíg a jogerős ítélet meg nem születik azt leszögezhetjük: végül is mindegy, hogy a Heti Válasz főszerkesztője őszinte érzelmektől fűtve vagy üzletszerű kéjelgést megvalósítva azonosítja a magyar foci kritikusait a rezsicsökkentés és a bankadó kishitű ellenzőivel, mindezt azért, mert némelyek óvatos bírálatot fogalmaztak meg a magyar focikra költött közpénzek – ennek tárgyalása a másik per lezárulta után következik – értelmét illetően, ha már a rendszer milliárdokból teletömött kirakatcsapata is vereséget szenved a félelmetes montenegrói amatőröktől.
Amúgy ő a problémát abban látja, hogy a Videoton „búcsút vett Paulo Sousától, kiváló, ám nehéz természetű portugál edzőjétől, és helyére kedves modorú honfitársát igazolta le. Vele pedig Montenegrónál tovább nem jutott.” Aztán levonja a történet tanulságát: „irritáló akarnokokkal többre mehetünk, mint rokonszenves túlélőkkel”.
Értik? Inkább az akarnok, mint a rokonszenves. Cumm, cumm.
Azért mindegy, hogy mi a motivációja, mert ezt a tevékenységet inkább otthon, a négy fal között kellene végeznie, ahol nem zavarja a heterosz gyanútlan járókelőket.
Ennek a hirdetési kérdésnek van még egy érdekes összefüggése. A Kreatív Online számítása szerint a Magyar Nemzet részesedése az állami hirdetésekből 2002 és 2010 között 10,93 százalék volt, ami „nagyjából megfelel a napilappiacon betöltött súlyának.” A nála nagyobb Népszabadságé most 2,15 százalék. Az Átlátszó kiderítette, hogy a 8. kerületi önkormányzat milyen napilapokra fizet elő.
A Fidesz hatalomra kerülése előtt:
És a Fidesz hatalomra kerülése után:
Ebben a két ábrában benne van a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egész émelyítő elviselhetetlensége. Meg a két oldal közötti különbség. A baloldal erkölcstelen, de hagyott élni másokat. Ott van az ábrán. A jobboldal erkölcstelen, és nem hagy élni másokat. Trafikot is úgy szerez magának, hogy közben elveszi másoktól. Ez is ott van az ábrán.
Övék lett ez az egész türelmi zóna.
