Mi viszont nem veszünk róla tudomást.
Nagyszerű, már-már forradalmi ötlettel rukkolt elő a Fidelitas budapesti szervezetének kulturális koordinátora: írni kéne „egy igényes, fiatalos, mindemellett a jobboldal felé el nem kötelezettek számára is könnyen emészthető dalt a Fidelitasnak”.
Ahogy azonban a koordinátor „továbbgöngyölte” magában az ötletet, arra jutott, hogy a dal akkor lesz igazán hiteles, ha közösen írják(juk). Ez arra utal, hogy a pályázatot egyelőre se Ákos, se a Közgép nem nyerte még meg, igaz, díjazásról se tesznek említést.
Így viszont a többség előtt is megnyílik a lehetőség, sőt, a „témával kapcsolatban igen tág kereteket szabtak, hogy mindenki érvényesülhessen”. A megkötés csupán annyi, hogy olyan „ütős” szöveget kell előállítani, amelyik a következő részekből áll:
Cím
Verse1
Verse2
Refrén
Verse3
Bridge
(Ez egy ún. sorvezető, és nem maga a nyertes pályamű, ezt csak azért jegyezzük meg, mert elképzelhető, hogy a fölhívást valódi Fidelitas-tagok is olvassák.)
További javaslat a beküldendő szöveghez, hogy tartalmazza, írója „milyen értékeket szeretne közvetíteni, milyen lehetőségeket adott neki a Fidelitas, hogyan szeretné azt bemutatni, hogy másoknak is kedvük legyen csatlakozni, s nem mellesleg ezzel segíteni a 2014-es kampányt”. (!)
Ahogy a koordinátor írja: „zenészek vannak, stúdió is lesz” (az nem egyértelmű, hogy a budapesti szervezetnek, vagy alanyi jogon az összes Fidelitas-tagnak, esetleg csak a pályázóknak), tehát nincs akadály a képzelet szabad szárnyalása előtt.
Létezik azonban egy súlyosan diszkriminatív föltétel, amely potenciális indulószerzők százezreit rekeszti ki a pályázatból: a kiírás szerint csak fidelitasosok jelentkezhetnek. (Ami persze irreálisan le is szűkíti a pályázók körét, mert a tagok jelenleg vagy államtitkárok vagy trafikosok, és így elég kevés idejük marad a nótaszerzésre.) Ezért úgy döntöttünk, hogy olvasóinkkal közösen alapszervvé nyilvánítjuk magunkat, hogy részt vehessünk ebben a fölemelő, kollektív alkotómunkában.
Aki tehát kedvet érez, hogy olyan ütős, igényes, fiatalos, mindemellett a jobboldal felé el nem kötelezettek számára is könnyen emészthető dal létrehozásban vegyen részt, amely kifejezi, hogy milyen lehetőségeket adott a Fidelitas, ezzel is segítve a 2014-es kampányt, az ne habozzon, hanem költeményét küldje el ide.