A Fidelitas budapesti elnökét indítja a Fidesz az újpesti időközi választáson
Az már korábban kiderült, hogy Varju László is elindul az éppen az ő lemondása miatt kiírt időközi választáson.
Az már korábban kiderült, hogy Varju László is elindul az éppen az ő lemondása miatt kiírt időközi választáson.
Kozma Lilla Rita író, szociális munkás azt állítja, hogy 15 évesen, amikor a Fidelitas tagja volt, Kaposváron szexuális bántalmazás áldozata lett. Egy családos, fideszes helyi önkormányzati képviselőről beszél, aki jelenleg is a közgyűlés tagja. Kozma Lilla Rita egyike annak a hat, ahogy őket nevezik, túlélőnek, aki a kegyelembotrányt követően, szakértőkkel közösen dolgozott ki gyermekvédelmi javaslatokat. Bár nem nevezi meg nyilvánosan a politikust, de háttérbeszélgetéseink alapján sikerült beazonosítanunk az illetőt. A férfit és egy, a beszélgetésben nevesített másik embert telefonon értük el, az ő álláspontjukat a cikk végén olvashatják. Csendes-Erdei Emese interjúja.
A Hódmezővásárhelyhez közeli ültetvényen több mint 300 tő indiai kendert és szárított marihuánát találtak.
Pedig a gyanúsítotti kihallgatásán a két vádlott társával együtt még elismerte azt.
Milliárdos állami támogatások és megrendelések egyengették a Fidelitas egy maroknyi csapatának útját, hogy hat év alatt a nulláról építsen fel egy nagy vállalatcsoportot, háttérben a legfelsőbb politikai körökből érkező mentorokkal.
A legfelsőbb politikai körökből érkezett mentorokra, milliárdos állami támogatásokra és megrendelésekre volt szükség a Fidelitas egy kis csapatának gyors meggazdagodásához.
A kormánypárti Fazekas Csilla mindössze 60 szavazattal győzte le az ellenzék jelöltjét, miközben volt olyan fidelitasos, aki az édesanyját és a nagymamáját is átjelentette az első kerületbe, majd egy hónappal a választások után a család visszaköltözött eredeti lakhelyére.
A mentőszolgálat szóvivője mellett miniszterek, államtitkárok és képviselők váltották egymást a színpadon.
Budapest vezetője azt mondta, kreatívabb akciót várt a kormánypárt ifjúsági tagozatától.
Alig három órába telt, mire valakinek feltűnt a hiba, már csak az a kérdés, hogy melyik verziót küldték el a nyomdába.
A V-Híd amúgy százmilliárd forintos árbevételt csinált 2022-ben, ebből egy kevés pedig lecsöppent a Fidesz ifjúsági szervezetének is.
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa forrásaiból nyílt sushi bár, de bőséggel jut forrás a rendezvényt szervező cég korábbi igazgatójának is.