Vállalat + Vezető hvg.hu 2016. augusztus. 18. 15:07

Brutális leépítés az egyik legnagyobb techcégnél

Változik a vállalati stratégia, ezért válik meg 5500 embertől az egyik legnagyobb technológiai szolgáltató.

Kedden kiszivárogtatott infromációkra hivatkozva még 14 ezer emberes – 20 százalékos – létszámleépítéséről számolt be a Reuters a Ciscónál, de mára a cég vezetője, Chuck Robbins 5500 főre finomította a számot, ami még így is a cég alkalmazottainak 7 százalékát érinti. Ezt azzal indokolta, hogy a Cisco Systems a hardware-gyártásról a szoftverfejlesztésre áll át, ezzel beállva a Microsoft, a HP és az Intel mögé a költségcsökkentők sorába. A személyi számítógépek piacának zsugorodása miatt ugyanis említett vállalatok is jelentős leépítésekre kényszerültek az elmúlt években.

A társaság szép lassan zsugorítaná hálózati eszközfejlesztési iparágát és inkább a szoftver- és felhőpiacra koncentrálna, amihez a dolgozói kör teljes átalakítására van szükség. Az elmúlt években ez lesz a negyedik létszámleépítés a cégnél. A Ciscónak egyébként Magyarországon is működik leányvállalata, ahol 75 fő dolgozik, és a honlap tanúsága szerint kereskedelmi, marketing és műszaki feladatokat lát el. Nem tudni, hogy a mostani elbocsátások mennyiben érintik az ő munkájukat.

Hatezer embert rúg ki a Cisco

Az amerikai internetes hálózati berendezés gyártó vállalat mintegy hatezer alkalmazottjától válik meg és átalakítja termékportfólióját. A mostani leépítés mintegy 700 millió dolláros egyszeri költséget jelent majd a vállalatnak.

 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?