Vállalat + Vezető MTI 2015. december. 28. 15:57

Potom 50 százalékos felárral üdülve szilveszterezünk

Egy kétéjszakás, két főre szóló szállás átlagosan ilyenkor 70 ezer forintba kerül, de volt, aki 1,7 milliót sem sajnált.

Az év utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a magyarországi szállásadók; az óévbúcsúztatás idejére nagyrészt a 4 nap/3 éjszakás csomagajánlatokat keresték a vendégek, még úgy is, hogy ilyenkor átlagosan közel 50 százalékkal drágábbak a szállásajánlatok - egyebek között ez derült ki a Szallas.hu friss foglalási adataiból.

A fürdővárosok a legnépszerűbb szilveszteri úti célok, a legtöbb vendégre sorrendben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Siófok, Gyula, Pécs és Miskolctapolca számíthat.

Egy tipikus, 2 fős, 2 éjszakás szilveszteri kikapcsolódás 70 ezer forintba kerül, de aki keres, találhat 1700 forintos szállást az év utolsó napjára, például az ilyenkor rendkívül népszerű faházakban. A legnagyobb értékű év végi foglalás 1,7 millió forint volt.

A szállodák által kínált szilveszteri csomagokban különleges helyet kap az alaposan megválogatott ételsor, beleértve az éjféli, valamint a másnapi menüt is, ezért sok helyen kerül malacsült és lencse az asztalokra. Emellett a szórakoztató kísérőprogramokra is nagy gondot fordítanak a vendéglátók. Népszerű tematika a kaszinó jellegű vagy a retró hangulat és a táncshow, továbbá bűvészek, humoristák, énekesek fellépése.

A Szallas.hu adatai szerint a külföldön szilveszterező magyarok többsége az idei évben a három közeli fővárosba - Bécsbe, Prágába és Pozsonyba - látogat, de sokan utaznak Zakopanéba és Kassára is.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.