2006. október. 01. 11:00 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 01. 17:21 Választás 2006

Több voksoló, mint négy éve

Többen szavaztak eddig, mint négy éve. Egy idős férfi szavazat leadása után összeesett és meghalt. Vattán gyertyafény mellett adták le a voksokat. Az V. kerületben kampánycsendsértés is volt, Gyomaendrődön pedig egy dühöngő szavazópolgár miatt kellett rendőrt hívni.

17:15
Rendőrt kellett hívni egy dühöngő szavazó miatt
A gyomaendrődi 15. számú szavazókörben vasárnap délután egy, a körzethez tartozó választópolgár nem tudta igazolni a személyazonosságát. A helyi szavazatszámláló bizottság vezetője ezért arra kérte, hogy menjen haza és hozza magával iratait, mire a férfi dühöngeni kezdett. A kiabáló szavazó szidalmazta a jelenlévőket, fel akarta borítani a bútorokat és fenyegette a bizottság tagjait. A bizottság végül értesítette a rendőrséget, ám mire a hatóság kiérkezett a dühöngő ember már elhagyta a helyszínt. A 15 számú szavazókörben nem kellett felfüggeszteni a szavazást.

15: 50
Közel a négy évvel ezelőtti részvételi arányhoz: 34,77 százalék
Az önkormányzati választásokon 15 óráig a választásra jogosultak 34,77 százaléka adta le szavazatát, eddig 2831745 választó járult az urnákhoz. Négy évvel ezelőtt ugyaneddig az időpontig a választópolgárok 34,66 százaléka voksolt.
  
A részvételi arány 15 órakor Nógrád megyében volt a legmagasabb, 38,29 százalék, ebben a megyében 66.435-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Komárom-Esztergom megyében volt, 31,35 százalék, ebben a megyében 79.596-an voksoltak. A fővárosban a választók 37,49 százaléka, 525.898 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.

Kisebbségi önkormányzat: Szabolcs a legaktívabb
A kisebbségi önkormányzati választásokon 15 óráig a választásra jogosultak 43,67 százaléka adta le szavazatát. A részvételi arány 15 órakor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, 48,00 százalék, ebben a megyében 7253-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, 36,81 százalék, ebben a megyében 2.384-an voksoltak. A fővárosban a választók 37,69 százaléka, 6276 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.

13:42
Közel a harminc százalékhoz országosan és a fővárosban is
Az önkormányzati választásokon 13 óráig a választásra jogosultak 26,98 százaléka adta le szavazatát, 8 millió 144 ezer választópolgár közül 2197026 járult a 10951 szavazókörben elhelyezett urnákhoz. Négy évvel ezelőtt ugyaneddig az időpontig a választópolgárok 26,33 százaléka voksolt.
 
A részvételi arány 13 órakor Nógrád megyében volt a legmagasabb, 29,52 százalék, ebben a megyében 51223-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Komárom-Esztergom megyében volt, 24,36 százalék, ebben a megyében 61.856-an voksoltak.

A fővárosban a választók 29,61 százaléka, 415296 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

Kisebbségi önkormányzat: közel 65 ezer szavazat
A kisebbségi önkormányzati választásokon 13 óráig a választásra jogosultak 33,36 százaléka adta le szavazatát, 64228-an szavaztak eddig.
 
A részvételi arány 13 órakor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, 37,43 százalék, ebben a megyében 5656-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, 28,61 százalék, ebben a megyében 1853-an voksoltak.
 
A fővárosban a választók 29,15 százaléka, 4853 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

13:32
BAZ: elvileg 59 helyen eldőlt, ki a polgármester

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 358 települése közül elvileg 59-ben már eldőlt, ki lesz a polgármester, ezeken a helyeken ugyanis csak egy jelölt indult a posztért. A választási törvény értelmében, ha csak egy voksot kap a polgármesterjelölt, már megnyerte a választást, és miután ezeken a településeken az országos átlaghoz közeli a részvételi arány, vélhetően nem kérdéses, ki lesz a polgármester. Egyébként az 59 település között található Tokaj is, és több olyan nagyobb lélekszámú község, mint Boldva, Bükkaranyos, Dubicsány, Kesznyéten, vagy Mezőkeresztes.

11:00
Már közel 19 százalékos részvétel

Az önkormányzati választásokon reggel 11 óráig a választásra jogosultak 18,53 százaléka adta le szavazatát. Négy évvel ezelőtt ugyaneddig az időpontig a választópolgárok 17,91 százaléka voksolt.

Vasárnap délelőtt 11 óráig a választásra jogosult 8 millió 144 ezer választópolgár közül 1508956 járult a 10951 szavazókörben elhelyezett urnákhoz. A részvételi arány 11 órakor Baranya megyében volt a legmagasabb, 20,44 százalék, ebben a megyében 66.574-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Vas megyében volt, 17,07 százalék, ebben a megyében 36.797-an voksoltak.
 
A fővárosban a választók 18,15 százaléka, 254501 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

Kisebbségi önkormányzatok: 22,54 százalék
Az OVI adatai szerint a választásra jogosult 192530 választópolgár közül 43396 járult a 1450 szavazókörben elhelyezett urnákhoz. A részvételi arány 11 órakor Baranya megyében volt a legmagasabb, 26,37 százalék, ebben a megyében 5906-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Nógrád megyében volt, 19,64 százalék, ebben a megyében 1482-an voksoltak.
 
A fővárosban a választók 17,00 százaléka, 2830 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

Rokonait szállította, nem sértett kampánycsendet
Elutasította a helyi választási bizottság azon roma kisebbségi képviselőjelölt ellen benyújtott keresetet, akit vasárnap azzal vádoltak meg, hogy autójával szállítja a szavazókat a Baranya megyei Sásdon. Ezt a területi választási iroda jogi helyettese közölte. A választási bizottság az érintett és tanúk meghallgatását követően úgy ítélte meg: a jelölt nem sértett kampánycsendet, mert autójával nem szervezetten szállított szavazókat, kérésre csak rokonait és barátait vitte el a szavazóhelyiségek elé.

09:00
Közel 8 százalék, több mint négy éve
Az önkormányzati választásokon reggel 9 óráig a választásra jogosultak 7,70 százaléka adta le szavazatát. Négy évvel ezelőtt ugyaneddig az időpontig a választópolgárok 6,42 százaléka voksolt.

Az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint most vasárnap reggel 9 óráig a választásra jogosult 8 millió 143 ezer választópolgár közül 627225 járult a 10951 szavazókörben elhelyezett urnákhoz.

A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 9,14 százalék, ebben a megyében 30.034-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Vas megyében volt, 6,62 százalék, ebben a megyében 14.260-an voksoltak.

A fővárosban a választók 6,34 százaléka, 88894 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

Kisebbségi önkormányzatok: 8, 22 százalék
A kisebbségi önkormányzati választásokon reggel 9 óráig a választásra jogosultak 8,22 százaléka adta le szavazatát. Az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint a választásra jogosult 192530 választópolgár közül 15822 járult a 1450 szavazókörben elhelyezett urnákhoz.

A részvételi arány 9 órakor Somogy megyében volt a legmagasabb, 11,15 százalék, ebben a megyében 730-an járultak az urnákhoz. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 6,17 százalék, ebben a megyében 1.053-an voksoltak.

A fővárosban a választók 5,44 százaléka, 906 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

Kampánycsendsértés: autós felirat
Kampánycsendsértést állapított meg vasárnap délelőtt az V. kerületi Választási Bizottság. Rónaszéki László, a kerületi választási iroda vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a testület egyetértett azzal a panaszossal, aki azt kifogásolta, hogy az egyik szavazókör elé szombaton a Fővám téren egy olyan autó parkolt, amelynek oldalán kép és felirat szólít fel az egyik helyi szervezet jelöltjének támogatására.

Egy idős férfi meghalt
Meghalt egy idős férfi egy paksi szavazóhelyiség előtt, miután szavazott. Paks külterületi választókörzetében, a biritói szavazókörből a szavazást követően kijött egy 74 éves bácsi, aki a szavazóhelyiség előtt rosszul lett, összeesett és meghalt a helyszínen.

Gyertyafényes szavazás
Gyertyafény mellett szavaztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vattán a választópolgárok vasárnap kora reggel, ugyanis fáziskiesés miatt áramszünet volt a szavazóhelyiségben. A választási bizottság egyik tagja, villanyszerelőként a hibát elhárította. Az áramszünet miatt a voksolók gyertyafénynél szavaztak, a szavazást felfüggeszteni, illetve a szavazóhelyiséget bezárni nem kellett.