2006. szeptember. 27. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 27. 13:33 Választás 2006

Kampánycsend-sértésnek minősül a tüntetés

A kampánycsend egyaránt vonatkozik a pozitív és a negatív kampány tilalmára, s mivel a Kossuth téri tüntetés az egyik párt tevékenysége ellen irányul, kampánycsend ideje alatt a további tiltakozás kampánycsend-sértésnek minősül - mondta Tóth Zoltán választási szakértő.

A választási törvény tartalmazza a kampánycsend intézményét, amelynek időtartama a szavazókörök zárását megelőző 72 óra. Az Alkotmánybíróság a kampánycsendet a magyar alkotmányos renddel összhangban lévőnek nyilvánította és azt mondta: erre az időszakra az országgyűlés jogosan korlátozza egyes állampolgári jogok gyakorlását - tette hozzá a szakértő.

Szombaton 0 órától vasárnap urnazárásig alanyi joga van az embereknek a kampánycsendre - hangsúlyozta Tóth Zoltán.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a gyülekezésről szóló törvény rendőrségi bejelentéshez köti a politikai rendezvényeket, ám ehhez képest a választási törvény jelentős engedményt ad a kampányidőszakra, hiszen ekkor a kampányrendezvényeket nem kell bejelenteni.

A rendezvény szervezői éltek is ezzel a lehetőséggel. Ám ezért a kedvezményért cserébe a választási törvény azt a szigorítást tartalmazza, hogy kampánycsend ideje alatt semmilyen politikai, kampánnyal összefüggő rendezvényt nem lehet tartani - mondta.

A választási szakértő rámutatott: a törvény betűjével való szándékos, tudatos visszaélésnek minősül, ha az eddig politikai tüntetéssorozatot folytatók egyik percről a másikra átalakulnak kulturális rendezvénnyé, amelyre már nem vonatkozik a választási törvény és csak közterület-használati engedélyt kell kéri az önkormányzattól.

Ilyen engedélyt ebben a helyzetben nem kell kiadni, mert álságos szándék áll mögötte és ez a „választási törvény joggal való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezésébe ütközik” - mondta Tóth Zoltán.  

Amennyiben a tüntetők a helyszínen maradnak a közterület-használati engedély birtokában, mint kulturális rendezvény résztvevői, akkor megvalósítják a kampánycsend-sértést. Ennek elbírálása nem a rendőrség, hanem a választási bizottság hatáskörébe tartozik, amely megállapíthatja akár azt is, hogy a kampánycsend-sértés oly mértékig befolyásolja a választópolgárok akaratát, hogy a választás bizonyos szakaszainak megismétlését rendeli el. Vagyis, ez azt jelenti, hogy nincs helye rendőri eljárásnak a kampánycsend megsértése miatt. 

Ha a szükséges közterület-használati engedély nélkül maradnak a tüntetők a Kossuth téren, akkor a rendőrségnek joga van az engedély nélküli rendezvényt feloszlatni - tette hozzá a szakértő.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.