2006. április. 24. 10:02 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 24. 10:04 Választás 2006

Belga lap: a jó gazdasági eredmény az MSZP-siker egyik oka

A jó gazdasági eredményeket tartja a választásokon született MSZP-siker egyik okának a La Libre Belgique című belga lap hétfőn megjelent elemzése.

Gyurcsány Ferenc kormányfő jobboldali riválisát, Orbán Viktort illetően pedig eközben negatív hatása volt annak, hogy esetenként Silvio Berlusconi távozó olasz kormányfőhöz hasonlították - tette hozzá Christine Dupré különtudósító budapesti keltezésű jelentésében. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon eddig példa nélküli eset volt a második mandátum megszerzése bármely kormány számára, miután az életük javulását nem tapasztaló, elégedetlen választók mindig a változásra voksoltak.

A gazdasági eredmények közül Dupré a hét százalékra leszorított munkanélküliséget és a 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedést emelte ki.

Nyugati elemzőkre hivatkozva a középtől jobbra állónak tekinthető lap úgy vélte, hogy Gyurcsány nyugodt szakavatottsága, illetve szociális liberalizmusa segített a kártyák sikeres keverésében.

"Eredetileg Orbán és a Fidesz testesítette meg az újszerűséget, de a válságok és a korrupciós ügyek a 2000-es évek elején arra késztették az MSZP-t, hogy új generációt állítson előtérbe" - idézett egy megfigyelőt a lap. "Az MSZP mai vezetőinek és képviselőjelöltjeinek jelentős része negyvenes éveiben jár, pragmatikus és nyitott a világra. Orbán megpróbálta továbbfejleszteni pártját, maradva a szociális konzervativizmus mellett, de ezt a helyet más, kicsiny jobboldali erők már elfoglalták."

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?