2006. április. 05. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 05. 13:55 Választás 2006

Válasz az SZDSZ-nek: a Fidesz hű maradt a rendszerváltókhoz

A Fidesz mindvégig hű maradt a rendszerváltók céljaihoz, az SZDSZ viszont elárulta őket - írják a rendszerváltoztatásban részt vevő Fidesz-politikusok, valamint közírók a szabad demokratáknak címzett levelükben.

"Míg a Fidesz mindvégig hű maradt a rendszerváltók célkitűzéseihez, az SZDSZ elárulta azokat. Elárulta a rendszerváltoztatást, elárulta saját múltját, s közben teljesen összenőtt az utódpárttal, az MSZP-vel, amely mind a mai napig nem határolódott el a diktatúra állampártjától, sőt, eszmeiségében, személyi állományában és példaképeiben is annak jogutódja" - olvasható abban a levélben, melyet a Fidesz írt az SZDSZ levelére válaszul.

Bayer Zsolt, Deutsch-Für Tamás, Elek István, Hankiss Ágnes, Lánczi András, Németh Zsolt, Rácz András, Rockenbauer Zoltán, Schmidt Mária, Szájer József, Tellér Gyula annak kapcsán írt levelet, hogy rendszerváltó liberális politikusok hétfőn kifogásolták Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének április 2-án a Kossuth téren elhangzott beszédét. A liberálisok nyílt levelükben úgy vélték, a rendszerváltás örökségét ma nem a Fidesz, hanem az SZDSZ, a magyar liberális párt képviseli. A fideszes politikusok, valamint közírók szerint a rendszerváltoztatáskor a demokratikus ellenzék tagjai "valóban három dologért szálltak síkra: nemet mondtunk a kommunizmusra, igent a szabadságra és a piacgazdaságra".

"Ezek ismeretében nehéz elfogadni, hogy hajdani társaink, Önök, akikkel együtt kivívtuk a magyar történelem egyik legszebb, véráldozatot nem követelő demokratikus fordulatát, szembefordultak ezekkel a célokkal" - fűzik hozzá. A levél aláírói szerint a Fidesz valóban nemet mondott a kommunizmusra, az SZDSZ ezzel szemben két olyan koalícióban is szerepet vállalt, amelyek a megbuktatott kommunista rezsimet szimbolizáló embert - egy, az 1956-os forradalom leverésében közreműködő karhatalmistát, egy, a múltját eltitkoló SZT-tisztet és egy egykori KISZ-titkárt - emelt a miniszterelnöki székbe.

A dokumentum szerint a Fidesz valóban igent mondott a szabadságra, az SZDSZ ezzel szemben kormányzati szereplőként "lábbal tiporta" a gyülekezési, a sajtó- és a szólásszabadság jogát. Az aláírók példaként említik az amerikai külügyminisztérium 2005. évi, a sajtószabadsággal kapcsolatos jelentését, illetve azt, hogy 2003-ban "példátlan módon, alkotmányt sértve", alig két hét alatt négy szervezet hat demonstrációját tiltatták be.

Az SZDSZ kormányzása alatt bírósági eljárások egész sorában kormányzati megbízásból hurcoltak meg olyan, munkájukat tisztességesen elvégzőket, akik a Fidesz-kormányzatban vállaltak feladatot - írják a levélben, hozzátéve, hogy a vádak azóta kivétel nélkül hamisnak bizonyultak. A fideszes politikusok, valamint közírók szerint míg a Fidesz valóban igent mondott a piacgazdaságra, addig az SZDSZ kormányzati tényezőként a magyar gazdaság hazai szereplőivel szemben folyamatosan a nemzetközi nagytőke monopóliumait támogatta, támogatja.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.