2006. április. 02. 13:39 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 02. 13:43 Választás 2006

Demszky a nyúlgáton

Demszky Gábor vészhelyzet, illetve hajózási tilalom elrendelését kéri a kormánytól már vasárnap délután a Duna tetőzése miatt, a Margitsziget, valamint a Római-part szakaszán.

Budapest főpolgármestere délelőtt közölte ezt újságírókkal, amikor kiment a Margitszigetre az ott épülő és az aznap elkészülő "nyúlgátnak" is nevezett, homokzsákokból álló körgáthoz. A vészhelyzet a kormányzati koordináció, valamint más jellegű intézkedések lehetősége mellett azt is jelenti, hogy a védekezés költségeit nem egyedül az önkormányzatnak kell állnia.

Demszky Gábor kifejtette, hogy kilenc méteresre építik a körgátat, mivel az előrejelzések értelmében a jelenleg 815 centiméteres Duna hétfőn 838 centiméteren tetőzik. Ez általában magasabb szokott lenni, mint az előrejelzés.

A főpolgármester köszönetet mondott azoknak a budapestieknek, - mintegy 100 embernek - akik önkéntesen vesznek részt a homokzsákok töltésének és rakodásának nehéz munkájában. Köszönetet mondott szombattól dolgozó fideszes aktivistáknak is.

Ugyanakkor volt megjegyzése ahhoz, hogy "Orbán Viktor és csapata szombaton kátyúzott Budapesten". Arról beszélt, hogy az Orbán-kormány 1998 és 2002 között nem adott pénzt kátyúzásra sem. "Budapestet most nem a kátyúknál, hanem a víznél kell megvédeni" – összegezte Demszky.

Benkovics Zoltán, a polgári védelem dandártábornoka nem zárta ki azt sem, hogy a Duna tetőzése meghaladja az emlékezetes, 2002-es szintet.
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.