Nézők. Biztos pártválasztók. Nézze meg képeinket, kattintson! © hvg.hu

Az MSZP mantrája, az „igen” szerény számításaink szerint négyezer-hatszázkilencvenegyszer hangzott el a bő két órás rendezvényen. Ennek énekelt, igenigenigenigenes változata pedig mintegy hétszáznyolcvanegyszer. Sem a szónokok, sem a közönség nem tudott betelni vele. (A munkáját végző tudósítónak azért sikerült.) Ha nem lett volna ennyi igen, tán már negyed négyre véget ért volna a dzsembori, és valamivel kevésbé lettek volna türelmetlenek a színpad előtt csoportosuló keménymag nyugdíjasai. De ezen a szombaton nem csak ők voltak itt, hanem sok-sok tízezer ember, akiknek többsége megerősítést várt a szocialista pártvezérektől. Ezt megkapták, s mellé még hamisítatlan politikai show-t is.

Az MSZP minden bizonnyal jól döntött, amikor lemondott „pályaválasztó” jogáról, és egy nappal korábbra, vasárnapról szombatra hozta csúcsrendezvényét. Egyfelől príma volt az idő (a résztvevők a kezüket dörzsölték, hogy „holnap eláznak a fideszesek”), másfelől ők határozhatták meg a választások előtti utolsó politikai hétvége hangnemét és témáit. Ezek: Mikola, szabadság, köztársaság, emelkedő nemzet, szolidaritás, sokszínűség és tolerancia. Nos, ezek egy részét az ellenlábas Fidesz is már jó ideje szajkózza, de most legalább egy napra sikerült einstandolni őket az MSZP-nek.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, az most a Napnál is világosabban látszott, hogy pártjaink leginkább egymásból élnek. Maga a példás szakszerűséggel megrendezett gyűlésen is számos reminiszcenciát megfigyelhettünk, és ezekben nem volt nehéz tetten érni a fideszes eredetet. A műsor felépítése éppúgy, mint a riválisnál, itt is a vezér beszédére volt kihegyezve, az előtte lévő műsorszámok mind-mind csak hangulati előkészítői voltak az első számú vezető színrelépésének. A retardáció, a nézőkben módszeresen felépített feszültség és hiány biztos sikerhez juttatja az ügyes szónokot, sőt képes arra is, hogy a valódi karizmával nem rendelkező orátor is megdicsőüljön. A kampány finisében a két vezér, Orbán és Gyurcsány is már-már teljesítőképessége határáig jutott és végletesen el van csigázva, ennyi könnyítést meg akkor is megérdemelnének, ha a közönség nem éppen ezt felépítést várná el. De persze ezt szomjúhozza.

A pozitív üzenetek mellett (no, igen, sőt igen-igen: köztársaság és nemzet, megcsináltuk-megcsináljuk) jutott fricska, csipkelődés, pofon az ellennek is. A szervezők és az MSZP különösen hálás lehet Mikola Istvánnak és ultrakonzervatív elvtársainak, akik kellő muníciót szolgáltattak a szónokoknak. Én falusi nyugdíjasokat még nem láttam ennyire örülni annak, hogy a szingliket vagy a technót emlegetik, és az igazat megvallva, most se voltam benne biztos, hogy tudják-e, miről van szó, de azt nagyon is értették, hogy valami alapvetően fontos dologról lehet szó, ha már ennyit emlegetik.

Beengedik a tömeget az első zónába. Területet nyernek © hvg.hu

Az is feltűnő volt, hogy szocialista gyűléseken ennyit még nem beszéltek a szabadságjogokról. A vélemény, a vallás vagy az életforma szabadsága már csak azért sem hiányozhatott ma délután a beszédekből, mert elvileg a köztársaság hívei jöttek össze, hogy demonstrálják erejüket és meggyőződésüket. A szónokok erős utalásokat tettek arra, hogy kitől és mitől kellene megvédeni az országot. A gyengébbek kedvéért: Orbántól és diktatúrától magától. Ez persze így, szó szerint nem hangzott el, sőt számos megengedő gesztust is címeztek a konzervatív oldalnak, de a sugallat így is volt olyan erős, mint egy kimondott állítás.

Valójában persze hamisítatlan pártrendezvény volt a szombati, és a kétségtelenül emelkedett köztársasági retorika mellett a tömeg számára az volt a legfontosabb üzenet: Orbán-démon küzd a megtestesült igennel, Gyurcsánnyal szemben – gyere, te is vedd ki a részed a harcból, a győzelemből.

A szervezők kitettek magukért, ügyesen megoldották, hogy még véletlenül se tudjon jelentős számú ellentüntető a színpad közelébe jutni. A Rippl-Rónai utcától a Dózsa György útig tartó szakaszt a hivatalos program kezdetéig lezárták, és oda csak megbízható szervezett szocialistákat engedtek be, majd a lelkes tömeg már csak az üres részeket tölthette fel. Azért így is sikerült egy bátor és magányos jobbossal találkoznunk, aki zöld vadászkabátban látcsővel merészkedett szocilesre. Elégedetlen puffogásai és ciccentései azonban hamar elárulták az MSZP-hívei előtt, hogy nem közéjük való, így merész emberünk néhány percre témát adott a körülötte állóknak. Most nem idézném. De aztán jött a közmegegyezés: neki is joga van itt állni. Ezzel békén is hagyták. Alapjában véve majálisi volt a hangulat.

A politikai szónoklatokat körítő műsort a sokszínűség és a vidámság jegyében válogatták össze, mintegy ellenpontozva a Fidesz mind hangsúlyosabban szigorú konzervatív világ-, társadalom- és emberképét. A felszólalók közt voltak liberálisok is, és ez sem véletlen. A plurális és a konzervatív (balról nézve: ásatag és maradi) értékek felforrósodó Kulturkampfja jegyében kapott szót videoüzenetben és a helyszínen Ranschburg Jenő pszichológus, Kosáry Domokos történész, Nádas György humorista, Ferge Zsuzsa szociológus és Iványi Gábor metodista tiszteletes. A felszólalók és mondandójuk a Demokratikus Charta fénykorát, 1993-at és 1994-et idézték. Ranschburg a „nemzet orvosát” ellenpontozva toleranciát hirdetett, Kosáry erőszakmentességre szólított föl, Nádas Mikolát karikírozta, Ferge Solt Ottiliát idézve méltóságot kért mindenkinek, míg Iványi a vallásszabadságot védve a katolikus klérushoz is szólt: az ország nincs végveszélyben, fölesleges volt imaévet hirdetni.

A zenés számok is jobbra üzentek: fiatalosak és sokszínűek vagyunk. Azért néha túllőttek a célon, kevesebb több lett volna. Fél kettőtől United zenekar hangolta a tömeget (fél-playbackkel, vagy tán egészen azzal). Pély Barnának és két társának nagy sikere volt, bár volt némi pikantériája annak, amikor a hófehér Jaguárról énekeltek a "limuzin-szocialistáknak". A néptánccsoport már kevésbé volt sikeres, a közönség is megpunnyadt kissé a délutáni melegben. A legunalmasabbnak a Hair-blokk tűnt. A musicallel nem is lett volna gond, bár divatosan rövidre vágott hajú énekesek danáztak megzabolázhatatlan hajzuhatagokról, csak hát az öt szám a közönségnek sok volt. (A Hair különös helyet foglal el a 80-as évek tömegkultúrájában, mint harcosan pacifista és antiimperialista alkotás bekerült a támogatott művek kategóriájába, mintegy élettel töltve meg a hétköznapok forradalmiságától már zsibbadt békegyűléseket és KISZ-rendezvényeket. Ne feledjük, ebből a szubkultúrából startolt Gyurcsány is.)

Gyurcsány Ferenc. Sok piros kicsi fehérrel, zölddel © hvg.hu

A politikusok közül jól teljesített a Gál J. Zoltán és Juhász Ferenc alkotta konferanszié-tandem, bár néhol kicsit Hacsek és Sajósra vették a figurát. (– Mondd, Zoli, tudod, hogy a Fidesz miért nem szereti a szingliket? – Nem, tudom, Feri. – Hát azért, Zoli, mert azok nehezebben hoznak még egy embert)

Szili Katalin volt a nap leghalványabb felszólalója. Az ő orgánumával persze nehéz lelkesíteni, de azt azért talán meg lehetett volna oldani, hogy értelmes mondatokat halljunk. A parlament elnöke virágvasárnapi hasonlatát például körülöttem senki sem értette, szerintem még ő sem.

Bár nem ő volt a főszereplő, a legjobb produkciót Hiller István pártelnök nyújtotta. A virtigli és beszédhibás bölcsészként indul politikus összeszedett, világos, közérthető beszédet mondott, ami alkalmas volt arra, hogy feltüzelje a hallgatóságot. A Fidesz is megkapta a magáét, a depressziókampány nyugdíjas arca interjújának felidézése pedig homéroszi kacajra fakasztotta  a nagyérdeműt. Hiller elmesélte a néni megpróbáltatásait, akinek szomorú arcot kellett vágnia a fényképezéshez, sőt még ócska cuccokba is bujtatták, és ez különösen fájt Irma néninek, akinek persze jobbfajta holmijai vannak. Méghogy rosszabbul élünk mint négy éve! Azt már csak mi tesszük hozzá: ha a fideszes imázs-szabászok járnának szoci nagygyűlésre, nem lenne gond a modellválogatással.

Gyurcsány Ferenc megcselekedte, amit megkövetelt a helyzet. Beszélt – határozottan és lendületesen, lelkesítően és elgondolkodtatóan. Ezzel együtt nyomot hagyott rajta a kampány, a rutin most is megvolt, de a jobb alakításainál szürkébb teljesítményt nyújtott. Nem a mondatai hosszúságával és bonyolultságával volt a baj, azt már megszokhattuk, de fakóbb volt a mondanivaló is. Kifogyott a puttony, maradtak a már megszokott beszédelemek és mondanivaló.

Két kivételtől eltekintve. Az egyik: a saját szavazók felkészítése a Fidesz meggyőző embereinek fogadására. Az MSZP érzékelhetően tart az Orbán-párt csodafegyverének tartott és az utolsó héten bevetendő kontaktmarketinges seregtől. Gyurcsány többször is visszatért rájuk, és szilárdságot kért a közönségétől.

A másik: az árvíz. Gyurcsány arra ösztökélte híveit – éppen a lakásajtón kopogtató Fidesz-aktivistákkal szemben –, hogy menjenek ki a gátakra, és segítsenek. Ő maga is ekképpen cselekedett a gyűlés után. Naná, ha már Orbán is ott van.

Prolongálhatjuk: a politikusok a napokban egymással versengve építik majd nyúlgátat, vagy töltik meg a homokzsákokat. Azért ez is fejlődés, eddig csak azt tudtuk, hogy a politikai ígéretekkel lehet Dunát rekeszteni, és most kiderül, hogy magukkal a politikusokkal – együtt is.

Zádori Zsolt