2006. március. 27. 13:56 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 27. 14:01 Választás 2006

A Fidesz menesztené Kókát a párnagáz miatt

A Fidesz szerint az úgynevezett párnagázt jóval értéke alatt értékesítette Kóka János, ezért a gazdasági miniszter menesztését kérik a kormányfőtől - írta Áder János Fidesz-frakcióvezető Gyurcsány Ferenc kormányfőnek hétfőn.

"Kóka Jánosnak viselnie kell a felelősséget az újabb állami kótyavetyéért. Ezért a magyar emberek, a családok védelme érdekében arra kérem Önt, hogy mint felelős miniszterelnök haladéktalanul menessze gazdasági miniszterét a kormányból, megakadályozva ezzel a közvagyon további áron aluli értékesítését" - áll a frakcióvezető levelében.

A magyar emberek immár három napja választ várnak arra, hogy miért adta el a piaci értékénél jóval kisebb összegért a gazdasági miniszter az állami tulajdonú párnagázt - írta Áder János.

Vajon mi indokolta, hogy az eladás után a párnagázt az állam úgy bérelje vissza, hogy a következő 15 évben az eladási ár két és félszeresét kell kifizetni bérleti díjként - tette fel a kérdést. Szerinte ez a megoldás ugyanis előnytelen a magyar állam számára, és előnytelen a magyar családok számára is, hiszen újabb gázáremelést jelenthet.

Áder János levelében kifogásolta, hogy a kormány a Fidesz kérése ellenére nem hozta nyilvánosságra a párnagáz eladásával kapcsolatos szerződéseket. A frakcióvezető szerint "az elmúlt négy esztendőben több esetben is tanúi lehettünk az állami vagyon elherdálásának". Példaként említette a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Budapest Airport Rt., a MOL-részvények vagy az Antenna Hungária értékesítését.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.