Orbán Viktor március 15-én Bu- dán. Hajrában. Nézze meg képe- inket, kattintson! © hvg.hu

Orbán Viktor a négy évvel ezelőtti, a választási fordulók közti road show-ján is túl akar tenni, hétvégén óránként tartott nagygyűléseket az Alföldön, igaz, az eredeti időpontokhoz képest jelentős csúszásokkal, de óriási nézettséggel zajlottak a „lakossági fórumok”. Nekünk a harmadik nap startállomásán sikerült elcsípni a száguldó kormányfőaspiránst. Lehet, hogy a szegedi nem reprezentálja a teljes, számításaink szerint tizenhét (!) etapból álló turnét, de mi biztosan jól jártunk, mert még viszonylag kipihenten és a beígért időben láthattuk Orbánt.

A pompázatos idő, a tét és a professzionális szervezés megtette a magáét. Rendesen megépített színpad, jó hangosítás, a Fidesz-nagygyűléseken megszokott kivetítő, helyi filmes stáb. Eleinte csak a könyv- és ajándékcikk árusok portékái tanúskodnak arról, hogy jobboldali politikai rendezvényen vagyunk. Zászlókat, jelvényeket, térképeket, kiadványokat lehetett tőlük vásárolni Trianon, régi dicsőségünk, határon túliak, antikommunizmus, kereszténység és Orbán Viktor témakörben. A kínálatban sebtében tallózva nem láttunk antiszemita irodalmat.

A tudósító megorrontva a helyhiányt, jóelőre a színpad közelében vert tanyát. Háromnegyed órával a rendezvény meghirdetett kezdése előtt egyedül a csongrádi keménymag fogott pozíciót, amely látható izgalommal figyelte, hogy a deszkákon nem történik semmi. Csak húsz perccel a gyűlés megkezdése előtt húzott el egy szép nótát Fábri Géza és együttese. Őket azonban gyorsan leparancsolták, hogy hangfelvételről tízpercen át egy gyermekkórus szórakoztathassa a mind inkább szaporodó nagyérdeműt. A tömeg megbecsülhetetlenül nagy, de biztosan ötszámjegyű volt, amikor általános elképedésre Gyurcsány Ferenc jelent meg a kivetítőn. A Fetó-klipben helyet kaptak szocialista listavezető a jobboldalon botrányosnak, felháborítónak, szánalmasnak vagy röhejesnek vélt megnyilvánulásai. Tánc a kormányfői irodában, a gázáremelés elvitatása, az öregecskedő feleség, a kóborkutyázás vagy a maníros érzelemnyilvánítások. Mindent, amit a Hír TV munkatársai az elmúlt két év alatt összegyűjtöttek a szocialista atlétáról. (Ez is bizonyítja, Orbánnak érdemes volt saját tévét gründolnia.)

A közönség egy ideig megkövülten nézte a piruettező és kukorékoló ellent, hogy aztán rájöjjön, dramaturgiailag úgy illendő: harsányon kacagjon vagy fújoljon. A klip végén már így is tett, igaz, csak szordínóban. Ilyen szép időben még az ellenséggel is megbocsátóbb a jó szögedi.

Orbán előtt a Fidesz három városi jelöltjének kissé lankasztó előadását láthatta a publikum. De szerencsére a budapesti kongresszus magánszámaihoz képest jóval tárgyszerűbb és rövidebb megnyilvánulásokat kellett elviselnie. A Bodó Imre, Balogh László és Kalmár Ferenc összeállított csapattól megtudhattuk, hogy Szegeden a Fidesznek 34 ezer kopogtatócédulát sikerült összegyűjteni. Meg hogy mindhárom körzetben győzni fognak, és nem állnak meg félúton, és ősszel a Városházát is visszahódítják a baloldaltól. Bodó tézisei – „erkölcsi mélységbe zuhantak” a hatalom birtokosai, illetve „a villany, a gáz, a víz árának kb. a százszorosát élvezzük” – és Becsey Zsolt európai képviselő intelmei után – „Európában csak az erőből értenek” – nem csodálkozhatunk, hogy Orbán verbális képességeit miért tartják oly nagyra sajátjai.

De, mint egy jó darabban, még egy hangyányit várni kellett a főszereplőre. Ismét jött a vajdasági Fábri Géza zenekara. Míg ők Szent István királyhoz fohászkodtak (egyébként szépen), Balogh képviselő a színpadról dokumentálta, hogy mennyire sokan vagyunk a Széchenyi téren. Az MDF-ből a Fideszhez igazolt politikus gyakorlottan kezelte a fotóapparátot, hiszen egykoron ő is a másik oldalon állt, tévés operatőr volt.

Ezután a Philip penderült a színre, aki egy képzeletbeli blog-bejegyzést ismertetett április 24-ről. Gyurcsány ebben sorsán, az elveszített választáson kesereg. Általános hahota.

Napi kampányadag

Március 20.: A dúskeblű apuka esete a halvány ibolyával Március 19.: A paradicsomleves legyen paradicsomleves Március 15.: Orbán megígérte a tavaszt Március 10.: "Sípot, füttyöst, rágót az asztalra!" Március 9.: Orbán-adomák ifjaknak Március 8.: Áder a rengetegben Március 7.: "Lezsák: az MDF-ről jót vagy semmit, vagy inkább semmi jót" Március 6.: Zsidózás-e a díszzsidózás? Március 4.: MDF zu Hause Március 3.: Csak Bagó lépett rá a gereblyére? Március 2.: "Egyezményes kézmozdulat" Március 1.: Új Magyarország, régi trükk Február 28.: A jövőről? Veled? Ugyanitt?

Hogy aztán zúgjon a keresztnév, elvégre Szeged püspöki székhely, és miseidőben voltunk. „Viktor, Viktor!” Lobogtak a lobogók – legmagasabban a kisteleki kereszténydemokratáké –, égbe emelkedtek a változás és győzelem V-jét mutató narancsszín kartonkacsók. És a mellettem addig egykedvűen álló nénike is magasba emelte alumínium járókeretét. A vezér élt is a neki előlegezett bizalommal, hiába a turné feszített üteme, nem haknielőadást prezentált, hanem valódi érzelmekre ható és meggyőző szónoklatot. Orbán nagy formában volt, és ez még akkor is igaz, ha a szemébe tűző napfény miatt hunyorgott, és a szokásosnál is több redő volt homlokán. Az sem rontott az összhatáson, hogy a beszéd alatt sokszor nyúlt a torkához, és a vége felé már be is rekedt. (Nem tudjuk, délután a makóiaik vagy szeghalmiak mit hallhattak belőle – de tán a nyers fürjtojás vagy a lazac segíthetett). Az pedig, hogy újra pergőn beszélt, és nem a kilenc éve mesterségesen lelassított tempóban, különösen jó döntés volt. Ha ugyan az volt, és nem a szűkre szabott idő miatt tett így.

Az orátor a végső ütközetre induló hadvezér pózában tetszelgett, az olyan sikerre termett férfiújéban, aki képes akár a túlerő ellen is győzelemre vinni az övéit, olyanéban, aki a táborában egyedül képes irányítani és eligazodni a sok bizonytalan, ismeretlen és ellenséges körülmény dacára. Az ilyen hadvezér már nem foglalkozik lényegtelen dolgokkal, és még akár méltányos is lehet az ellennel. Orbán is tapsot kért a szocialistáknak, mert ők is felismerték, hogy az utcai demonstráció nem demokráciaellenes, és ők is nagygyűlést tartanak majd a jövő héten.

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa!” – no, ezt nem ő mondta. Hanem Kossuth Lajos fordult így a szegediekhez 158 éve. A magyarok Mózese a megtámadott ország vezetőjeként azért jött Szegedre, hogy kipuhatolja a nép elszántságát, és pénzt, újoncokat szerezzen a hon védelméhez. Hadiállapot volt. Kossuth akkoriban már teljhatalomat akart magának, és mint ilyen persze nem beszél árnyaltan, nem az észre, hanem a szívre akart hatni. Az ilyen „hadvezér” nem mindig mond igazat, túloz, elhallgat, ferdít, hiszen a győzedelmesen megvívott csata vagy háború utólag mindent igazol, és a vereség sem jelenti mindig a generális végét. A demokrácia azért többnyire nem hasonlít a hadviselésre, de a választási kampány idején mégis lehet párhuzamot vonni a harc és a politika között.

Orbán a kongresszusi beszédének téziseit ismertette a szegediekkel, gyakran szó szerint passzusokat emelt ki abból, de a választási ígéretekkel még kevesebbet foglalkozott, mint Pesten. Az is különbözött, hogy – szemben az egy héttel korábbival – most szabadon beszélt, és csak emlékeztetőnek nézett bele a papírjába. A sallangoktól megszabadított szónoklat nélkülözte az erőltetett vicceket és hasonlatokat (lásd paradicsomleves), viszont célratörően sulykolta: el kell menni szavazni, és meg kell győzni a csüggedőket, hogy ők is voksoljanak a Fideszre („csak két egyszerű csuklómozdulatról van szó”).

A Fidesz elnöke retorikájában központi helyet kap a nemzeti elem, és a rendszerváltás veszteseivel, a kisegzisztenciákkal való szolidaritás hangsúlyozása. Orbán nacionalizmusa: a nemzeti öncélúság, a multik szarvának letörése, a magyarok előnyben részesítése saját országunkban, protekcionizmus, a termőföld magyar kézben tartása és a nemzetegyesítő program. Az orbáni szolidaritás pedig… Na, ezt még most sem értjük pontosan.

Orbán láthatóan igyekszik levakarni magáról a kormányzása alatt hozzá és a pártjához tapadt negatív jelzőket. Az egyik ilyen, hogy „megosztó”: szándékosan megosztotta az országot. Ez sokáig nem volt Orbánék ellenére, maga a vezér is két Magyarországról beszélt, ahogy hízelgett az önérzetüknek az is, hogy az elit „telefonkönyv-cseréjéről” beszélhettek. Ehhez képest most az ország (újra?)egyesítéséért fohászkodnak, amelyet persze ők, az országépítők képesek levezényelni. A luxus-baloldaliaknak erre már azért sincs esélye, mert lenézik (pontosabban: Gyurcsány lenézi) a népet. A Fidesz-elnök most arról beszélt, hogy az ország tulajdonképpen mindig is egységes volt, csak hát mint egy családban, nálunk is előfordul a veszekedés, de a célok ettől még közösek: munka, otthon, család – ami – és ez nem véletlen – éppen a Fidesz választási programjának gyémánttengelye. Neki magának ezt négy év alatt 3,2 millió emberrel történt személyes (!) beszélgetésből sikerült leszűrni. (Ez napi cirka 2200, óránként 92 elmélyült személyes diskurzust jelent.)

A másik a Fideszhez tapadó kínos jelző éppen maga a „fideszes”. A köznapi nyelvben ezt mondják a sorban pofátlanul előreálló, a tolakodó, az autóstársak elé erőszakosan bevágó, gátlástalan alakokra. A negatív konnotációt Orbán új felfedezésének, a „magyar szolidaritásnak” kellene felülírni. Ennek nyilván alapjaiban kellene különböznie a limuzin-baloldali Gyurcsány hirdette szolidaritástól. Majd meglátjuk, különbözik-e, s ha igen, miben.

A szegedi jelenést követően napfénytől és a szónoki teljesítménytől kissé kótyagos nézők csoportokba verődve beszélgettek egymással. – Klassz volt, megmondta a frankót, végre egy értelmes ember, nyerni fogunk, csak el ne csalják megint – így a beszédfoszlányok. És persze: te jössz Pestre, a Kossuth térre? Az egyik büszke atyafi azzal tromfol: „ne hülyéskedj, Kossuth apánk is itt járt Szegeden, most meg Viktor volt itt, jövő héten mi adjuk vissza a látogatást a Kossuth téren.”

Zádori Zsolt /Szeged