Veres a Munkáspárttal bratyizó fideszesek visszahívására szólít
Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete a területi választási bizottság döntése alapján ismételten felszólítja a Fideszt, hogy hívja vissza három nyírségi országgyűlési képviselőjelöltjét, akik érintettjei a Munkáspárt 2006-Fidesz ajánlószelvény-gyűjtési ügynek - mondta Veres János pénzügyminiszter, a szocialisták szabolcsi elnöke.
Veres János fontosnak tartotta megjegyezni: az MSZP-nek március 14-én, a Munkáspárt 2006 budapesti sajtótájékoztatója után jutott a tudomására, miszerint Kiss Bálinttal, a szervezet szabolcsi vezetőjével Tóth András, a Fidesz nyírségi elnöke, nagykállói képviselőjelölt, illetve Hajzer László és Vinnai Győző, nyíregyházi országgyűlési képviselőjelölt tárgyalásokat folytatott ajánlószelvények átadásáról, hogy segítsék a Munkáspárt 2006 jelöltállítását, így gyengítve a szocialisták támogatottságát a választáson.
Az ügyben az MSZP szabolcsi szervezete március 16-án nyújtotta be kifogását - hangsúlyozta a politikus. "A területi választási bizottság viszont március 12-ét vette alapul a háromnapos jogvesztő határidő megállapításához, amikor a Munkáspárt 2006 és a Fidesz térségi vezetői, képviselőjelöltjei az utolsó tárgyalást tartották az ajánlószelvények átadásáról" - emelte ki Veres János, majd hozzátette: a területi választási bizottság határozatát jogászokkal elemezteti az MSZP szabolcsi szervezete, és az ő véleményük dönti el, hogy bírásághoz fordulnak-e jogorvoslatért.
"Amennyiben máskor is volt már ehhez hasonló eset, hogy a választási törvénysértés napja, s nem a törvénysértés tudomásra jutásának dátuma határozott a háromnapos jogvesztő határidő kérdésében, akkor az MSZP természetesen tudomásul veszi az döntést, és nem fordul bírósághoz" - mondta politikus, s kijelentette: ez azonban nem érinti azt, hogy a fideszes jelöltek az MSZP szerint méltatlanná váltak a választáson való szereplésre, annál is inkább, mert az érintettek egyike nyilvánosan, sajtónyilatkozatban elismerte a történteket".