2006. március. 22. 16:08 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 22. 16:13 Választás 2006

Demszky: le kéne mondani az MSZP és a Fidesz nagygyűléseit

Demszky Gábor a jövő hét végére tervezett szocialista és fideszes budapesti tömeggyűlések lemondását szorgalmazza - az erről szóló közleményt szerdán juttatta el a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája.

"Budapest főpolgármestereként aggodalommal tekintek a jövő hét végére tervezett politikai tömeggyűlések elé" - szögezi le Demszky Gábor, majd emlékeztet rá, hogy a négy évvel korábbi utcai tömegkampánynak "hitem szerint az azt létre hívó párt akarata ellenére", hídfoglalás lett a vége. Budapest érdeke, hogy ilyesmi ne történjen meg ismét. Nem lenne jó, ha a választások előtt egy héttel visszatérne 2002 tavaszának hangulata Budapestre - jegyzi meg. 

A főpolgármester szerint a fővárosiak békeszerető többsége, vele együtt azt vallja, hogy a választásig hátralévő időben nem indulatokra, hanem a programok vitájára volna szükség. Úgy véli, hogy a "modern demokráciában a választók meggyőzésének terepe nem az utca, hanem a szabad sajtó". A választásokat ugyanis nem a "felvonultatott-felbuszoztatott tömegek súlyával" lehet és kell megnyerni, hanem a legszélesebb nyilvánosság előtti érveléssel. 

Demszky Gábor nem kétli, hogy a két nagy párt törekszik majd arra, hogy "ne legyen botrány az ellenpárt gyűlésén". Szerinte azonban az idei március 15-i tapasztalatok azt jelzik, hogy "vannak olyan csoportok, amelyek szívesen provokálnak". Felfokozott hangulatban, "nagy tömegek esetén az ilyen provokációból rossz esetben nagyobb baj is lehet" - szögezi le a főpolgármester.
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.