Egy szakíró szerint már dolgozik az Apple a Magic Mouse utódján, a legszembetűnőbb változás pedig a szerencsétlen helyen lévő töltőportot érintheti.
Az Apple-t nem túlzottan szívlelő emberek gyakran élcelődnek a cég egyik legrégebbi, ma is forgalomban lévő termékén, a Magic Mouson. Ami egy egér. De nem egy közönséges periféria, ugyanis a teteje egy érintőfelület, tehát a normál egereknél megszokott jobb és bal oldali gombok nem különülnek el egymástól, így technológiailag egy igen érdekes eszköz. Ami miatt sokszor kritika éri, az az ergonómiája, ugyanis elég lapos, így sokak számára nem kényelmes – ez azonban a kisebb gond, legalábbis a kritikusok szerint.
Az eredeti, 2009-ben bemutatott Magic Mouse még két darab AA-s ceruzaelemmel működött, majd 2015-ben jött egy kis változás: beépített akkumulátort kapott az eszköz, tehát tölteni kell. De hol? Hát az alján – tehát a „feje tetejére” kell állítani, míg töltődik.
Bár az üzemideje példás (több mint egy hónap is lehet), ez sem menti meg attól, hogy kritikák érjék a valóban nem túl szerencsés töltési megoldása miatt. Pedig egy kávészünetnyi töltéssel egy egész munkanapot kibír.
A cég azonban már fejleszti az egér utódját – erről írt Mark Gurman, a Bloomberg Apple-ügyekben rendre jól értesült szakírója. Úgy tudja, az elmúlt hónapokban az Apple tervezői csapata több prototípust is készített az új perifériából, azzal a céllal, hogy olyat készítsenek, ami jobban illik a modern kor kívánalmaihoz. A végleges dizájnról még nem született megállapodás, de értesülései szerint a töltőport elhelyezése is megváltozik, ahogyan több további kritikával is foglalkoznak a fejlesztésénél.
Az újdonságra viszont még várni kell: a szakíró szerint úgy 12–18 hónap múlva jöhet csak a megjelenés.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.